Digitális Talkshow – 2015.08.26.

Ismét jelentkezik a Digitális Talkshow Mindenkinek (DTM) a vipcasten! E műsorunk különlegessége, hogy ebben szólal meg először a DTM hangzó arculata, azaz az új szignálok. (A szignálzenéről és alkotójáról a következő műsorban lehet majd hallani.)

Élethosszig tartó akkumulátort fejlesztettek, amit persze tölteni kell, tehát az élethossz itt arra vonatkozik, hogy nem romlik le gyorsan az akkumulátor tölthetősége, azaz sokadjára is fel lehet tölteni – erről beszélget a csapat a műsor elején. A hírösszeállításban először a magyar rendőrség új applikációjáról számol be Szalay Dániel. Utána Képes Gábor muzeológus jelenti be, hogy október 16-án kiállítás nyílik Dragon György barátunk emlékére a túrkevei múzeumban. A harmadik hírünk lényege pedig, hogy nagy változás előtt áll az adattárolás világa – Justin Viktor avat be a fejleményekbe, akitől rögtön ezután több dolgot is megtudhatunk az új divat-kifejezésről, az On Demand Economy-ról.

Keleti Arthur, az ITBN főszervezője a Dolgok Internete (IoT) és a biztonság összefüggéseiről beszél, továbbá arról, hogy készült egy ajánlás a biztonság javítása érdekében. Ezután kiderül, hogy a touchpad kifejezés magyarítása hogyan merül fel éppen 2015-ben és Bódi Zoltán netnyelvész elmeséli, miképpen lett a touchpad-ből érintőpárna. Szalay Dániel megosztja első tapasztalatait az Eter 9 nevű mesterséges intelligencia alkalmazásról, amely kapcsán előfordulhat, hogy saját magunkkal sem értünk egyet, sőt, még a halottak is feltámadhatnak. Végül Képes Gábor a most 30 éves Atari ST számítógép történeteiről és saját serdülőkori élményeiről beszél.

Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád
Résztvevők: Bódi Zoltán, Justin Viktor, Keleti Arthur, Képes Gábor, Szalay Dániel
Hangtechnikus: Soltész Levente
Szignál: LukHash zenéje, www.lukhash.com

A Digitális Talkshow hangfelvétele a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető, vagy megnyitható egy különálló ablakban is.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Észrevételed van a műsorral kapcsolatban? Megírhatod hozzászólásként.

Digitális Talkshow – 2015.08.11.

Ismét jelentkezik a Digitális Talkshow! A műsor elején az Asztaltársaság megbeszéli, hogy vajon miért hoztak létre a Google fölé egy ernyőszervezetet Alphabet néven. A hírösszeállításban szó esik arról, hogy a Plútó-felfedező űrszondában Playstation processzor van, továbbá az új Windows 10-es operációs rendszerhez milyen botrányok kapcsolódnak, illetve az idei ITBN új helyszínét is megismerhetjük.

Szalay Dániel újságíró ezután egy nemrégiben készült szelfikutatásról hozott konkrétumokat, utána pedig egy másik kutatásról, a magyar netezők digitális kompetenciájáról hallunk részleteket Pintér Róbert információs társadalomkutatótól. Egy újabb kütyü, a pendrive PC a netnyelvész, Bódi Zoltán témája, majd Justin Viktor egy csokor drónhírrel következik. Keleti Arthur az ITBN idei vendégeiről: az FBI kibervédelmi vezetőjéről és egy thaiföldi biztonsági szakemberről beszél.

Képes Gábor pedig az egyik hobbijáról, a Zaporozsec autók internetes közösségéről számol be.

Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád.
Résztvevők: Bódi Zoltán, Justin Viktor, Keleti Arthur, Képes Gábor, Pintér Róbert, Szalay Dániel.
Hangtechnikus: Soltész Levente.

A Digitális Talkshow hangfelvétele a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető, vagy megnyitható egy különálló ablakban is.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Észrevételed van a műsorral kapcsolatban? Megírhatod hozzászólásként.

Digitális Talkshow – 2015.03.24.

Folytatódik a Digitális Talkshow sorozat!

rádióstúdió mikrofonjaAz újabb okos eszközök (bögrék, lepedők, párnák, tányérok, gyógyszeres fiolák) meghosszabbíthatják az életünket – erről beszélget az asztaltársaság a podcast műsor elején. Szilágyi Árpád beszélgetőtársai ezúttal: Justin Viktor, Keleti Arthur, Kurucz Imre, Pintér Róbert és Szalay Dániel.

Változnak a televíziózási szokások az okostévék hatására (is) – a kutatás eredményeiről Pintér Róbert információs társadalomkutató beszél. Aztán Kurucz Imrével, az NRC kutatási igazgatójával a piackutatás újdonságairól, azon belül pedig az okostelefonok felhasználási lehetőségeiről folyik az eszmecsere.

