Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)

Ahogyan arról a Media1 már beszámolt, a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia 2025 októberében felvásárolta a Ringier Hungary Kft.-t, a svájci Ringier magyarországi leányvállalatának 100%-át, benne a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét és más médiatermékekkel. Korábban Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, a Ringier Hungary egykori alkalmazottjával már beszélgettünk arról, ő mit gondol tulajdonosváltásról és annak következményeiről. Ezt követően Nagy Iván Zsoltot is elértük, aki hét hónappal a tulajdonosváltás előtt lett a Blikk főszerkesztője és állt neki, hogy szeriőz lappá formálja át a lapot, de amikor októberben szembesült vele, hogy a feje fölött időközben eladták a lapot, közös megegyezéssel távozott a Blikk éléről. Nagy Iván Zsolt helyére egyébként a tavasszal távozó elődjét, Kolossváry Balázst nevezték ki, aki ismét a bulvár felé kormányozná a médiumot.

Nagy Iván Zsolt részletesen is elmesélte a Blikk éléről történt távozása körülményeit, és természetesen vele is beszélgettünk a Blikk tulajdonosváltásának lehetséges okairól, valamint kielemeztük a magyarországi újságírás helyzetét és Nagy Iván Zsolt személyes jövőjéről is beszélgettünk.

Nagy Iván Zsolt többek között kijelentette, nem zárja ki, hogy a Blikk éléről történt távozása után esetleg el kell hagynia a pályáját is vagy külföldre kell távoznia, a magyar médiában ugyanis egyre kevesebb a szabad pálya, ami még kellő távolságban tudott maradni a NER-től.

Érdemes meghallgatni a teljes beszélgetést, ami egyfajta kordokumentum is, és amiből sok minden kiderül, milyen helyzetbe is került a magyar sajtó 2025 őszére, és miért kell egy, egyébként kiváló médiaszakembernek azon gondolkodnia, hogy külföldre távozzon vagy esetleg elhagyja a szakmáját, ahol évtizedeket töltött.

Íme az interjú videós változata:

A beszélgetés audio változatban is elérhető:

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)
Loading
/

 

Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével

A Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia a Mészáros-érdekeltségében lévő MBH Bank hitelét is felhasználva idén októberben felvásárolta a svájci Ringier magyarországi leányvállalatát, a Ringier Hungary-t, benne többek között olyan termékekkel mint a Blikk és a blikk.hu, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét, valamint egyéb médiatermékek. De mi szüksége van újabb lapokra a kormányközeli Indamediának, és miért adta el a Ringier a magyar érdekeltségét mindössze 7 hónappal azután, hogy egy új főszerkesztőt neveztek ki Nagy Iván Zsolt személyében a Blikk élére, akivel szeriőz irányba kezdték el átformálni a bulvárlapot? (Nagy Iván Zsolt, aki mit sem sejtett sokáig a várható tulajdonosváltásról, az idén októberi tulajdonosváltás után azonnal távozott a lap éléről.) 

A magyar média világának legújabb fejleményeiről beszélgettünk a Media1 Podcast november 4-i felvételén Murányi András kommunikációs szakemberrel, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, aki korábban, a Népszabadság bezárásáig 13 éven át volt a Ringier Hungary alkalmazottja, és akinek a testvére, Murányi Marcell a Blikk főszerkesztője volt.

Murányi András azt mondta a Media1-nek, a Ringiert sosem érdekelte igazán a magyar médiaszabadság, csak a profit – szerinte a Ringier Hungary eladása mögött is ez a szempont érvényesült. Murányi Andrással arról is beszélgettünk, milyen változásokra lehet számítani a Blikk élén és a kormányzat szolgálatába fog-e állni a lap.

A beszélgetés audio változatban is elérhető:

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével
Loading
/

***

Közönségünk figyelmébe ajánljuk november 11-én rögzített interjúnkat is, melyet Nagy Iván Zsolttal, a Blikk volt főszerkesztőjével készítettünk, aki a tulajdonosváltás után távozott a lap éléről, elmondása szerint azért, mivel úgy érezte, túl közel lett volna hozzá a NER.

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

Nevet vált a Telenor Magyarország, búcsúzik az HBO GO, a 4iG lett a DIGI tulajdonosa – interjú Koi Tamással, a HWSW újságírójával

Koi Tamás, a HWSW szakújságírója volt a Media1 podcast- és rádióműsorának e heti vendége hétfőn.

Koi Tamás, a HWSW újságírója
Koi Tamás, a HWSW újságírója. Fotó: LinkedIn

Koi Tamást a műsorvezető, Szalay Dániel először arról a hírről kérdezte, hogy néhány napja nem működik az HBO GO applikáció egyes okostévéken, ami sokakat feldühített. Megbeszélték ennek jogi és egyéb szakmai aspektusait, például azt, hogy egy okostévé tulajdonosa mire számíthat a terméktámogatások kapcsán.

Majd szó esett arról, amit a Media1.hu írt meg elsőként a napokban, hogy március 8-án váltja le a WarnerMedia az HBO GO-t HBO Max streamingszolgáltatásra. A beszélgetésből kiderült, miért lesz jó ez a felhasználóknak, illetve szó esett arról, mit tehetnek azok, akiknek a tévéjét már nem támogatja az HBO / WarnerMedia

Szó esett arról is, hogy milyen más fejlemények várhatók idén a streamingpiacon idehaza (több új szereplő is érkezik, például ilyen a Disney Plus), valamint átbeszéltük vendégünkkel azt a nagy nyomulást, amit a kormányközeli 4iG Nyrt. végez: néhány hete például a DIGI-t vásárolták fel. Átbeszéltük, mi vezethetett el oda, hogy a román tulajdonos eladta a DIGI Kft.-t, és mi várható most, illetve hogyan hatnak az események a hazai televíziós- és internetes piacra.

A beszélgetésben az is szóba került, hogy a Telenor Magyarország várhatóan dobja a nevét – méghozzá már nagyon hamarosan bekövetkezhet a márkaváltás… (A hétfőn rögzített beszélgetés óta meg is érkezett a hivatalos bejelentés, lásd erről a Media1 hírét ITT.)

A Media1 podcastja az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg. Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem!  Elérhető a podcastunk a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 hírportál napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja jelenleg 10 rádióban is hallható hétről-hétre.

 

Media1 2020.12.21: Starcz Ákos, az Index.hu új vezérigazgatója a Media1-nek adta első nagy interjúját

A Media1 2020. december 21-i műsorának vendége volt Starcz Ákos, az Index.hu november végén, az Indamedia tulajdonossá válásakor kinevezett új vezérigazgatója, aki azt a Szombathy Pált váltotta az Index és a Velvet kiadójának élén, aki a nyár végén, Dull Szabolcs menesztése után lett a lap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. Starcz a Media1-nek adta első nagyobb interjúját a kinevezése után.

Starcz Ákostól megkérdeztük, mit szól ahhoz az interjúhoz, amelyben a nemrég távozni kényszerülő Szombathy Pál azt nyilatkozta, hogy kidobóemberek jelentek meg az elbocsátásakor Vaszily Miklós (az Indexet tulajdonló Indamedia 50 százalékos tulajdonosának) irodájánál, de előkerül az is, mennyire van súlyos pénzügyi helyzetben az Index, és milyen intézkedésekkel próbálják javítani a helyzetét.

Starcz Ákos, az Index.hu néhány hete kinevezett új vezérigazgatója
Starcz Ákos, az Index.hu néhány hete kinevezett új vezérigazgatója

Kiderült a Starcz Ákos vezérigazgatóval készült beszélgetésből az is, hogy milyen tervei vannak a lap élén, mik voltak az első intézkedései, miért vette vissza Balogh Ákos Gergelyt (a Mandiner egykori főszerkesztőjét, akit sokan nem tartanak elfogulatlannak, hiszen az orbanviktor.hu szerkesztője is volt korábban) a kiadóhoz vezetőként, és milyen ráhatása lehet az Index tartalmára, de rákérdeztünk arra is, mit gondol Vaszily Miklósról, az Index társtulajdonosáról, hiszen sokan úgy gondolják, hogy ahol ő felbukkan, ott sokszor maga a NER (a Nemzeti Együttműködés Rendszere, azaz a Fidesz) teszi be a lábát, hiszen Vaszily bocsátotta el az Origo egykori főszerkesztőjét, miután oknyomozó cikk jelent meg Lázár János luxusutazásról a lapban, majd Vaszily lett a közmédia vezérigazgatója, azután pedig az Echo Tv élére került, jelenleg pedig a Mészáros Lőrinchez közeli TV2 elnöke és a Pesti TV társtulajdonosa.

A Media1 műsora rákérdezett Starcz Ákosnál arra is, mi garantálja most a lap függetlenségét, hogy az eddig az Index védelmére hivatott ketrec, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) megszűnt. Szóba került az Index címlapjának jövőbeni átalakítása és az is, hogy voltaképpen miért kellett távoznia Szombathy Pálnak, aki a nyár végi tömeges távozások után lett a lap főszerkesztője, de előkerült az is, mit szól hozzá, hogy csicskamédiának nevezte az Indamediát (az Indexet is tulajdonló cégcsoportot) a Totalcartól távozó Winkler Róbert.

A Media1 műsor 2020. december 21-i adása, benne Starcz Ákossal, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatójával készült interjúval, az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.