A Media1 műsor 2020. január 20-i adásának első stúdióvendége Kovács Tibor, a legnagyobb példányszámú hazai napilap, a Blikk, valamint a Kiskegyed, a Glamour és a Kiskegyed című lapok kiadója, a Ringier Axel Springer Magyarország tavaly kinevezett új ügyvezetője, egyben a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke volt, akivel a nyomtatott sajtó jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk, de szó esett a sajtószabadság kapcsán például arról, hogy 2 éve ölték meg a Ringier-csoport oknyomozó újságíróját, Ján Kuciakot. Szóba került az is, hogy az Axel Springer részvényeinek jelentős részét tavaly megvásárolta a KKR befektetési csoport. Kovács Tibor a Media1 műsorban mondta el elsőként azt is, hogy egy új online médiumot indít a RAS Magyarország, méghozzá egy online tesztklubot. A Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője említést tett arról is, hogy 2020 a női egészség éve lesz, amikor a Ringier lapjai azért kampányolnak, hogy mindenki menjen el néhány orvosi kontrollvizsgálatra.

A műsor második felében a stúdióban Pethő Áronnal és Halász Henriettával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) ötödéves médiatanár szakos hallgatóival beszélgettünk a nem sokkal a műsor előtt napvilágot látott hírekről, hogy a Nemzeti Alaptanterv (NAT) tervezett változása miatt megszűnhet a médiaértés / médiatudatosság / mozgóképkultúra és médiaismeret néven is emlegetett tantárgy a középiskolákban, pedig a tantárgyra sokak szerint nagyon nagy szükség lenne. A beszélgetésből kiderül, mit is tanulnak a középiskolások ezeken az órákon, miért fontos ez a tantárgy, vagy hogy mit szólnak hozzá az ötödéves hallgatók, hogy miután elvégezték a tanítási gyakorlatukat, egyszer csak azt olvasták a sajtóban, hogy a tanítani kívánt tárgy legalábbis a jelen formájában megszűnhet.

A Media1 műsor az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.
A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
Ahogyan azt korábban bejelentettük, Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a kéthetente hétfőnként 19 órakor és szombat délelőttönként 11 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcast formájában, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu-n keresztül is.
A következő műsor február 3-án, 19 órakor kezdődik.
Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.