Keleti Arthur, az ITBN főszervezője az NSA és a Cisco közötti macska-egér harcot foglalja össze. Justin Viktor innovátor a néhány hónappal ezelőtti analóg adatmentésről, az UVATERV tűz miatt majdnem teljesen elpusztuló fotóanyagának mentéséről beszél. Szalay Dánieltől pedig a Happn nevű okostelefonos társkereső appról (szolgáltatásról) hallhatunk, de szó esett arról is, hogy már okmányirodai ügyeket is intézhetünk mobilról.

A szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád
Hangtechnikus: Soltész Levente

 A felvétel – melyet 2015. 03.24-én rögzítettünk – a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető, vagy megnyitható egy különálló ablakban is.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Digitális Talkshow, 2015.02.24./2.

Ezen a napon két műsort is rögzített az asztaltársaság, ezúttal a második összeállítást tesszük közzé, ami ismét pontosan 30 perces lett!

Vajon épít-e autót a vásárlói számára az Apple? Az elején ezt a témát latolgatja az asztaltársaság, melynek résztvevői ezúttal: Cati (Szokoli Kata), Bódi Zoltán netnyelvész, Kovács Tücsi Mihály író-újságíró, Keleti Arthur IT biztonsági szakértő és Szalay Dániel újságíró.

60 éves lenne Steve Jobs – rá emlékezünk egy olyan kifejezéssel, ami az ő nevéhez köthető. Bódi Zoltán ugyanis érdekesnek tartja a felhasználói élmény (user experience, rövid alakja: UX) kifejezést, ezért most kicsit jobban megérthetjük, hogy mit jelent és milyen szemlélet van e kifejezés mögött.

Be My Eyes – ez viszont egy okostelefonos applikáció neve (iPhone-ra), ami összeköti a vak és a látó felhasználókat. Hogyan miképpen lesz ebből valódi segítség és hogyan alakul ki a közösség, arról Catitól hallhatunk. A hölgy egyébként nem csak látóként, hanem a teszt kedvéért vak felhasználóként is regisztrált, hogy kipróbálja, mit tapasztalnak a vak felhasználók.

Viszont éjjel látó szemüveg kellett volna azokhoz a drónokhoz, amik Párizs belvárosában, fokozottan védett épületek (Eiffel-torony, Elysées palota, amerikai nagykövetség) közelében repültek éjszaka. Kovács Tücsi Mihály mondja el, hogy miért fontos ez a témakör és miért változik majd meg újra a jogi környezet a drónok folyamatos terjedésével.

Egymilliárd dollárnyi pénzt loptak száz bankból, de nem fizikai erőszakkal vagy online betöréssel, hanem odafigyeléssel és trükkökkel. Hogy történhet meg mindez és miképpen marad éveken át észrevétlen? Ez már nem Bonnie és Clyde korszaka, hanem az Ocean’s Eleven stílusa – mondja Keleti Arthur.

Podcast szolgáltatás Android telefonon? Eddig ez valamelyest problémás volt – tudtuk meg Szalay Dánieltől, aki talált egy nagyon jó applikációt, amivel könnyedén lehet a podcastokat hallgatni, például a Digitális Talkshow műsorait is. A beszélgetés közben pár pillanatra megszólal a podcast is…

A szerkesztő-műsorvezető-hangtechnikus: Szilágyi Árpád

A hangfelvétel a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető! 

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Digitális Talkshow mindenkinek 2014.12.08.

Még decemberben elkészült a Digitális Talkshow című podcast műsor második összeállítása, de eddig nem került a közönségünk elé. Ezt most pótoljuk.

Az elején a hirado.hu portál hírét beszéli meg az asztaltársaság, miszerint “a Kínai Népköztársaság kulturális minisztériuma bejelentette, hogy feketelistára tette azokat a cégeket, amelyek internetes pornográfiával vagy szerencsejátékkal foglalkoznak.”

Kovács Tücsi Mihály egy 21 éves rádiós újságíró hölgy sztoriját meséli el, aki nagyon érdekesen köti össze a netes zaklatást a szülői értekezlettel. Történetesen a fiatal hölgy csinos, vonzó és szeret szerepelni – innen jönnek a problémák…

Keleti Arthur idézi a világhírű tudós, Stephen Hawking mondását arról, hogy a mesterséges intelligenciával nagyon kell vigyáznunk, mert pillanatok alatt a fejünkre nő majd. Érdekes gondolatokat hallhatunk arról, hogy úgy tűnik, sokkal hamarabb jutunk majd el a valódi ember vs. gép dilemmához, mint képzeltük.

