Trunk Tomi szerezte meg a Sneakerness Budapest jogait (Media1, 2023.05.08.)

A Media1 május 8-i podcast- és rádióműsorának vendége volt Trunk Tomi (Dablty), akivel ezúttal az elmúlt időszakban felkapottá vált sneaker világról, azaz a „cipőlázról” beszélt. Elmesélte, hogy idén először Budapesten is lesz Sneakerness Festival, és ennek a most 19 éves fiatalember lesz a főszervezője. Trunk Tomi megosztotta, mi motiválta, hogy bérbe vegye a Sneakerness licencét, és hogyan készül a Millenáris Parkban megrendezendő nagyszabású eseményre, illetve milyen különleges vendégekkel és programokkal készül.

A beszélgetésből sok érdekesség derült ki a sneakerness világról, a drága, különleges cipőkről és azokról a fiatalokról, akiken már tizenévesen több tízmilliók áramlanak át. A beszélgetésből kiderül az is, mi köze mindennek a média világához.

A műsor végén még arra is jutott egy kis idő, hogy Trunk Tomi előzetest adjon az idén nyáron Grazban megrendezendő Fifteen Seconds Festivalról is, ahol ezúttal is izgalmas trendekről esik majd szó.

A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Hogyan lehet minden nap kényelmesen aludni egy kicsi lakás nappalijában? (x)

Egy nappali tökéletes térkihasználásának a legjobb módja a sarokkanapé elhelyezése. Így érhetjük el, hogy nem lesz egy kihasználatlan zuga sem a helyiségnek, miközben egy ideális ülőalkalmatosság gondoskodik az itt tartózkodók kényelméről. Az esti közös tévézés, a családi társasjátékozás, a barátok körében történő finom italok kortyolgatása mind-mind kellemes hangulatban telik a komfortos nappali közegében.

Olvass tovább

Facebook Detox: Hogyan változik az életünk a népszerű közösségi média felület nélkül? Kasek Roland pszichológus és Hortobágyi Ágoston digitális stratégia (Media1, 2023.04.10.)

A Media1 podcast- és rádióműsorában Hortobágyi Ágoston digitális stratégiával és Kasek Rolanddal, a MINDiet program alapítójával, pszichológussal, tanácsadóval a közösségi média az életünkre gyakorolt hatásáról beszélgettünk.

Kasek Roland személyes példájával indítottunk, aki elmesélte, hogyan és miért törölte le magát a Facebookról néhány éve és hogyan változott meg az élete azután, hogy lejött a „szerről”. Milyen veszteségekkel jár lejönni a legnépszerűbb közösségi média felületről és milyen előnyökkel jár? Hogyan hatott mindez az emberi kapcsolataira? Hogyan vált ki függőséget  a platform?

Másik vendégünkkel, Hortobágyi Ágostonnal is azzal kezdtük, hogyan viszonyul ő a social mediához. Szóba került a fiatalok médiatudatossága, és hogy szerinte mi a helyes irány. Az, hogy a szülők szoftverrel korlátozzák a fiatalok internethasználatát, vagy inkább legyünk megengedőek? Lépést tart-e a jogi szabályozás a megváltozott világgal, van-e dolga a digitális addikcióval az államnak, a jogalkotóknak, Magyarországnak, az EU-nak vagy az USA-nak? Van-e értelme annak, amit nemrég a Tiktok vezetett be, hogy a fiatal felhasználók csak bizonyos ideig használhatják a felületet? Nemrég az USA egyik államában ennél is tovább mentek

Mit lehet tenni, ha a szülő maga sem érti, mi történik a digitális térben?

Facebook függőség
Fotó: stock / depositphotos.com

A podcastbeszélgetés Kasek Rolanddal és Hortobágyi Ágostonnal az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Kasek Roland (balra), Szalay Dániel (középen), Hortobágyi Ágoston (jobbra)
Kasek Roland (balra), Szalay Dániel (középen), Hortobágyi Ágoston (jobbra)

Állami iskolák perelik a techóriásokat a közösségi média által okozott károk miatt

Szülői hozzájárulásra lesz szükség a gyerekek közösségi médiás regisztrációjához az Egyesült Államokban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:

  • Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
  • Mex Rádió (online)

Függőségek és pszichés betegségek gyógyítása az integrált pszichoterápia segítségével (x)

Belekerülni egy függőség vagy valamilyen pszichés probléma (depresszió, kiégés, szorongás stb.) csapdájába sokkal egyszerűbb, mint kijönni onnan. Ez utóbbi segítség nélkül általában nem is megy, szakértő bevonására és hatékony terápiára van szükség a sikerhez. 

Olvass tovább

A megfelelő szerszámokkal bármilyen feladatot megoldhatsz (x)

Akár a professzionális, akár az otthoni garázsban, a szakemberek és az átlagemberek is egyaránt a lehető leghatékonyabb szerszámokat részesítik előnyben. A ma kapható termékek kínálata olyan széles, hogy már maga a vásárlás is kihívást jelent, hogy mégis melyik feladathoz melyik eszközt érdemes választani.

Olvass tovább

Mit adnak a könyvek számunkra? (x)

Olvasni nagyon jó dolog, de sok olyan ember van, aki nem szívesen vesz a kezébe könyvet. Pedig az olvasás hasznosságát számtalan tanulmány bizonyította már. Nemcsak szellemi, de lelki frissességünket is megőrizhetjük, ha belemerülünk egy izgalmas történetbe. Nézzük, milyen előnyei lehetnek a könyvek szeretetének!

Olvass tovább

Rávilágítunk a kültéri lámpák előnyeire (x)

Azontúl, hogy a kültéri lámpák elengedhetetlenek, ha sötétedés után nem szeretnél a bejárati ajtóig botorkálni, számos más funkciójuk van. Mivel az ember nem lát olyan jól éjjel, ezért gondoskodnia kell megfelelő fényforrásról. Az épületen belül ez egyértelmű, de a fedett terasz, gépkocsibeálló, kerti járda biztonságos és komfortos használatához is célszerű lámpákat felszerelni.

Olvass tovább

Biztos keretek és áttekinthető szabályok – kis- és középvállalkozások számára is jobb a békesség (x)

Minden vállalat, cég esetében igaz, de a kis- és középvállalkozásokra a leginkább, hogy hatalmas mennyiségű ügyviteli terhet kell cipelniük a vállaikon, ráadásul figyelmesnek is kell lenniük a gyakorlatilag állandó változásban lévő jogi környezetre is.

De hogyan maradhatnak mindig éberek, s miért is olyan fontos a valóban működő szabályzatok, nyilvántartások kialakítása, emellett pedig időről-időre a meglévő eljárások és dokumentumok felülvizsgálata? Ezeket a kérdéseket járjuk körül ebben a cikkben, tarts velünk te is!

Olvass tovább

Építőanyag, amely átengedi a napfényt (x)

Többféle megoldás létezik arra, hogy házunkat fényesebbé tegyük. Az egyik lehetőség a sok közül a fénycsatorna alkalmazása, a másik, ha áttetsző építőanyagot építünk be a kívánt részre, például folyosókra vagy fürdőszobába. A következőkben ez utóbbit vizsgáljuk meg közelebbről.

Olvass tovább

Imádod a modern városi stílust? Segítünk kiegészítőket találni! (x)

Napjaink felgyorsult életmódja teljes életünket áthatja. Egész nap van valami tennivalónk, pörögnek a feladatok, munka után pedig szívesen töltjük az időnket a bevásárlóközpontban, vagy egy kávézóban, esetleg szívesen sétálunk a parkban, vagy rohanunk az edzőterembe.

Ha te is imádod a város lüktetését, a folyamatos nyüzsgést, a rengeteg tennivalót és az aktív napokat, akkor válassz olyan kiegészítőket, melyek tökéletesen illenek ebbe a milliőbe, és általuk kifejezheted a modern városi stílust.

Olvass tovább