Media1 2020.12.07.: Dull Szabolcs, az Index idén elbocsátott főszerkesztője és Vince Mátyás, az MTI 2010-ben menesztett elnöke, a Minden megoldás érdekel című könyv szerzője

Rég várt vendég, Dull Szabolcs érkezett a Media1 legutóbbi, 2020.12.07-i rádió- és podcast műsorának első részébe. Az Index viharos körülmények között július 22-én elbocsátott, és jelenleg is felmondási idejét töltő főszerkesztőjével beszélgettünk mintegy egy órán át.

Szóba került az is, mai fejjel visszanézve, elkerülhetők voltak-e a történtek, mit gondol Bodolai László, az Index.hu Zrt. őt elbocsátó igazgatósági elnökéről és az elbocsátása egyik indokaként felhozott, Bodolai által emlegetett szivárogtatás is.

Dull Szabolcs, az Index elbocsátott főszerkesztője még főszerkesztői kinevezése előtt nyilatkozik a Media1.hu-nak
Dull Szabolcs, az Index elbocsátott főszerkesztője még főszerkesztői kinevezése előtt nyilatkozik a Media1.hu-nak Fotó: Czémán Anna / Media1

A beszélgetést visszahallgatva azt is megtudhatják, mit mondott Dull Szabolcs arra a kérdésre, hogy sajtószabadság van-e még Magyarországon, és persze beszélgettünk a Telexről és arról a különleges helyzetről is, hogy noha az Indexnél a tömeges távozások Dull Szabolcs elbocsátása miatt történtek, de egyelőre mégis pont ő hiányzik az őszre létrejött Telex fedélzetéről, melynek főszerkesztője, Munk Veronika korábban már kinyilvánította, hogy megtartja főszerkesztői pozícióját, ám azt is mondta, szívesen látnák a csapatban a volt Index-főszerkesztőt. Megkérdeztük Dull Szabolcsot, nem főszerkesztőként is vállalna-e munkát a Telexnél.

A Media1 műsorának második felében Vince Mátyással, az MTI volt elnökével beszélgettünk egyrészt az új, nemrégiben megjelent, Minden megoldás érdekel – A XX. század Magyarországa apróhirdetések tükrében című sajtótörténeti kötetéről,  mely a sajtóban megjelent apróhirdetések segítségével enged különleges visszatekintést a múlt századba, másrészt megkérdeztük azt is, mit gondol azokról a napokban megjelent cikkekről, amelyek részletesen bemutatták az MTI-nél az elmúlt években történt visszaéléseket.

Minden megoldás érdekel, A XX. század Magyarországa apróhirdetések tükrében - Vince Mátyás sajtótörténeti könyve
Minden megoldás érdekel, A XX. század Magyarországa apróhirdetések tükrében – Vince Mátyás sajtótörténeti könyve
Vince Mátyás, az MTI volt elnöke, a könyv szerzője
Vince Mátyás, az MTI volt elnöke, a könyv szerzője

 

A Media1 műsor 2020. december 7-i adása, benne Dull Szabolccsal, az Index nyáron menesztett főszerkesztőjével és az Index.hu Zrt. egykori igazgatósági tagjával és Vince Mátyással, az MTI volt elnökével, a Minden megoldás érdekel – A XX. század Magyarországa apróhirdetések tükrében című könyv szerzőjével az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Nézz szét a Vipcast.hu-n alaposabban, mert ott további podcastokat is találsz, immáron több mint 11 évre visszamenőleg!

Media1 Különkiadás, 2020.07.28.: Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke másfél órán át válaszolt az Indexszel kapcsolatos történésekre

Bodolai László ügyvéd, az Index.hu Zrt. és az azt tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) elnöke volt a Media1 rendhagyó, tegnap esti, 2020.07.28-i adásának vendége.

A műsorban Bodolai közel másfél órán át válaszolt a Media1 az Index.hu-val kapcsolatos legfontosabb kérdéseire a lap körül kialakult helyzet és saját szerepének tisztázása érdekében.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke (archív)
Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke (archív)

Bodolai részletesen is ismertette a maga narratíváját arról, hogyan emlékszik a vezető online médium körüli történésekre, a főszerkesztő múlt heti elbocsátásához vezető folyamatokra és arra, hogy végül szinte a teljes Index-stáb jelezte távozási szándékát a napokban, másrészt szóba került, hogyan került egyáltalán az Index a Magyar Fejlődésért Alapítványhoz Spéder Zoltántól, Lázár János barátjától, és miért esett a választás Bodolai Lászlóra, az Index.hu sajtójogászára, amikor a mostani struktúra létrejött.

A műsorban előkerültek Spéder Zoltán neve mellett olyanok is mint Simicska Lajos, akinek az érintésével került az Index az MFA-hoz Spédertől, szóba került, hogy hogyan zajlik egy ilyen átadás, de Bodolai személye kapcsán még Hadházy Ákos, Juhász Péter és Deutsch Tamás neve is előkerült.

Szó esett a KDNP-s kötődésű volt Indamedia-tulajdonosról, Oltyán Józsefről, valamint Zieger Gáborról (Vaszily mellett az Indamedia másik tulajdonosa) és hosszabban is szó esett az Indamedia mostani társtulajdonosáról, Vaszily Miklósról is.

Bodolai a műsorban elmesélte, milyen a viszonya Vaszily Miklóssal, az Indamedia márciusban érkező társtulajdonosával, a TV2 elnökével, és válaszolt arra is, hogy van-e a múlt héten az Indexnél történtekhez köze a Fidesznek.

Elhangzott, hogy ha Bodolai komolyan gondolja, hogy Dull Szabolcs üzleti titkokat szivárogtatott a legnagyobb  versenytársnak, akkor miért nem tett ellene feljelentést, és a lap újraépítéséről is elhangzottak információk.

A műsor rákérdezett, hogyan lehetséges az, hogy a Media1 több olyan újságíróval is beszélt, akiket már megkerestek, hogy legyenek a távozások után munkatársai az Indexnek, míg Bodolai azt állította, hogy még nem kezdődött toborzás, de felmerült az is, hogy ha Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese a Media1 néhány héttel ezelőtti műsorában nyilvánosan jelezte, hogy ha Dull Szabolcshoz hozzányúlnak, akkor az felkorbácsolhatja a kedélyeket, hiszen a stáb nagyon lojális iránt, akkor miért lepődtek meg azután, amikor ez bekövetkezett.

A Media1 rákérdezett arra is, hogy pontosan ki kérte fel Gerényi Gábort, az Index egykori egyik alapítóját, az Azonnali.hu társtulajdonosát arra, hogy készítsen el egy koncepciót az Index működésének átszervezésére, mire Bodolai azt mondta,

Bodolai maga is ellenezte a Gerényi-tervet, majd arról kezdett beszélni, hogyan próbálta megakadályozni annak megvalósulását.

Jelezte: Dull Szabolcsot tájékoztatta arról, hogy a terv nem fog megvalósulni, majd abban maradtak, hogy leülnek egyet sörözni, azonban végül Bodolait nem hívták a sörözésre, hanem egyszer csak megjelent a feldarabolásról szóló cikk a 24.hu-n, ami nagyon felbőszítette Bodolait, háthaszúrásnak és felelőtlenségnek tartotta.

A műsorban kitárgyaltuk, milyen kitettsége van az Indexnek a fele részben NER-kötődésű, Vaszily Miklós tulajdonolta Indamedia felé azáltal, hogy az Indamedia szállítja az Index hirdetési bevételeit, eközben viszont hitelezője is jelenleg 179 millió forinttal az Indexet tulajdonló Magyar Fejlődésért Alapítványnak. Bodolai László, az Index.hu Zrt. elnöke elmondta azt is, milyen jogon lehettek ott az Indamediától többen az Index.hu Zrt. igazgatóságában, és azt is, hogy nem tartja-e aggályosnak a kitettséget Vaszilyék cégének.

Bodolai a műsorban többször is bírálta Dull Szabolcsot, amiért Bodolai szerint a főszerkesztő és volt igazgatósági tag felhergelte Bodolai ellen a szerkesztőséget, illetve a versenytárs 24.hu-t és a média nyilvánosságát használta fel az ügy során.

Rákérdeztünk arra is, hogy feloldják-e a távozó munkatársak titoktartási kötelezettségét, ahogyan azt Dull Szabolcs kérte a minap, de felmerült az is, hogy miért nem akkor váltották le a főszerkesztői posztról, amikor az igazgatóságból pár hete szivárogtatásra hivatkozva elbocsátották.

Felmerült a műsorban az is, hogy az elmúlt hetekben rekord számban buktak el az Index vezérigazgatói. Felmerült az is, ki most akkor a vezérigazgatója a cégnek…

A Media1 szeretett volna interjút készíteni Dull Szabolccsal, és őt is szívesen vendégül láttuk volna a műsorban, ám a leváltott főszerkesztőt hiába kerestük többször is, mivel azt mondta, úgy érzi, nincs most ideje interjúnak (ennek ellenére más műsorokba elment), de azt mondta, talán a Media1 egy következő műsorában szívesen válaszol majd a kérdésekre.

A Media1 rendhagyó, 2020.07.28-i adása az alábbi lejátszó segítségével visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Olvasóink figyelmébe ajánljuk a kettővel korábbi Media1-műsort is, melynek vendége volt Gerényi Gábor, az Index átalakítására vonatkozó, elhíresült Gerényi-terv kitalálója és Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese. Ez még akkor történt, mielőtt a főszerkesztő kirúgására sor került volna, de az Index.hu igazgatóságából már visszahívták Dull Szabolcsot üzleti titkok szivárogtatása miatt.

Ha még nem tetted meg, gyorsan lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban és a TuneIn-ban. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.