Nemrég visszahelyezték Vágvölgyi B. András újságírót a ferencvárosi kerületi lap, a 9 magazin élére, ahonnan Hagymási Zoltán ügyvezető Baranyi Krisztina polgármester tudta és egyetértése nélkül váltotta le arra hivatkozva, hogy Vágvölgyi nem jelent meg a munkahelyén. Vágvölgyi B. Andrással a leváltásáról és a rehabilitása mellett sok minden másról is beszélgettünk.
Vágvölgyi B. András újságíró, a 9 magazin rehabilitált főszerkesztője. Fotó : eirodalom.ro
A beszélgetés Vágvölgyi B. Andrással az alábbi lejátszóval indítható.
(A felvétel még néhány héttel az előtt készült, hogy Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester ATV-s szereplése körül vita alakult ki, amiért a kecsked*gós videót készítő PestiSrácok egyik munkatársával nem volt hajlandó szóba állni.)
Mint arról elsőként a Media1 beszámolt, nemrég Szombathy Pál lett a Michaeli, Schwartz & Brit Zrt.-hez tartozó 168 Óra című hetilap új főszerkesztője, aki 2020-ban, Dull Szabolcs elbocsátása és a szerkesztőség tömeges távozása után néhány hónapon át az Index.hu vezérigazgatója és főszerkesztője volt. Szombathy Pál helyettese a 168 Óránál ugyanaz a Sztankóczy András lett, aki az Indexnél is helyettese volt, és aki e minőségében interjút is adott annak idején a Media1-nek.
A néhány hete (még Szombathy az új munkahelyén való munkába állását megelőző napokban) rögzített interúban Szombathy Pállal beszélgettünk a rövidre sikerült indexes korszakáról és arról is, hogy miért vállalta el most a rendkívül nehéz helyzetben lévő lap, a 168 Óra főszerkesztését, hiszen a hetilap példányszáma rendkívül alacsony lett (nemrég a példányszám mérése meg is szűnt a MATESZ-nél), a lap kiadója hosszú ideje súlyosan veszteséges, a kiadó nemrég megvált a szerkesztőség szinte teljes belsős állományától, és sokan nagyon pesszimisták az újság fennmaradását illetően is. Szombathy elmondta, mik a várakozásai a lappal kapcsolatban, és nem tagadta, hogy tényleg nehéz a helyzet.
Szombathy Pál, a 168 Óra főszerkesztője és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője az interjú kezdetén (2022 július, Gárdony)
Szóba került az interjú során az egykoron liberális, majd az elmúlt időszakban kormánypárti Magyar Hírlap is, melynek korábbi korszakában, évekkel ezelőtt Szombathy volt főszerkesztője, mielőtt Széles Gábor nagyvállalkozó propagandalappá züllesztette az újságot – Szombathyék akkor távoztak és hozták létre Zóna néven internetes újságjukat, ami azonban nem bizonyult hosszútávon is életképesnek. Utóbbi témákról is beszélgettünk – beszélgetésünk érdekessége, hogy miután felvettük az interjút, alig néhány óra múlva érkezett a hír, hogy a kiadója felfüggeszti a Magyar Hírlap megjelentetését.
Szombathy Pál elmondta, mik a tervei a 168 Óránál, lesz-e kevesebb politika, illetve baloldali vagy középen álló lapként képzeli-e el a lapot, de elárulta azt is, hogyan töltötte az idejét 2020 vége, az Indextől való távozása után, illetve több más téma is szóba került. Szó esett arról is, miért lett az indexes korszaka ilyen rövid.
A beszélgetés az alábbi lejátszóval hallgatható meg. Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 podcastra, hogy a következő epizódokról sem maradjon le! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.
A Media1 e heti műsorának első felében Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével és újdonsült egyik részvényesével beszélgettünk arról, hogy bejelentették, megvalósul, amit még a lap elindításakor, 2020-ban megígértek a dolgozóknak, hogy részesedést kapnak majd a kiadóból, ami eredetileg egyetlen személy, Kárpáti Márton, az Index egykori főszerkesztő-helyettesének nevére került. A cég átalakulásának részletei mellett több más érdekesség is kiderült a Telex kapcsán a Dull Szabolccsal készült interjúból az újság helyzetéről és jövőjéről is.
Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője. fotó: Bődey János / Telex
A műsor végén telefonon felhívtuk Trunk Tomi z-generációs influenszert (vagy ahogy sokan ismerik: Dablty-t), a Grazban megrendezett Fifteen Seconds Festival magyar előadóját is, hogy átbeszéljük a néhány nappal korábban megvalósult fesztivál / konferencián megtapasztaltakat.
Trunk Tomi a Fifteen Seconds Festival előadójaként megtartja előadását 2022.06.09-én. Fotó: Szalay Dániel / Media1.hu
A Dull Szabolccsal és Trunk Tomival készült két beszélgetés az alábbi lejátszóval indítható, de előtte még érdemes gyorsan feliratkozni a Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben vagy más podcast platformokon keresztül, így garantáltan nem marad ki a következő epizód sem.
Csabai Gábor Papó, a Tilos Rádió ügyvezető igazgatója és Pataki Gábor, a Klubrádióidén év elején távozó főszerkesztője a Media1 podcast- és rádióműsorának e heti vendége. A két rádióban van valami közös: a Tilos Rádióról épp a napokban derült ki hivatalosan, hogy nem hosszabbítja meg a lejárófélben lévő médiaszolgáltatási jogosultságát a Médiatanács a rádió működése során elkövetett korábbi szabálytalanságokra hivatkozva, a Klubrádió pedig tavaly februárban vesztette el a jogosultságát hasonló indokkal.
Tényleg ennyire betarthatatlanok a rádiózással kapcsolatos magyarországi médiaszabályok? Van-e értelme a kvótarendszernek, vagyis annak az előírásnak, hogy a műsoridő hány százalékában kell szólnia például magyar zenének, vagy hogy hány százalék lehet a beszéd és a zene aránya? Ha viszont nincs, miért nem megy mindenki inkább az internetre? Mik a tervei a Tilos Rádiónak a mostani helyzetben? Többek között ezekről is szó esett a beszélgetésben Csabai Gábor Papóval és Pataki Gáborral.
A beszélgetés már meghallgatható a lenti lejátszó segítségével.
Tizenöt éven át vezette a Népszavát főszerkesztőként, 2017-től azonban leköszönt a Népszava éléről, és ezután csak tiszteletbeli főszerkesztője maradt a lapnak Németh Péter. Idén október közepén azonban visszakerült a lap élére, miután a februárban kinevezett Friss Róbert főszerkesztő nyugdíjba vonult. Többek között ezekről a változásokról is beszélgettünk a Media1 legújabb podcastjában Németh Péterrel, a Népszava régi-új főszerkesztőjével.
Szó esett a beszélgetésben a 2022-es választásokról, a lap az ellenzékhez fűződő viszonyáról, elmondta, mit gondol a lapban lévő kék (állami) hirdetésekről, a lap mostani helyzetéről, a Pegasus-ügyről, a Népszabadság bezárásáról, és sok más témáról.
Németh Péter, a Népszava régi-új főszerkesztője
A teljes interjú az alábbi lejátszógomb segítségével azonnal elindítható. Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem! Elérhető a podcastunk a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja már mintegy 10 rádióban is hallható hétről-hétre.
A Media1 mai, április 12-i műsorának vendége volt Vass Virág író-újságíró, akit idén neveztek ki a Nők Lapja élére főszerkesztőnek.
A beszélgetésből kiderült, mi tette szükségessé a főszerkesztőváltást és a lap megújítását, de a hetilap és az online kiadás stábjában történt további személyi változásokról is szó esett. Arról is beszélgettünk, milyen nehézségeket okozott és okoz mostanság is a koronavírus-járvány a lap szempontjából, de a nyomtatott média és azon belül a Nők Lapja jövőjéről is beszélgettünk.
Vass Virág, a Nők Lapja főszerkesztője.
A Media1 műsor, benne a Vass Virággal készült teljes interjú már visszahallgatható az alábbi lejátszó segítségével, de akár le is tölthető.