Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)

Ahogyan arról a Media1 már beszámolt, a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia 2025 októberében felvásárolta a Ringier Hungary Kft.-t, a svájci Ringier magyarországi leányvállalatának 100%-át, benne a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét és más médiatermékekkel. Korábban Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, a Ringier Hungary egykori alkalmazottjával már beszélgettünk arról, ő mit gondol tulajdonosváltásról és annak következményeiről. Ezt követően Nagy Iván Zsoltot is elértük, aki hét hónappal a tulajdonosváltás előtt lett a Blikk főszerkesztője és állt neki, hogy szeriőz lappá formálja át a lapot, de amikor októberben szembesült vele, hogy a feje fölött időközben eladták a lapot, közös megegyezéssel távozott a Blikk éléről. Nagy Iván Zsolt helyére egyébként a tavasszal távozó elődjét, Kolossváry Balázst nevezték ki, aki ismét a bulvár felé kormányozná a médiumot.

Nagy Iván Zsolt részletesen is elmesélte a Blikk éléről történt távozása körülményeit, és természetesen vele is beszélgettünk a Blikk tulajdonosváltásának lehetséges okairól, valamint kielemeztük a magyarországi újságírás helyzetét és Nagy Iván Zsolt személyes jövőjéről is beszélgettünk.

Nagy Iván Zsolt többek között kijelentette, nem zárja ki, hogy a Blikk éléről történt távozása után esetleg el kell hagynia a pályáját is vagy külföldre kell távoznia, a magyar médiában ugyanis egyre kevesebb a szabad pálya, ami még kellő távolságban tudott maradni a NER-től.

Érdemes meghallgatni a teljes beszélgetést, ami egyfajta kordokumentum is, és amiből sok minden kiderül, milyen helyzetbe is került a magyar sajtó 2025 őszére, és miért kell egy, egyébként kiváló médiaszakembernek azon gondolkodnia, hogy külföldre távozzon vagy esetleg elhagyja a szakmáját, ahol évtizedeket töltött.

Íme az interjú videós változata:

A beszélgetés audio változatban is elérhető:

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)
Loading
/

 

Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével

A Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia a Mészáros-érdekeltségében lévő MBH Bank hitelét is felhasználva idén októberben felvásárolta a svájci Ringier magyarországi leányvállalatát, a Ringier Hungary-t, benne többek között olyan termékekkel mint a Blikk és a blikk.hu, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét, valamint egyéb médiatermékek. De mi szüksége van újabb lapokra a kormányközeli Indamediának, és miért adta el a Ringier a magyar érdekeltségét mindössze 7 hónappal azután, hogy egy új főszerkesztőt neveztek ki Nagy Iván Zsolt személyében a Blikk élére, akivel szeriőz irányba kezdték el átformálni a bulvárlapot? (Nagy Iván Zsolt, aki mit sem sejtett sokáig a várható tulajdonosváltásról, az idén októberi tulajdonosváltás után azonnal távozott a lap éléről.) 

A magyar média világának legújabb fejleményeiről beszélgettünk a Media1 Podcast november 4-i felvételén Murányi András kommunikációs szakemberrel, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, aki korábban, a Népszabadság bezárásáig 13 éven át volt a Ringier Hungary alkalmazottja, és akinek a testvére, Murányi Marcell a Blikk főszerkesztője volt.

Murányi András azt mondta a Media1-nek, a Ringiert sosem érdekelte igazán a magyar médiaszabadság, csak a profit – szerinte a Ringier Hungary eladása mögött is ez a szempont érvényesült. Murányi Andrással arról is beszélgettünk, milyen változásokra lehet számítani a Blikk élén és a kormányzat szolgálatába fog-e állni a lap.

A beszélgetés audio változatban is elérhető:

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével
Loading
/

***

Közönségünk figyelmébe ajánljuk november 11-én rögzített interjúnkat is, melyet Nagy Iván Zsolttal, a Blikk volt főszerkesztőjével készítettünk, aki a tulajdonosváltás után távozott a lap éléről, elmondása szerint azért, mivel úgy érezte, túl közel lett volna hozzá a NER.

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

Kovács Tibor, a Ringier Hungary ügyvezető igazgatója a Media1-ben: a nyomtatott sajtó jövőjéről, a Blikk megújulásáról és a digitális kihívásokról (2025.04.21.)

A Media1 Podcastban Kovács Tibor, a Ringier Magyarország ügyvezető igazgatójával beszélgettünk a nyomtatott és digitális média kapcsolatáról, a Blikk megújulásáról, a Glamour-napok sikeréről és arról, hogyan készül a cég a média jövőjére.

Kovács Tibor, a Ringier Magyarország ügyvezető igazgatója
Kovács Tibor, a Ringier Magyarország ügyvezető igazgatója. Fotó: archív

Kovács Tibor szerint a printnek van jövője – ha releváns tartalmat kínál –, miközben a digitális termékek aránya egyre nő, és a Ringier célja, hogy a hirdetési és fogyasztói bevételek egyensúlyát megőrizze.
Az interjúból kiderül, miként alakították át néhány hónapja a Blikk szerkesztőségét, miért zárta be a Ringier a saját nyomdáját, és miért tartja fontosnak az EqualVoice kezdeményezést, amely a női és férfi megszólalók arányát figyeli.

A beszélgetés főbb témái:

  • A nyomtatott sajtó helyzete és jövője

  • Digitális bevételek növekedése és AI-fejlesztések

  • A Blikk megújulása: bulvár és komoly tartalom új egyensúlya

  • A Glamour-napok

  • Sportmédia és a fiatal közönség elérése

  • A média társadalmi felelőssége és nemi arányok az újságírásban

Visszahallgathatják a teljes beszélgetést, amiből az is kiderül, hogyan látja a Ringier vezetője a média következő öt évét:

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Kovács Tibor, a Ringier Hungary ügyvezető igazgatója a Media1-ben: a nyomtatott sajtó jövőjéről, a Blikk megújulásáról és a digitális kihívásokról (2025.04.21.)
Loading
/

(A felvételt 2025. április 21-én készítettük, majd ezt követően a Media1 műsorát terjesztő rádiókban már hallgató volt. Kovács Tiborral nemrég egy másik „sapkájában”, mint a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnökével is beszélgettünk – annak beszélgetésnek az AI Guide, az új mesterséges intelligenciás útmutató volt a témája. Azt a beszélgetést, melyet június 24-én tettünk közzé, itt találják.)

Elkészült az AI Guide – interjú Kovács Tiborral, az MLE elnökével a mesterséges intelligenciás útmutatóról

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

 

 

Media1 műsor, 2020.01.20: Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője, valamint Pethő Áron és Halász Henrietta médiatanár szakos hallgatók

A Media1 műsor 2020. január 20-i adásának első stúdióvendége Kovács Tibor, a legnagyobb példányszámú hazai napilap, a Blikk, valamint a Kiskegyed, a Glamour és a Kiskegyed  című lapok kiadója, a Ringier Axel Springer Magyarország tavaly kinevezett új ügyvezetője, egyben a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE) elnöke volt, akivel a nyomtatott sajtó jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélgettünk, de szó esett a sajtószabadság kapcsán például arról, hogy 2 éve ölték meg a Ringier-csoport oknyomozó újságíróját, Ján Kuciakot. Szóba került az is, hogy az Axel Springer részvényeinek jelentős részét tavaly megvásárolta a KKR befektetési csoport. Kovács Tibor a Media1 műsorban mondta el elsőként azt is, hogy egy új online médiumot indít a RAS Magyarország, méghozzá egy online tesztklubot. A Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője említést tett arról is, hogy 2020 a női egészség éve lesz, amikor a Ringier lapjai azért kampányolnak, hogy mindenki menjen el néhány orvosi kontrollvizsgálatra.

Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója (a képen jobbra) a Media1 műsorban, Szalay Dániel vendégeként
Kovács Tibor, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezető igazgatója (a képen jobbra) a Media1 műsorban, Szalay Dániel vendégeként

A műsor második felében a stúdióban Pethő Áronnal és Halász Henriettával, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) ötödéves médiatanár szakos hallgatóival beszélgettünk a nem sokkal a műsor előtt napvilágot látott hírekről, hogy a Nemzeti Alaptanterv (NAT) tervezett változása miatt megszűnhet a médiaértés / médiatudatosság / mozgóképkultúra és médiaismeret néven is emlegetett tantárgy a középiskolákban, pedig a tantárgyra sokak szerint nagyon nagy szükség lenne. A beszélgetésből kiderül, mit is tanulnak a középiskolások ezeken az órákon, miért fontos ez a tantárgy, vagy hogy mit szólnak hozzá az ötödéves hallgatók, hogy miután elvégezték a tanítási gyakorlatukat, egyszer csak azt olvasták a sajtóban, hogy a tanítani kívánt tárgy legalábbis a jelen formájában megszűnhet.

Halász Henrietta és Pethő Áron médiatanár szakos hallgatók a Media1 műsorban
Halász Henrietta és Pethő Áron médiatanár szakos hallgatók a Media1 műsorban

A Media1 műsor az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.

Ahogyan azt korábban bejelentettük, Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a kéthetente hétfőnként 19 órakor és szombat délelőttönként 11 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcast formájában, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu-n keresztül is.

A következő műsor február 3-án, 19 órakor kezdődik.

media1.hu logo

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.