Első körben könnyűnek tűnhet megtalálni a tökéletes zuhanykabint, ám a választék túl széles ahhoz, hogy a döntés egyszerű legyen.
lakberendezés
A padlás beépítése biztosan jó ötlet? (x)
Házakban a padlás amolyan kihasználatlan területnek tűnik, nem meglepő hát, ha sokaknak eszébe jut, hogy milyen jó is lenne beépíteni. Azonban amellett, hogy az álmainkban mindig szép és jó dolognak tűnik a beépített padlás, akad azért néhány hátulütője is.
Érvek a padlás beépítése mellett
A „mert olyan jó lenne” önmagában nem egy túlságosan használható érv, ezért érdemes összeszedni a valódi érveket amellett, ha be szeretnénk építeni a padlásunkat.
Az egyik ilyen érv lehet, ha a padlást nem használjuk semmire (pl. tárolásra sem), akkor kapunk egy plusz helyet. Ezt a helyet pedig az igényeinknek megfelelően gyerekszobává, gardróbbá vagy irodává alakíthatjuk. De ha csak egy olyan kuckóra vágyunk, ahová időnként elvonulhatunk lazítani, akkor arra szintén tökéletes lehet, hiszen a földszintnél jóval nyugodtabb és csendesebb hely egy padlásszoba.
A nyugalom és a csend mellett a tetőtéri ablakokkal ellátott beépített padlásszobában sok a természetes fény, ezért ha olyan munkánk vagy hobbink van, ahol ezt kihasználhatjuk, akkor szintén jó ötlet a padlás beépítése.
Ugyancsak jó érv a padlás beépítése mellett, hogy a beépítés miatt a tetőteret alaposan szigetelni kell, ez pedig hatással van az egész ház hőmegtartására, vagyis ezzel a lépéssel energiát és pénzt takaríthatunk meg.
Ellenérvek
Most, hogy jól meggyőztük magunkat, hogy mennyire jó ötlet beépíteni a padlást, lássunk néhány olyan érvet is, ami ez ellen szól.
Kezdjük rögtön a költségekkel, hiszen a padlás beépítése nem igazán olcsó mulatság, ráadásul hónapokig elhúzódhat, hiszen terveztetni kell, szükség van engedélyre, megfelelő szakemberekre, anyagra, és hiába kapunk egy részletes árajánlatot, a munkafolyamat során szembesülhetünk olyan problémákkal, melyek előre nem voltak láthatóak, és melyek további jelentős összegeket fognak felemészteni.
Szintén a padlás beépítése ellen szól, hogy bár télen kellemes meleg van a ház ezen részében, hiszen a tetőtér könnyen bemelegszik, ez nyáron inkább átok, mint áldás, ugyanis a meleg hónapokban az elviselhetetlenségig fokozódhat a padlástér hőmérséklete. Bár ez ellen klímával tenni lehet, viszont az állandó hűtésnek igen borsos ára van.
További probléma lehet, hogy bár a tetőablakok igazán jó szolgálatot tesznek a természetes fény beengedésében, de esős időben szinte lehetetlenné válik miattuk a szellőztetés. Nem beszélve arról, hogy a tetőtéri ablakokhoz jóval drágábbak a redőnyök és a szúnyoghálók, ráadásul ezek a hagyományoshoz képest viszonylag gyorsan tönkremennek.
Mint a fentiekből is kitűnik, vannak érvek a padlás beépítése mellett és ellen is, nekünk csak azt kell eldönteni, hogy számunkra melyik érv mennyit számít, és ez alapján dönteni a padlás beépítéséről.
Amennyiben további hasonló olvasnivalóra vágysz, keresd fel az Otthonok & Megoldások oldalát, ahol további hasznos cikkeket találsz a témában!
(X) Hirdetői tartalom, azt nem a Vipcast készítette!
Színes LED szalagok, hogy ne tudjunk betelni a világítás szépségével (x)
A színes LED szalagok látványában gyönyörködve bizony joggal lehetünk hálásak a modern világítástechnika innovatív vívmányaiért. Annál is inkább, mivel ezeket a sokoldalú fényforrásokat akár a saját otthonunkban is tetszés szerint alkalmazhatjuk.
A cikkben pontosan ennek kapcsán igyekszünk némi inspirációt szolgáltatni, rámutatva ezáltal a színes LED szalagok sokoldalú felhasználási lehetőségeire.
Pihentető éjszakákra vágysz? (x)
Úgy érzed, bármennyit is alszol, soha nem vagy eléggé kipihent? Reggel ébredés után elgémberedett végtagokkal próbálsz eljutni a konyháig, hogy legalább a kávéd felrázzon? A hálószobád kezd egy raktárra hasonlítani? Nem férsz el a ruháktól és az ágyneműktől? Ha benézel a hálószobádba, érzed, hogy valami nem kerek?
Ha ezen kérdések valamelyikére is igennel feleltél, akkor a következő cikk bizony neked szól.
Egyszerű, mégis extravagáns tapétát keresel? (x)
Nálatok is úgy van, hogy amikor nekilátsz az otthonotok felújításának, azt általában hosszú, gondos tervezés előzi meg, ami egyet jelent azzal, hogy éjszakákba nyúlóan színskálákat néztek, tapétaminták között válogattok, különféle lakberendező oldalakról inspirációkat gyűjtötök, esetleg 3D-ben modellezitek, hogyan fog festeni a szoba?
Tágas hűtőszekrények kis lakásokban – hogyan válasszunk, ha kicsi a konyhánk? (x)
Ha olyan lakásban élünk, aminek kicsi a konyhája, és meg kell gondolni, milyen méretűek legyenek a berendezéseink, akkor érdemes végiggondolni pár tényezőt, majd kreatívan hozzáállni a kérdéshez. Adunk pár tippet.
Így rendezd be stílusosan az előszobát! (x)
Az előszoba a lakás egyik legfontosabb helyisége, sokan mégsem fordítanak rá nagy figyelmet. Pedig ezt pillantja meg először az, aki otthonunkba lép, így ezt is érdemes stílusosan berendezni. Nézzük, mi mindenre lehet szükség!
Az előszobabútor
Egy szép otthonhoz a szép előszobán át vezet az út. Fontos, hogy ez a helyiség már stílusában tükrözze a lakásunk miliőjét. Határozzuk meg pontosan, hogy rusztikus, minimalista, netán a bohó stílus jegyeit akarjuk-e hangsúlyozni, s ennek megfelelően válasszuk ki a falak színét és a bútorokat is!
A lakberendezési áruházak honlapján nézzünk szét, innen sok ötletet meríthetünk. A Homelux előszobabútorai között például találhatunk szetteket és külön előszobafalat is, így könnyen el tudjuk dönteni, milyen bútorra lesz szükségünk ebben a helyiségben.
Elsősorban a praktikusságot tartsuk szem előtt, a stílust pedig a bútorok anyaga, illetve a kiegészítő tárgyak, dekorációk határozzák meg. Ilyenekre gondoljunk: lámpák, előszobaszőnyeg, díszpárnák, apróbb szobrok, fali díszek.
Ami mindenképp kelleni fog: akasztós szekrény vagy fogas a kabátoknak, cipősszekrény, tükör, valamilyen ülő- és rakodófelület, esetleg esernyőtartó.
Nyitott vagy zárt helyen legyenek a kabátok?
Az előszoba főleg ősztől tavaszig kap kitüntetett szerepet az életünkben, hiszen ilyenkor viseljük a legtöbb ruhát. Ősszel az esőkabátok, a hidegben a vastag télikabátok, tavasszal a széldzsekik helyét kell megtalálnunk a bejárat közelében.
Ahány ház, annyi szokás, tartja a mondás, és ez az előszoba berendezésére is vonatkozik. Van, aki a gyors öltözködés híve, így az előszobafalat részesíti előnyben, ahová csak felakasztja a kabátokat, kardigánokat.
Mások nem szeretik, ha minden szem előtt van, így zárt szekrényt helyeznek el a helyiségben. Érdemes ilyenkor egy nagyobb, többajtós szekrényt betenni ide, amely nemcsak akasztókat, hanem polcokat, fiókokat is tartalmaz. A Homeluxnál is kaphatók a célnak megfelelő sonoma tölgy szekrények többféle kivitelben is. A választásnál vegyük figyelembe a cipősszekrényt is: az egymással harmonizáló színek és bútorok kellemes légkört teremtenek.
Cipősszekrény és a tükör
Másik két nagyon fontos kelléke az előszobának a cipősszekrény és a tükör. Hiába is próbálnánk kevesebbel beérni, cipőből sokfélére van szükség: papucs, utcai cipő, ünneplős cipő, csizma, szandál, sportcipő, és még sorolhatnánk! Egy négyfős családnak nagy hely kell, hogy mindezeket tárolni tudja.
