Csabai Gábor Papó, a Tilos Rádió ügyvezető igazgatója és Pataki Gábor, a Klubrádióidén év elején távozó főszerkesztője a Media1 podcast- és rádióműsorának e heti vendége. A két rádióban van valami közös: a Tilos Rádióról épp a napokban derült ki hivatalosan, hogy nem hosszabbítja meg a lejárófélben lévő médiaszolgáltatási jogosultságát a Médiatanács a rádió működése során elkövetett korábbi szabálytalanságokra hivatkozva, a Klubrádió pedig tavaly februárban vesztette el a jogosultságát hasonló indokkal.
Tényleg ennyire betarthatatlanok a rádiózással kapcsolatos magyarországi médiaszabályok? Van-e értelme a kvótarendszernek, vagyis annak az előírásnak, hogy a műsoridő hány százalékában kell szólnia például magyar zenének, vagy hogy hány százalék lehet a beszéd és a zene aránya? Ha viszont nincs, miért nem megy mindenki inkább az internetre? Mik a tervei a Tilos Rádiónak a mostani helyzetben? Többek között ezekről is szó esett a beszélgetésben Csabai Gábor Papóval és Pataki Gáborral.
A beszélgetés már meghallgatható a lenti lejátszó segítségével.
Ismét friss podcast- és rádióműsorral jelentkezik a napokban már a 3. születésnapját ünneplő Media1. Szalay Dániel vendége a 2022-es évad első friss epizódjában Urbán Ágnes egyetemi docens, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója, a Budapesti Corvinus Egyetem médiatanszékének egyetemi docense volt.
Urbán Ágnes, a Corvinus Egyetem média tanszékének egyetemi docense, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítója. Fotó: képszerk
A beszélgetésből kiderül, milyen eseményeket tart Urbán Ágnes az elmúlt év legfontosabb médiapiaci történéseinek, majd a beszélgetés második felében kitekintés hangzik el az előttünk álló időszakkal kapcsolatban is: utóbbi kapcsán szintén több fontos ügy is szóba kerül, köztük egy olyan nagy horderejű irány is, ami meghatározhatja Magyarország médiahelyzetét a következő időszakra, de legalábbis nagy mértékben befolyásolhatja.
A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével indítható. Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem! Elérhető a podcastunk a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 hírportál napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja mintegy 10 rádióban is hallható hétről-hétre.
2021. március 15-én, az 1848-49-es szabadságharc és forradalom ünnepén (ami egyben a Szabad Sajtó Napja) is jelentkezett a Media1 műsora.
A sajtóünnep jó apropó volt arra, hogy felhívjuk Hargitai Miklóst, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökét, hogy a médiaszabadság aktuális helyzetéről beszélgessünk.
Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke egy Media1 által támogatott rendezvényen korábban
A beszélgetésben szóba került az Európai Parlamentben a napokban lezajlott plenáris vita a médiaszabadság helyzetéről, és természetesen a beszélgetés előtt épp egy hónappal elnémított az FM 92,9 MHz, azaz a Klubrádió ügye is.
Az egy hónappal ezelőtt frekvencia nélkül maradt és jelenleg internetre szorított rádió kapcsán szóba került, milyen lenne az ideális médiaszabályozás Magyarországon. A Klubrádió mellett persze más médiás ügyek is előkerültek, és eljutottunk oda, hogy vajon mi lehet az oka, hogy az Európai Bizottság évek óta csak aggodalmát fejezi ki a magyar médiahelyzet kapcsán, mégsem cselekszik érdemben, és nem foglalkozik az előtte fekvő beadványokkal érdemben, amelyek az állami reklámköltéseken keresztül megvalósuló piactorzítást, vagy épp a KESMA túlzott piaci koncentrációját kifogásolták.
Hargitai Miklós elmondta azt is, mit gondol Karas Monikáról, az NMHH Médiatanács elnökéről és az egész grémiumról. A MÚOSZ elnöke ismertette továbbá a Szabad Sajtó Napján a legnagyobb újságíró-szervezet által kitüntettek névsorát és elmondta azt is, mit gondol az állami Táncsics-díjról.
A Media1 2021.03.15-i adása, benne a Hargitai Miklóssal készült közel egyórás beszélgetés a lejátszóval meghallgatható, vagy akár le is tölthető!
Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 2010-ben, a kormányváltáskor lemondó elnöke a Media12021. február 15-i műsorában, 19 órával a Klubrádiómegmaradt egyetlen FM-frekvenciájának lekapcsolása és internetre való kényszerű átköltöztetése után a Klubrádió ügyéről és a magyar médiaszabályozásról nyilatkozott.
Rogonyi Krisztina, az NHH egykori elnöke. fotó: Rozgonyi Krisztina / Facebook
A Klubrádió FM adásának lekapcsolásáról azt mondta, ez óriási veszteség a magyar nyilvánosság sokszínűsége szempontjából, ugyanis a Klubrádió fontos terepe az ellentétes vélemények bemutatásának.
