Milyen lesz az oktatás a jövőben? – vendégünk volt dr. Tóth Ágnes oktatási szakértő, a METU elnök-vezérigazgatója (Media1, 2022.09.05.)

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt dr. Tóth Ágnes oktatatási szakértő, a METU (Budapesti Metropolitan Egyetem) elnök-vezérigazgatója, akivel azzel kezdtük a beszélgetést, hogy továbbra is olyan divatos-e még a médiaoktatás Magyarországon, mint régen, majd beszélgettünk az oktatás és azon belül a médiaoktatás aktuális és jövőbeni kihívásairól, de szóba került az is, hogy milyen hatása volt a COVID-19 világjárványnak a felsőoktatás és az egyetemek helyzetére.

Dr. Tóth Ágnes, a METU (Budapesti Metropolitan Egyetem) vezérigazgatója és Szalay Dániel (Media1) beszélget 2022. szeptember 2-án, a Media1 műsorának felvételén
Dr. Tóth Ágnes, a METU (Budapesti Metropolitan Egyetem) vezérigazgatója és Szalay Dániel (Media1) beszélget 2022. szeptember 2-án, a Media1 podcast- és rádióműsorának felvételén. Fotó: Révész Zsuzsa

Szóba került a tudomány megítélése és az, hogy az utóbbi években sokan megkérdőjelezik a tudományok hitelességét, álhírt emlegetnek egyes tudományok eredményei kapcsán – érzik-e mindezt az oktatási szférában is, és kell-e ez ellen tenni, illetve hogyan? Szóba kerültek a felsőoktatási rangsorok és az, hogy Magyarország nem áll jól a globális rangsorokban, de beszélgettünk arról is, hogy például az elméleti, lexikális tudás oktatására milyen hatása van/volt az internetes keresőrendszereknek mint amilyen például a Google. Az interjúban az is felmerült, hogy az oktatás mennyiben tud igazodni ahhoz, hogy számos szakma a jövőben valószínűleg eltűnik, egyes munkakörökben robotok váltják a munkaerőt. Milyen hozzáadott értékeket tud nyújtani az állami képzéshez képest egy magánegyetem?

A beszélgetés az alábbi lejátszóval indítható!

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

Media1 műsor, 2020.01.20: Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője, valamint Pethő Áron és Halász Henrietta médiatanár szakos hallgatók

A Media1 műsor 2020. január 20-i adásának első stúdióvendége Kovács Tibor, a legnagyobb példányszámú hazai napilap, a Blikk, valamint a Kiskegyed, a Glamour és a Kiskegyed  című lapok kiadója, a Ringier Axel Springer Magyarország tavaly kinevezett új ügyvezetője, egyben a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke volt, akivel a nyomtatott sajtó jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk, de szó esett a sajtószabadság kapcsán például arról, hogy 2 éve ölték meg a Ringier-csoport oknyomozó újságíróját, Ján Kuciakot. Szóba került az is, hogy az Axel Springer részvényeinek jelentős részét tavaly megvásárolta a KKR befektetési csoport. Kovács Tibor a Media1 műsorban mondta el elsőként azt is, hogy egy új online médiumot indít a RAS Magyarország, méghozzá egy online tesztklubot. A Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője említést tett arról is, hogy 2020 a női egészség éve lesz, amikor a Ringier lapjai azért kampányolnak, hogy mindenki menjen el néhány orvosi kontrollvizsgálatra.

Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója (a képen jobbra) a Media1 műsorban, Szalay Dániel vendégeként
Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója (a képen jobbra) a Media1 műsorban, Szalay Dániel vendégeként

A műsor második felében a stúdióban Pethő Áronnal és Halász Henriettával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) ötödéves médiatanár szakos hallgatóival beszélgettünk a nem sokkal a műsor előtt napvilágot látott hírekről, hogy a Nemzeti Alaptanterv (NAT) tervezett változása miatt megszűnhet a médiaértés / médiatudatosság / mozgóképkultúra és médiaismeret néven is emlegetett tantárgy a középiskolákban, pedig a tantárgyra sokak szerint nagyon nagy szükség lenne. A beszélgetésből kiderül, mit is tanulnak a középiskolások ezeken az órákon, miért fontos ez a tantárgy, vagy hogy mit szólnak hozzá az ötödéves hallgatók, hogy miután elvégezték a tanítási gyakorlatukat, egyszer csak azt olvasták a sajtóban, hogy a tanítani kívánt tárgy legalábbis a jelen formájában megszűnhet.

Halász Henrietta és Pethő Áron médiatanár szakos hallgatók a Media1 műsorban
Halász Henrietta és Pethő Áron médiatanár szakos hallgatók a Media1 műsorban

A Media1 műsor az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Ahogyan azt korábban bejelentettük, Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a kéthetente hétfőnként 19 órakor és szombat délelőttönként 11 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcast formájában, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu-n keresztül is.

A következő műsor február 3-án, 19 órakor kezdődik.

media1.hu logo

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Előny lehetne a súlyos informatikushiányból? – PosztmodeM, 2018.08.14./3.

Magyarországon jelenleg több tízezer informatikusnak lehetne munkát adni, de nincs elég informatikus – főleg azért, mert a cégek toborzási és megtartó módszerei idejétmúltak. Fazekas Barbarától, az IVSZ digitális munkaerő- és oktatási csoportvezetője arról is beszélt a PosztModeM  vendégeként, hogy öt-tíz éves munkaerőpiaci változások gyűrűztek be az országba – márpedig ha az informatikai vállalkozások jól alkalmazkodnak a változásokhoz, akkor komoly lehetőségeket aknázhatnak ki, hiszen más országokban is kevés az informatikus.

Egy beszédes ábra az informatikushiány tüneteiről. Forrás: IVSZ
Egy beszédes ábra az informatikushiány tüneteiről. Forrás: IVSZ
Fazekas Barbara (IVSZ) és Szilágyi Árpád az élő adás közben
Fazekas Barbara (IVSZ) és Szilágyi Árpád az élő adás közben

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó a műsor ezen részletéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A PosztModeM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: https://www.facebook.com/PosztmodeM/ 

Létezik-e digitális immunrendszer, és hogyan lehet azt megerősíteni? – DTM, 2018.01.23./3.

Létezik-e digitális immunrendszerünk? Szükség van rá? Ha szükség van rá, de még nincs vagy gyenge a digitális immunitásunk, akkor hogyan lehet kifejleszteni és megerősíteni? Fülöp Hajnalka készített interjút a Digitális Immunerősítő Programról Poór Csabával, az Új Nemzeti Központ kommunikációs vezetőjével. Majd a stúdióban azzal folytattuk, hogy a programban a  „Tudatosság” munkacsoport mivel foglalkozik, és miért kell a tudatossággal éppen a „digitális immunrendszerünk” kapcsán foglalkozni.

Poór Csaba kommunikációs vezető és Fülöp Hajnalka arról beszélgetnek, miért kell a tudatossággal éppen a digitális immunrendszerünk kapcsán foglalkozni.

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó a műsor ezen részletéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

Ez most a trendi: BYOD – DTM, 2017.12.19./2.

Hozd a saját eszközöd! Ez a feloldása ennek a jelenleg felkapott kifejezésnek magyarul. BYOD, azaz Bring Your Own Device. A saját eszközt nem csak az iskolába vihetjük, hanem a munkahelyre is. A netnyelvész, Bódi Zoltán a Digitális Talkshow Mindenkinek című műsor december 19-i adásának ezen részében arról beszél, hogy ennek a jelenségnek vannak előnyei és hátrányai is. A beszélgetés elején benéztünk egy amerikai iskolába is, ahol már gyakorlat a BYOD.

Bódi Zoltán netnyelvész és Szilágyi Árpád műsorvezető a BYOD lehetőségeiről beszélgetnek. (fotó: Nemes Ilona)
Bódi Zoltán netnyelvész és Szilágyi Árpád műsorvezető a BYOD lehetőségeiről beszélgetnek. (fotó: Nemes Ilona)

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó a műsor ezen részletéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

A digitális technika jó ürügy az oktatásban – DTM, 2017.12.19./1.

Új eszközrendszert ad a digitális világ, de inkább arról van szó, hogy jó alkalmat szolgáltat az oktatási rendszer hagyományos módszereinek komoly átalakítására. A DTM – Digitális Talkshow Mindenkinek – vendége volt Farkas Bertalan Péter, akivel a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportjának vezetőjével visszatekintettünk a novemberben megrendezett Digitális Pedagógus Konferenciára, sőt két rövid részletet is hallhatunk-láthatunk az ott elhangzott előadásokból. A digitális pedagógia tehát „csak” eszköz, valójában a pedagógia megújítása a cél…

Farkas Bertalan Péter, a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportjának vezetője és Szilágyi Árpád, a DTM műsorvezetője. Fotó: Nemes Ilona
Farkas Bertalan Péter, a Tempus Közalapítvány Tudásmenedzsment csoportjának vezetője és Szilágyi Árpád, a DTM műsorvezetője. Fotó: Nemes Ilona

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Kapcsolódó videónk is van az adás ezen részletéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

Robotok az oktatásban – DTM, 2017.12.05./5.

A modern pedagógia szakértői szerint az algoritmikus gondolkodást lehet kialakítani a gyermekekben, ha az oktatásba bekapcsolják a robotok építését és programozását. Fülöp Hajnalka, a ModernIskola.hu főszerkesztője arról számol be, hogy erre már vannak jó példák Magyarországon is és a műsorban két példát is mutatunk az Abacusan Stúdiónál megépített kis robotokból – a gyermek konstruktőrökkel együtt. A robotot ügyesen kell megépíteni, együtt is kell működniük a többiekkel, jól kell tervezni és előre gondolkodni – sok képességet fejleszt a robot építése egyszerre.

Képünkön az "Itt a piros - hol a piros" keverőrobot
Képünkön az „Itt a piros – hol a piros” keverőrobot

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Itt pedig videó a  beszélgetésről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

Európa digitális elitjében – az EIT Digital Budapesten – DTM, 2017.12.05/3.

Az Európai Unió huszonhét tagországból csak kilencben van EIT Digital csomópont – és az egyik éppen Budapesten. A műsorunk előtti napon tartotta Innovation Day elnevezésű rendezvényét a magyar csomópont – erről számol be a műsorban Gulyás László, a magyar központ vezetője. Három terület, az oktatás, a kutatás és az üzleti világ képviselői találkoztak a fővárosban.

Gulyás László, az EIT Digital budapesti csomópontjának vezetője (Fotó: Nemes Ilona)
Gulyás László, az EIT Digital budapesti csomópontjának vezetője (Fotó: Nemes Ilona)

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A videó is van a DTM adásáról:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

Digitális pedagógia az Infoszótárban – DTM, 2017.10.24/6.

A netnyelvész újra jelentkezik – a két héttel korábbi műsorban került elő a digitális pedagógia kifejezése, ezzel foglalkozik. A szemlélet, az attitűd, a módszertan új még a szakmai közösségben Bódi Zoltán szerint, de várható a gyakorlat elterjedése. Mint mondja, a változás mértéke nagyobb mint a könyvnyomtatás elterjedéséé.

Bódi Zoltán netnyelvész. Fotó: nemes Ilona
Bódi Zoltán netnyelvész. Fotó: Nemes Ilona

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó is van az adásról:

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Miért kulcs a modern iskola? – DTM, 2017.10.10/4.

Mi a közös a Galgamácsai Fekete István Általános Iskola és az amerikai primary school között? A digitális eszközök és a hozzá kapcsolódó módszerek használata. Az iskola a valóban modern társadalom egyik kulcsa. Noha van idehaza lemaradás a nyugati országok iskolai rendszereihez képest, de már itthon is megjelentek kiváló megoldások. Ezekből hozott példákat a műsorba Fülöp Hajnalka, a digitális pedagógia szakújságírója, a moderniskola.hu főszerkesztője. Bekukkanthatunk például Tóth Lászlóné (Szent István Általános Iskola, Erdőbénye) vetélkedőket és játékot alkalmazó iskolai órájába, ahol nagyon jók a módszerek is.

Fülöp Hajnalka, a digitális pedagógia szakújságírója

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó is kapcsolódik a DTM adásához: