Sok emberben kevés tudatosság van, ami a jövőt illeti, pedig számos lehetőség áll rendelkezésünkre, amellyel magunk és szeretteink jövőjét is biztosíthatjuk. Van beleszólásunk abba, hogy hogyan alakuljon a jövő!
Mi mindent tehetünk magunkért?
Ha feltesszük ezt a kérdést, akkor elsősorban az egészség megőrzése, a karrier építése és a jövő tervezése szokott először felmerülni bennünk – utóbbi anyagi és például családi szempontból is fontos.
Ennél már jóval kevesebben gondolnak a nem kiszámítható helyzetekre, és sajnos még kevesebben vannak azok, akik tervekkel is felkészülnek ezekre. Köthetünk biztosításokat és gyűjthetünk anyagi tartalékot az előttünk álló váratlan helyzetekre, azonban arra is van lehetőségünk, hogy még ennél is többet tegyünk!
Mit jelent a magánszemélyi önrendelkezés?
A váratlan helyzetek közé tartozik az is, ha olyan helyzetbe, olyan egészségügyi állapotba kerülünk, amikor nem tudunk dönteni a saját sorsunkról, de ezenfelül a saját halálunk is bekövetkezhet váratlanul.
Igaz, hogy nem visszük magunkkal a túloldalra a vagyonunkat, így akár erre vállat is vonhatnánk, de ehelyett mást is tehetünk: gondoskodhatunk szeretteinkről, hogy egy ilyen helyzetben se maradjanak biztonság, védelem nélkül!
Az eKRS magánszemélyi rendelkezések közé tartoznak a végrendelkezések, valamint az előzetes egészségügyi rendelkezések is, amelyek ezekre a szituációkra is szabályozott kereteket biztosítanak.

A végrendelettel szabályozhatjuk, hogy az utánunk megmaradó ingóságokat és ingatlanokat ki, milyen arányban örökölje, míg az egészségügyi rendelkezéssel arról dönthetünk, hogy milyen kezeléseket szeretnénk, és melyeket nem szeretnénk igénybe venni, ha valamikor egy olyan állapotba kerülünk, amikor már nem lenne ebbe beleszólásunk.
Sokakat az tart vissza ezektől, hogy nem tudnak elmenni az ügyvédhez, akár fizikai akadályoztatás, akár más dolog miatt. Ezekben a helyzetekben megoldást nyújt az online jogi ügyintézés, de azok is hálásak lesznek a lehetőségért, akik szeretik költséghatékonyan megoldani a feladataikat.
Bemutatkozik az eKRS!
A KRS Ügyvédi Iroda éppen ezeknek a helyzeteknek a megoldására fókuszál, így az ügyféligények kielégítése érdekében kidolgozta online jogi szolgáltatását, az eKRS rendszerét.
Ezen a felületen keresztül egy egyszerű regisztrációt követően számos, egyébként ügyvédnél intézendő feladatot, szerződést megvalósíthatunk. A magánszemélyi rendelkezéseken felül intézhetjük itt az ingatlanunkkal, a cégünkkel kapcsolatos ügyeinket is.
Az online megoldás nemcsak abban segít, hogy azok is rendelkezhessenek, akik nem tudnak eljutni egy ügyvédi irodába, hanem abban is, hogy a saját nyugodt, biztonságos környezetünkben hozzuk meg ezeket a nagyon fontos döntéseket.
Amennyiben a folyamat közben úgy éreznénk, hogy még át kell gondolnunk egy pár részletet, akkor erre is lehetőségünk van. Ha meghoztuk a döntéseinket, pontosan ott folytathatjuk az ügymenetet, ahol korábban abbahagytuk.