Kurucz Imre arról számol be, hogy az NRC Piackutató még november végén gyors, előzetes kutatást végzett a netezők körében a karácsonyi netes vásárlásról. Ennek eredményeit mondja el. (A kutatás egyébként folytatódott a decemberi hónapban, erről később beszámolunk.)

Aztán sikerült kapcsolnunk svédországi hallgatónkat-barátunkat, Matolcsi Ferkót, aki arról beszél (egyébként egy internetes Viber telefonhívás segítségével), hogy milyen kamerákkal és miért szerelte fel saját, uppsalai lakását.

Végül a Digitális talkshow tesztlaborjának vezetője, Pintér Róbert ismerteti a tapasztalatait a Honor 6 nevű androidos okostelefonnal kapcsolatban, némi kitekintéssel az Android platform piaci helyzetére.

A szerkesztő-műsorvezető-hangtechnikus: Szilágyi Árpád

A hangfelvétel a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető! 

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A felvétel 2014. december 8-án készült.

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Dragon Györgyre emlékezünk (Digitális Talkshow – különkiadás)

Pótolhatatlan veszteség érte január első napjaiban a Digitális Talkshow Mindenkinek c. podcast műsor asztaltársaságát. 48 éves korában elhunyt Dragon György, a csapat tagja, civilben újságíró, játékfejlesztő, író, zenész.  Az asztaltársaság tagjai ezúttal a maguk módján emlékeznek meg a néhai társukról, barátjukról. Egy podcast műsort készítettek, amiben felidézik az élményeiket, érzéseiket és gondolataikat Dragon Györggyel, azaz Gyuval kapcsolatban. A műsorban Dragon György hangját is lehet hallani felvételről.

DTM_20150113_2
Emlékezés Dragon Györgyre (Szilágyi Árpád, Turcsán Tamás, Bódi Zoltán) Fotó: Szokoli Kata

A műsorban megszólalnak:
– Szilágyi Árpád
– Turcsán Tamás (Shy)
– Lengyel Roland
– Bódi Zoltán
– Képes Gábor
– Kovács Tücsi Mihály
– Keleti Arthur (Bangkokból jelentkezett be)
– Kurucz Imre
– Pintér Róbert
– és hallható Szalay Dániel üzenete is.

DTM_20150113_1
Turcsán Tamás, Bódi Zoltán, Kurucz Imre, Kovács Tücsi Mihály és Képes Gábor a műsor közben. Fotó: Szokoli Kata

A műsor elején Szilágyi Árpád bevezetője után Dragon György zenéje hallható a második lemezéről, a szerzemény címe Angrysad.

A hangfelvétel a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető! 

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A felvétel 2015. január 13-án készült.

Dragon György (Gyu), 1966-2015
Dragon György (Gyu), 1966-2015

Szalay Dániel korábbi interjúja a vipcasten Dragon Györggyel

Digitális Talkshow mindenkinek – mostantól podcast műsor!

Digitális talkshow mindenkinek - Szilágyi Árpád az első műsor felvétele közben (fotó: Szokoli Kata)
Digitális Talkshow mindenkinek – Szilágyi Árpád az első műsor felvétele közben (fotó: Szokoli Kata)

Az asztaltársaság ismét jelentkezik! A digitális világ témáival előszeretettel foglalkozó csapat, amelyet a Petőfi Rádióban elindított Netidők műsorból ismerhetünk, most új tartalomszolgáltatással jelenik meg. Podcast műsort indítanak „Digitális talkshow mindenkinek” címmel. A kifejezetten a netes közönség számára készülő produkció újabb kiadásait itt a vipcast.hu oldalon lehet majd megtalálni. Kütyük, internet, információs társadalom – geek felhasználóknak és teljesen hétköznapi embereknek – egyszóval: mindenkinek! A tervek szerint 2-4 hetente készülnek majd az újabb podcast műsorok. A podcast felvétel ezúttal is letölthető és könnyen lejátszható MP3 fájl formájában okostelefonon, táblagépen vagy éppen MP3-lejátszón, de a vipcast.hu oldalon azonnal is hallgatható.

Az első műsor résztvevői: Dragon György, Keleti Arthur és az asztaltársaságban újra feltűnő Cati, azaz Szokoli Kata. A szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád.

A későbbi műsorokban természetesen feltűnnek majd az asztaltársaság további tagjai is: Bódi Zoltán, Borek András, Kovács „Tücsi” Mihály, Kurucz Imre és Pintér Róbert.

Jó szórakozást a műsorhoz!

(A felvétel 2014. december 3-án készült.)

A hangfelvétel a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető! Lentebb pedig még egy videoklip is található!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Keleti Arthur kétperces videoklipje az első műsor felvételéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!