Szerencsére ma már a cipősszekrényekből, cipőtárolókból is többféle létezik, így mindenki megtalálhatja a neki megfelelőt. Ha alacsony, komódszerű, zárt szekrényt választunk, akkor azt ülőhelyként is használhatjuk cipőfelvételhez. Fémből és fából is készülnek ma már cipőtartók, így a lakás stílusához illőt tudunk beszerezni.
Ami még nagyon befolyásolja az előszoba hangulatát, az a tükör! Itt is ügyeljünk arra, hogy stílusban megfelelőt válasszunk!
(x) hirdetői tartalom
Milyen WC tetőt érdemes választani? (x)
A WC tetőnek is fontos szerepe van a fürdőszoba berendezése során. A választáskor néhány fontos szempontot mindenképpen figyelembe kell venni. Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy melyek ezek.
Időtálló pompa és elegancia – az art déco titkai (x)
Aki látta a Chicago című filmet, annak nem kell bemutatni azt a fantasztikusan csillogó, charlestonnal és gyöngyös ruhákkal teli pompázatos miliőt, amit az art déco, a múlt század húszas és harmincas éveinek lakberendezési stílusa képvisel.
Akkoriban indult hódító útjára, és a mai napig a polgári luxus és jólét, az egzotikus anyagok használata és a kifinomult, mégis extravagáns megjelenés jellemzi. Abban az időben – az első világégést követően – „kinyílt a világ” az Egyesült Államok és Európa tehetősebb rétegei számára. Ők először jutottak el egzotikus tájakra. Az ott szerzett tapasztalatok, társulva az újonnan megismert és egyre szélesebb körben alkalmazott alapanyagokkal, olyan új elemekkel gazdagították a korszak lakberendezési palettáját, melyek máig ható varázzsal bírnak.
A turizmus előnyös hatása segítette berobbanását
A viktoriánus és a szecessziós stílus túldíszítettségét követően az utazások során látott legtisztultabb formák erősen hatottak. Tutanhamon sírját is 1922-ben fedezték fel és a fekete-afrikai, ázsiai és az ausztrál ihletésű dekorelemek is megjelentek az otthonokban. A letisztultabb formák erős hatását tapasztalhatjuk a kor bútorainál.
Ma is pont emiatt lehetnek annyira kedveltek a DODO webáruházban elérhető art déco kollekciók. Nagyon jól illenek a ma oly menő minimalista stílushoz, és napjainkban is változatlanul az eleganciát és a gazdagságot jelképezik. Az art déco stílusra még a futurizmus, a kubizmus és a modernizmus is erős befolyást gyakorolt.
Szélsőségek és ellensúlyok
Ha arra vágysz, hogy a lakásodban vagy egy-egy térben art déco miliőt varázsolj, számos lehetőség közül választhatsz. Ma is a gazdagságot sugallja az eredetileg is oly gyakran használt márvány, ébenfa, diófa és zebrano. Ezekkel a bútor alapanyagokkal nem tévedhetsz. Ezt fokozták még a múlt században a zebra- és cápabőr, valamint a ma már igazi egzotikumnak számító elefántcsont is.
A bársony, a selyem is igen kedvelt alapanyagok még ma is, hiszen szintén az exkluzív megjelenést erősítik. Bátran használd Te is ezeket az art déco hangulat megteremtéséhez. Az absztrakt levélminták, a sematizált állatmotívumok, cikkcakkok és trapézformák, mint dekorelemek is megjelenhetnek. Ne félj a szélsőséges árnyalatok használatától sem, ám a visszafogottabb bézs színekkel sem tévedhetsz. Ezek igazán jó ellensúlyt adhatnak a csillogó anyagoknak.
Játék a fénnyel és a burkolatokkal
Az art déco stílusban a világítás igazán kitüntetett figyelemnek örvend. Ki ne ismerné a csodás Tiffany lámpákat? Csillárok és asztali lámpák széles választékából lehet ma már szemezgetni. Érdemes kihasználni a fémfényű vagy matt, esetleg színes üvegből készült darabok varázslatos hangulatát. Igazán jól kiegészíthetik a masszívabb art déco bútorokat a feltűnő absztrakt mintás szőnyegek vagy a fekete-fehér csempeburkolat.
(x)