A műsorban szó esett arról, hogy tudja-e pótolni az internetes rádiózás az FM-rádiózást. Rozgonyi a mintegy félórás interjúban bírálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, amiért az NMHH az elmúlt években mindent megtett a digitális rádiózás népszerűvé válása ellen, sőt Európával ellentétesen még a kísérleti DAB+ adást is megszüntette. Rozgonyi úgy vélte, a DAB+ technológia lehetővé tette volna, hogy a rádiós piacon több rádió jól megférjen egymás mellett, vagyis megszűnjön a frekvenciaszűkösség.
A hírközlési hatóság volt elnöke szerint a DAB+ kísérleti sugárzás lekapcsolásával a magyar rádiózás perspektíváját gyilkolta le az NMHH.
Rozgonyi a műsor során arról is beszélt, hogy az elmúlt években a Klubrádió mellett más rádiókkal is súlyos dolgok történtek, alig maradtak független rádiók, és jelentősen romlott a médiapluralizmus Magyarországon.
Az NHH volt elnöke elmondta a véleményét arról is, milyen médiaszabályozási modellt tartana kívánatosnak, illetve Európa más országaiban hogyan működik a frekvenciák elosztása. Jó példaként említette a brit médiahatóság működését, ahol a folyamatok átláthatóan zajlanak, a tagok függetlenek és elszámoltathatók.
Azt is mondta, az a kérdés, hogy a Klubrádiónak volt-e esélye tisztességes versenyben megmérettetni, illetve tisztességes módon született-e meg az, hogy nem kapott jogosultságot.
Rozgonyi azt mondta, 2010 óta Európa jelentősnek mondható része nem nézi jó szemmel, ami a magyar médiapiaccal történik, de kár lenne abban bízni, hogy ezt a folyamatot majd az Európai Unió fogja megállítani, mert a magyar állampolgároknak kell közvetlenül cselekednie, a zsebébe nyúlnia, támogatnia a médiumokat, vagy más módon kiállni a médiaszabadságért.
A Media1 műsor 2021. február 15-i adása, benne a Rozgonyi Krisztinával készült teljes interjúval az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!
A Media1 2020.10.12-i műsorának első vendége Pataki Gábor, a Klubrádió főszerkesztője volt, akit a 92,9 MHz-es frekvenciájuk jövő év február 14-i visszavétele kapcsán kérdeztünk a rádió jövőbeni kilátásairól, és arról, milyen „B” tervük vannak arra az esetre nézve, ha 2021. február 14. után nem tudják tovább használni a megszokott FM-frekvenciájukat. A főszerkesztő elmondta azt is, milyen hangulatban vannak a munkatársaik most, hogy újra a médiahatóság bizonytalan helyzetbe sodorta a munkahelyüket.
A Klubrádió 92,9 MHz-es frekvenciáját népszerűsítő tábla a Bokor utcában Budapesten Fotó: Ladányi András / Media1
Szóba került Köves Slomó (a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija) is, akiről azt mondta, az EMIH-hez közelálló Brit Media Kft. eddig is csak kisebbségi, körülbelül 14 százalékos tulajdonos volt, ezért nem volt érdemi befolyása a rádió működésére, de Pataki elismerte, hogy a Brit Media mentette meg a Klubrádiót, amikor pár éve a médiaszolgáltató már fizetést sem tudott adni a munkatársaknak. Winkler szavait a főszerkesztő érthetetlennek nevezte…
A műsor második részében felhívtuk Kárpáti Mártont, a Telex hírportál tulajdonosát és ügyvezetőjét, aki elárulta, hogy állnak 10 nappal az indulás után a látogatottság terén. Kiderült, hogy nem hivatalos mérési adataik szerint már napi 400 ezer egyedi látogató körül járnak. (Ezzel nagyjából a Freemail és 444 tegnapi látogatottsági adata körül voltak, lásd erről a Media1.hu különálló hírében.)
Kárpáti Márton, a Telex tulajdonosa
A műsor néhány percre felhívta Ecsenyi Áront, az LA75 Párt elnökét, aki pártelnöki funkciója ellenére (vagy talán épp azért?) jelentkezett az Indexbe újságírónak, majd minden további akadály nélkül, a külső szemlélőnek összeférhetetlenségnek tűnő helyzet ellenére felvették az internetes laphoz, és ott heteken át újságíró lehetett. Megkérdeztük, hogy ezt médiahacknek szánta-e, és elmondta azt is, mihez kezd most, hogy elbocsátották.
Ecsenyi Áron, az LA75 pártelnöke, az Index volt újságírója. Fotó: LA Párt / Facebook
A Media1 műsora az alábbi lejátszó segítségével visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!