Hogyan vonzzuk be a munkaerőt, és mivel tudjuk elüldözni?

Bármilyen hihetetlen, napjaink munkaerőpiaca nagyban hasonlít egy hagyományos értelemben vett élelmiszer piacra. Márpedig ebben a miliőben ma már meglehetősen nehéz talpon maradni, mivel a munkaerő maga dönti el, hogy mi számára a szimpatikus. Lássuk is, hogy hogyan kell(ene) kommunikálni ahhoz, hogy bevonzzuk a szükséges munkaerőt!

Nagy a kínálat, kevés a kereslet

Jelen állapot szerint a munkahelyek száma sokkal több, mint a rájuk jelentkező szakemberek száma. Éppen ezért a munkaadóknak sokat kell nyújtaniuk és megfelelő módon kell kommunikálniuk a potenciális vagy akár elutasított munkaerővel is. A munkahelyeknek ma nagyon komolyan kell reklámozni a vállalatukat ahhoz, hogy magukhoz csábíthassák a szükséges munkaerőt. Erre pedig igen nagy hangsúlyt kell fektetni, hiszen csak így képesek betölteni az üres pozíciókat.

Mondhatnánk, hogy a reklám az minden esetben reklám, de messze nem mindegy, hogy milyen az általános vélemény, amit kivált. Hiszen ami jó, az szájról szájra terjed, az emberek egymás között úgyis jobban hisznek egymásnak és a tapasztalatnak, mint bármilyen marketingnek. Tehát ha egy vállalatról az terjed, hogy megbízható, pontos és empatikus munkaadó, akkor rövid időn mindenki oda szeretne bekerülni.

Ellenben amikor elterjed, hogy egy cég nincs a helyzet magaslatán, akkor onnan óhatatlanul is elkezdenek elszivárogni az emberek, sőt, az oda igyekvő új munkaerőt is lebeszélik a tapasztalatuk miatt.

Fontos a kommunikáció

Mint a világon mindenben, ebben is meglehetősen fontos momentum a kommunikáció. Ennek a hiánya automatikusan bizalmatlanságot, sőt érdektelenséget sugall a munkavállaló felé. Éppen ezért, még abban az esetben is mindenképp hatékonyan és alaposan érdemes közvetíteni az elutasított munkavállaló felé az okokat, hiszen hírét viszi a vállalatnak, ami pozitív vagy negatív reklámként jelenik meg a továbbiakban.

Lehetőleg ne unottan és hazugságokkal álljunk neki a toborzásnak, hanem igenis érdekeljen a leendő munkavállaló. Amennyiben nem így van, az rövid időn belül kiviláglik a szavak mögül, mivel az ember a testbeszédével vagy épp a nonverbális kommunikációval nem tud hazudni.

Éppen ezért, ha valaki elutasításra kerül, minden esetben őszintén, az okokat feltárva mondjuk ki a végső szót, hiszen a későbbiekben nagyon könnyen visszaüthet a rossz kommunikáció. A jó kommunikáció pedig megmutatja, hogy mi az a szint, amit a jelöltnek meg kell ugrania, ami motiváló, és nem mellesleg tudja az ember, hogy hova is tegye magát a rendszerben.

Amennyiben problémája adódna a fentiekkel, esetleg hatékony segítségre lenne szüksége, az Ispiro Consultingnál minden problémára tudják a megoldást, ezért érdemes böngészni az oldalukat!

(x) – Támogatott tartalom

Kapcsolódó anyagok: