Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)

Ahogyan arról a Media1 már beszámolt, a Mészáros Lőrinc-közeli Indamedia 2025 októberében felvásárolta a Ringier Hungary Kft.-t, a svájci Ringier magyarországi leányvállalatának 100%-át, benne a Blikk, a Kiskegyed, a Glamour, a TVR Hét és más médiatermékekkel. Korábban Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével, a Ringier Hungary egykori alkalmazottjával már beszélgettünk arról, ő mit gondol tulajdonosváltásról és annak következményeiről. Ezt követően Nagy Iván Zsoltot is elértük, aki hét hónappal a tulajdonosváltás előtt lett a Blikk főszerkesztője és állt neki, hogy szeriőz lappá formálja át a lapot, de amikor októberben szembesült vele, hogy a feje fölött időközben eladták a lapot, közös megegyezéssel távozott a Blikk éléről. Nagy Iván Zsolt helyére egyébként a tavasszal távozó elődjét, Kolossváry Balázst nevezték ki, aki ismét a bulvár felé kormányozná a médiumot.

Nagy Iván Zsolt részletesen is elmesélte a Blikk éléről történt távozása körülményeit, és természetesen vele is beszélgettünk a Blikk tulajdonosváltásának lehetséges okairól, valamint kielemeztük a magyarországi újságírás helyzetét és Nagy Iván Zsolt személyes jövőjéről is beszélgettünk.

Nagy Iván Zsolt többek között kijelentette, nem zárja ki, hogy a Blikk éléről történt távozása után esetleg el kell hagynia a pályáját is vagy külföldre kell távoznia, a magyar médiában ugyanis egyre kevesebb a szabad pálya, ami még kellő távolságban tudott maradni a NER-től.

Érdemes meghallgatni a teljes beszélgetést, ami egyfajta kordokumentum is, és amiből sok minden kiderül, milyen helyzetbe is került a magyar sajtó 2025 őszére, és miért kell egy, egyébként kiváló médiaszakembernek azon gondolkodnia, hogy külföldre távozzon vagy esetleg elhagyja a szakmáját, ahol évtizedeket töltött.

Íme az interjú videós változata:

A beszélgetés audio változatban is elérhető:

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Nem lett volna volt elég távolság a NER-től – interjú Nagy Iván Zsolttal, a Blikk éléről történt távozásáról (Media1, 2025.11.11.)
Loading
/

Minek kell a NER-nek a Blikk is? Interjú Murányi Andrással, a bezárt Népszabadság utolsó főszerkesztőjével

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

Miért próbálja ellehetetleníteni az RTL és az ATV a Media1-et? Interjú Szalay Dániellel, a kritikus médiaipari lap alapítójával

Egyre szélsőségesebben sajtószabadság-ellenes húzásokkal támadja a Media1-et, azaz médiaipari témákkal foglalkozó testvérlapunkat az RTL Magyarország, amióta kiderült az RTL több NER-es kapcsolódása.

Az RTL először beperelte a Media1-et egy véleménycikke miatt, helyreigazítást és 1.000.000 Ft + áfa perköltséget követelve, majd miután a bíróság elutasította a keresetet, és kimondta, hogy a televíziós társaság megalapozatlanul citálta bíróság elé a lapot, Kolosi Péter, az RTL tartalomért felelős vezérigazgató-helyettese valótlanságokban bővelkedő „nyílt levélben” kezdte el pocskondiázni a lapot nyilvánosan – többek között azt a hazugságot hangoztatta, hogy az újság rendszeresen álhíreket közölt az RTL-ről – Kolosi ugyanakkor manipulatív módon elhallgatta, hogy az RTL még azt az egy pert is elvesztette a Budapest Környéki Törvényszéken, amelyet a lap ellen indított. Vagyis valójában az RTL-es vezető úgy támadja a lapot, amelyet a nagy médiatröszt sikertelenül próbált hitelteleníteni, hogy közben Kolosi maga állít valótlant és csúsztat.

Az RTL ráadásul a levéllel egyidejűleg letiltotta a Media1 sajtószoba hozzáférését, a lap munkáját akadályozva ezzel, és súlyosan beavatkozva ezzel a médiaipari szakmédiumok versenypiacába. Majd az ATV és egy, az ATV-hoz szorosan kapcsolódó (Németh S. Szilárd az ATV vezérigazgatója és egy Rogán Antal-közeli vállalkozó, Bessenyei István tulajdonában lévő) médiás oldal is lejáratóakciót indított a Media1 médiaipari portál és alapító-tulajdonosa, Szalay Dániel ellen, úgy vádolva meg álhírgyártással a lapot, hogy az ATV egyetlen sajtópert sem kezdeményezett eddig a Media1 ellen annak közel hét éves működése alatt.

Mi áll valójában a támadások mögött és mit tesz most a lap? Erről beszélgetett Horváth Ádám Tamás (Parallaxis Univerzum, Médiazabálók) és Szalay Dániel (Media1).

Vipcast powered by Media1
vipcast.hu powered by Media1
Miért próbálja ellehetetleníteni az RTL és az ATV a Media1-et? Interjú Szalay Dániellel, a kritikus médiaipari lap alapítójával
Loading
/

(A lap elleni kommunikációs hadjáratba később becsatlakozott Pusztay András is, aki a Telex egyik részvényese, emellett pedig nem mellékesen egy másik, egy külön kft.-be szervezett, idén indult médiás oldalnak is az egyik munkatársa és tulajdonosa – vagyis anyagilag is érdekelt a Media1 lejáratásában, tönkretételében. Eközben az RTL és az ATV piackiszorító célzatú lépései miatt a Media1 bejelentette, hogy az Európai Bizottsághoz, valamint a német, a magyar és a luxemburgi versenyhatóságokhoz, és az ombudsmani hivatalhoz fordul, kérve, hogy állapítsák meg, hogy diszkriminációról van szó, illetve azt, hogy a jelentős piaci erejű televíziós vállalatok így akarják újrarajzolni a róluk cikkező médiaipari médiumok piacát, erőfölényükkel visszaélve tisztességtelenül befolyásolva a szakmédiumok piacát.)

Az RTL és az ATV piackiszorító lépései miatt az Európai Bizottsághoz fordul a Media1

  Feliratkozhat a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-oniTunes-on, és más podcast platformokon keresztül is. A podcasthoz kapcsolódóan ajánljuk a Media1 hírportált is, mely a www.media1.hu oldalon érhető el. A Media1 RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is. A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)

Ez a podcast epizód az Európai Unió finanszírozásával készült. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

RTL és NER, 444 és Kutyapárt, közmédia és félmilliárdos smink – Vendégünk Zimon András (Media1, 2025.08.25.)

A Media1 podcast legfrissebb adásában ismét a hazai médiavilág legizgalmasabb történéseit vesszük górcső alá. Ezúttal Zimon András, a Magyar Közöny youtubere volt a vendégem, akivel többek között a következő ügyeket beszéltük át:

Az RTL és a NER kapcsolataújabb és újabb részletek kerülnek napvilágra arról, hogyan fonódik össze az RTL Magyarország kormányközeli szereplőkkel. A reklámadó körüli állítólagos alkuktól Vidus Gabriella vezérigazgató kinevezésén át a Szijjártó család cégével kötött szponzori szerződésen át az Index / Indamedia partnerségen át egy hamarosan megrendezendő konferenciáig, amelynek egyik helyszíne az RTL által bérelt Dózsa Györgyi úti székház lesz, rengeteg fontos NER-es szponzorral. De szóba került az is, hogy hogyan kerülhetett egy Fidesz-közeli cég érzékeny adatokhoz az RTL belső működéséről.

444 vs. Kutyapárt – mi áll a hegyvidéki cikk és a 444 szokatlan „bocsánatkérése” mögött? Zimon András szerint ez egy nagyon furcsa ügy.

A Telex újságíróját ért fenyegetések – miért kellemetlen a hatalom közeli szereplőknek, ha a luxusjachtok közelében fotózzák őket?

Közmédia smink- és fodrász-ügy – félmilliárd forint közpénzt költenek hajra és sminkre az MTVA-ban. Megéri?

Búcsú a Spirit FM-től – ez volt az utolsó olyan Media1-adás, amit a Spirit FM hallgatói is hallhattak. De természetesen továbbra is elérhetők vagyunk több mint egy tucatnyi rádióban, valamint online, és hamarosan újabb rádiókkal is bővülünk.

Emellett beszélgettünk még a sajtószabadság hazai helyzetéről, a BBC magyar nyelvű hírszolgáltatásának indulásáról, és Pachmann Péter, a TV2 Napló műsorvezetőjének távozásának furcsa körülményeiről is beszélgettünk.

A teljes beszélgetés már meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével.