„Nem volt tányércsapkodás” – Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője a Media1-ben

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője. Épp azután vettük fel a beszélgetést, hogy két fontos személy, Munk Veronika, a lap első főszerkesztője és Lovas Gergő főszerkesztő-helyettes is távozott, és már túl voltunk a Transtelex főszerkesztő-helyettesének felmondásán is, de még épp azelőtt rögzítettük, hogy további két fontos személy is felmondott a Telexnél.

Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője
Dull Szabolcs, a Telex főszerkesztője. Fotó: Bődey János / Telex.

Dull Szabolcsot a május 18-án rögzített beszélgetésben főleg arról kérdeztük, mi történik tulajdonképpen a lapnál az ő meglátása szerint, hiszen egymás után érkeztek a hírek, hogy távozik a Telextől és egy szlovák médiacéghez igazol Munk Veronika, a lap első főszerkesztője, valamint Lovas Gergő, a lap főszerkesztő-helyettese is elment, ő a 444-hez.

Dull azt mondta a beszélgetésben, szerinte nincs tányércsapkodás és részletesen is kifejtette, ő hogy látja azt, ami a lapnál történik.

Az interjúban szóba került a Transtelex, a Telex egy éve indított erdélyi leánylapja is, ahol épp a beszélgetést megelőzően néhány nappal távozott a lap főszerkesztő-helyettese és előkerült az adománygyűjtés körüli nehézség is, ami miatt szerényebb működésre kell kapcsolni.

Dull Szabolcsot megkérdeztük arról is, hogy Kárpáti Márton, a Telex alapítója a portál indulásakor még azt nyilatkozta Media1-nek, hogy egy éven belül, 2021-re a Telex piacvezető lesz a látogatottság tekintetében, ez azonban a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) e.gemius mérése szerint egyelőre nem így lett.

Az interjúban több más téma is szóba került, érdemes meghallgatni a beszélgetést. Azonban mielőtt meghallgatják a beszélgetést az alábbi lejátszó segítségével, fontos hozzátennünk, hogy az interjút körülbelül 24 órával azelőtt rögzítettük, hogy kiderült, további két távozó is van, és elmegy a Telextől Rovó Attila főszerkesztő-helyettes, valamint Haász János szerkesztő is a laptól, így a távozási hullám ezen fontos része és a lapnál azóta történt további események még nem kerültek szóba.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Telex-alapító a Media1-nek: 2021-re piacvezetők lehetünk

„Senki sem gondolja, hogy a Telex részvényeseként milliomos, milliárdos lesz” – Interjú Dull Szabolccsal, a Telex főszerkesztőjével és egyik leendő tulajdonosával (Media1 Podcast, 2022.06.20.)

 

 

Media1, 2021.02.08: Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex társfőszerkesztői

Sok érdekesség derült ki a Telex kapcsán a Media1 legutóbbi, február 8-i műsorában, melynek vendége volt Munk Veronika és Dull Szabolcs, a Telex két főszerkesztője.

Szó esett többek között az új társfőszerkesztői konstrukcióról, a lapnál a háttérben jelenleg is zajló fejlesztésekről, a korábban belengetett fizetőkapus rendszerről, és egy vidéki tudósítói hálózatról, de kiderült az is, megérkezett-e már a cseh támogató által megígért 200 ezer euró, és hogy voltak, vannak, akik befektetőjelöltként érdeklődtek/érdeklődnek a lap iránt.

A Telex vezetői beszámoltak arról is, hogyan akadályozzák munkájukat a különféle minisztériumok és más hivatalok, vagy hogy sosem kapnak válaszokat például az Operatív Törzstől a koronavírus kapcsán.

A Media1 műsor 2021. február 8-i adása az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

A műsor írásos összefoglalója a Media1.hu-n található!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

A képen balra elől Munk Veronika, hátul Dull Szabolcs, jobbra Szalay Dániel, a műsor házigazdája

Media1 2020.07.06.: Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese, Gerényi Gábor, a Gerényi-terv gazdája és Ruszin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete alelnöke volt a vendégünk

Rendhagyó volt a Media1 2020. július 6-i, hétfői adása: annyi vendégünk és annyi időszerű, „forró” témáról beszéltünk, hogy ezúttal nem is 1 órában szólt a műsor az FM 87,6 MHz-en.

Most először adott interjút az Index szerkesztőségéből interjút valaki, amióta felforrósodott a helyzet az Index körül az elmúlt hetekben. Vendégünk volt Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese, valamint előtte meghallgattuk Gerényi Gábort is, akinek a koncepciójából, az úgynevezett Gerényi-tervből is alakult ki a feszült helyzet.

Munk Veronika elmesélte, hogyan élik meg ezt a mostani időszakot, miért tartják úgy, hogy továbbra is a vészjelző állásban kell hagyni az Index függetlenségét szimbolizáló barométert, mit gondol arról, hogy a barométer vészjelző állását valójában már előbb be kellett volna kapcsolni, de szólt arról is, hogy kiállnak a főszerkesztő, Dull Szabolcs mellett.

Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese
Munk Veronika, az Index főszerkesztő-helyettese

Gerényi Gábortól főleg azt igyekezett a műsor megtudakolni, ki adta számára a megbízást az Index működésének átalakítására vonatkozó koncepció elkészítésére, és van-e összefüggés aközött, hogy épp azután tárgyalta a koncepcióját az igazgatóság, hogy Vaszily Miklós, az erős fideszes beágyazottságáról ismert médiavállalkozó, a TV2 Zrt. elnöke, az Echo TV, az MTVA és az Origo volt vezérigazgatója lett az Index hirdetési bevételeiért felelős Indamedia 50 százalékos tulajdonosa, de rákérdeztem arra is, hogy nem érzi-e különösnek, hogy miközben ő az Azonnali.hu társtulajdonosa, mégis az Index számára dolgozott ki koncepciót.

Gerényi Gábor, az Azonnali.hu társtulajdonosa, az Index átalakítására vonatkozó koncepció ötletgazdája az ATV-ben korábban
Gerényi Gábor, az Azonnali.hu társtulajdonosa, az Index átalakítására vonatkozó koncepció ötletgazdája az ATV-ben korábban

A műsor második órájában Ruszin Zsolttal, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) alelnökével azt beszéltük át részletesen, hogy a múlt héten az Országgyűlés által elfogadott adóváltozásoknak, a katázókat érintő bevétel alapú 40%-os büntetőadónak milyen hatása lesz a különböző ágazatokra, köztük a médiára.

Ruszin Zsolt, az MKOE alelnöke
Ruszin Zsolt, az MKOE alelnöke

Media1 műsor 2020. július 6-i „double-size” adása Gerényi Gáborral, Munk Veronikával és Ruszin Zsolttal az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Olvasóink figyelmébe ajánljuk az eggyel korábbi műsort is, melynek vendége volt Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke, akivel a médiaszabadságról beszélgettünk.

Ha még nem tetted meg, gyorsan lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban és a TuneIn-ban. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.