Több éven át törvénytelenül némán tartották őket, most hosszú pereskedés után visszatérhettek, interjú a Budaörs Rádió ügyvezetőjével (Media1, 2022.09.12.)

A Media1 podcast- és rádióműsora ezúttal Budaörsön járt, ahol Roczó-Nagy Zoltánnal, a Budaörs Rádió ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Beszélgetésünk apropóját az adta, hogy a Médiatanács egy törvénytelenül lefolytatott frekvenciapályázaton még 2019-ben jogsértő módon kizárta a rádiót az általa korábban használt Budaörs FM 104,8 MHz frekvencia pályázatából, így a frekvencia több éven át néma volt, a Budaörs Rádió pedig elnémult, majd miután a Kúria kimondta, hogy a Budaörs Rádiónak van igaza, újabb hosszú várakoztatás után végül idén nyár végén visszakapcsolhatta adását a Budaörs Rádió.

A rádió most önálló stúdió nélkül, a műsorvezetők otthonaiba való kapcsolással folytatja műsorát. Roczó-Nagy Zoltán a Media1 podcastban elmesélte, hogyan élték meg az elmúlt éveket, mi is történt pontosan, és beszélt a mostani visszakapcsolás utáni műsorokról és arról a technikáról is, amivel stúdió nélkül is képesek működtetni a Budaörs Rádiót.

Roczó-Nagy Zoltán, a Budaörs Rádió ügyvezetője
Roczó-Nagy Zoltán, a Budaörs Rádió ügyvezetője

A Media1 beszélgetése Roczó-Nagy Zoltánnal az alábbi lejátszó segítségével indítható!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

Betarthatatlan szabályok nyomasztják a rádiósokat! Csabai Gábor Papó, a Tilos Rádió ügyvezetője és Pataki Gábor, a Klubrádió volt főszerkesztője a Media1-ben (2022.04.25)

Csabai Gábor Papó, a Tilos Rádió ügyvezető igazgatója és Pataki Gábor, a Klubrádió idén év elején távozó főszerkesztője a Media1 podcast- és rádióműsorának e heti vendége. A két rádióban van valami közös: a Tilos Rádióról épp a napokban derült ki hivatalosan, hogy nem hosszabbítja meg a lejárófélben lévő médiaszolgáltatási jogosultságát a Médiatanács a rádió működése során elkövetett korábbi szabálytalanságokra hivatkozva, a Klubrádió pedig tavaly februárban vesztette el a jogosultságát hasonló indokkal.

Tényleg ennyire betarthatatlanok a rádiózással kapcsolatos magyarországi médiaszabályok? Van-e értelme a kvótarendszernek, vagyis annak az előírásnak, hogy a műsoridő hány százalékában kell szólnia például magyar zenének, vagy hogy hány százalék lehet a beszéd és a zene aránya? Ha viszont nincs, miért nem megy mindenki inkább az internetre? Mik a tervei a Tilos Rádiónak a mostani helyzetben? Többek között ezekről is szó esett a beszélgetésben Csabai Gábor Papóval és Pataki Gáborral.

A beszélgetés már meghallgatható a lenti lejátszó segítségével.

Ha még nem tetted, érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem!  Elérhető a podcast a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 hírportál napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja jelenleg már 11 rádióban is hallható hétről-hétre.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

 

Interjú Karakas Róberttel, az új budapesti DAB+ teszt megvalósítójával és Palocsay Gézával, az adathalászat elleni iparági összefogás elindítójával

A Media1 Podcast- és rádióműsor október 18-i adásának ezúttal két vendége volt: a műsor első felében Palocsay Géza, a Jófogást és a Használtautó.hu-t működtető Adevinta Classified Media Hungary Kft. ügyvezetője, míg a műsor utolsó részében Karakas Róbert, a nemrég elindult újabb budapesti DAB+ kísérlet megvalósítója.

A Karas Róbert nevével fémjelezett teszt nagyjából egy évvel az állami Antenna Hungária DAB+ sugárzásának leállítása után indult el. Mi a célja Karakas Róbertnek, és mennyire volt nehéz megvalósítani a tesztet? Ez is kiderül a beszélgetésből, ami a lejátszóval indítható.

A műsor első felében Palocsay Gézával arról beszélgettünk, hogy a rendőrség nem volt hajlandó nyomozni az adathalászat (phishing) kapcsán, amikor is az eredeti oldalakat lemásolva próbálnak meg bankkártya- és egyéb adatokhoz hozzájutni csalók. Idén is már számos oldalt támadtak így csalók, és a rendőrség nem egy esetben tagadta meg a nyomozást.  A jelenség egyre komolyabb károkat okoz a felhasználóknak és az iparág szereplőinek egyaránt, illetve alkalmas az e-kereskedelem, az online vásárlás iránti bizalom aláásására, a rendőrség mégsem tartja ezt bűncselekménynek. Emiatt az iparág szereplői összefogtak, közös ajánlást készítettek és az illetékes minisztériumokhoz fordultak.

Az iparági kezdeményezés aláírói az Adevinta (Jófogás, Használtautó.hu) mellett:

Extreme Digital-eMAG Kft.
Alza.hu Kft.
– Delivery Hero Hungary Kft. (Foodpanda)
DHL Express Magyarország Kft.
Praktiker Kft.
GLS General Logistics Systems Hungary Kft.
Szallas.hu Zrt.
WEBSHIPPY Magyarország Kft.
ALVEOLA Kft.
Pepita.hu Zrt.
– Weco-Travel kft. – Repjegy.hu
Media1 Online Tartalom Kft.
Agroinform Média Kft.
DIMSZ
Growww Digital Kft.
GKI Digital Kft.
kallaidesign.com (Vipcast Media Bt.)
Euronics (Vöröskő Kft.)
Árukereső.hu (Online Comparison Shopping Kft.)

A Media1 podcast az alábbi lejátszóval hallgatható meg.

Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem, melynek ezúttal Litkai Gergely a vendége!

Elérhető a podcastunk a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 napi hírlevelére is!

A Media1.hu podcastja már mintegy 10 rádióban is hallható! Hallható a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül.

További, több évnyi podcast epizód található a vipcast.hu-n!

Újabb rádiók kezdik el sugározni a Media1 podcastműsorát

Az eddigi frekvenciás és netes elérhetőségek mellett további rádiók is elkezdik terjeszteni a Media1 hírportál podcastműsorát.

Az érintettekkel kötött megállapodások alapján ezentúl

  • a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en, az Alpha Rádióban,
  • Gyöngyös FM 92,4 MHz-en a Maxirádióban,
  • az Orosháza FM 90,2 MHz-en, a Mega Rádióban,
  • a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban,
  • a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en, a Csaba Rádióban,
  • a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en, a Mega Rádióban
  • és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban*

is hallható lesz a Media1.hu hírportál és a 2009 óta működő Vipcast.hu podcast közös sorozata, mely már eddig is számos platformon, az Apple iTunes-on, a Spotify-on, a TuneIn-ben, a Google Podcastsban, a Spirit FM-en (az elmúlt másfél évben eredetileg a Budapest FM 87,6 MHz-en, a rádió frekvenciaváltása óta az FM 92,9-en, valamint streaminggel) és a Hobby Rádióban, továbbá a vipcast powered by Media1 platformon, a Media1.hu-n, valamint korábban az azóta a kormánypárt által megszerzett Médiapiac weboldalán volt elérhető. (Utóbbi oldalon a nekik átadott archívumunk elérhetőségét is letörölték a lap tavalyi tulajdonosváltását követően, de valamennyi eddigi podcast adás visszahallgatható a vipcast.hu-ról.)

A műsorban elsősorban interjúk hallhatók a tévék, a rádiók, az online média, a nyomtatott sajtó világával kapcsolatban. A műsornak rendszeresen vendégei újságírók, médiavezetők, és egyéb ismert hazai és külföldi szakemberek.

Az egyes rádiókban eltérő időpontokban lesz hallható a podcastműsor, ezekről az adott médiaszolgáltatók adnak felvilágosítást. A bruttó 1 órás időtartamú műsorok, ahogyan eddig is, részben a Media1 saját műhelyében vagy külső helyszíneken készülnek. A transzparencia jegyében jelezzük azt is, hogy szükség esetén a Spirit FM budapesti stúdióhelyszínét kibéreljük óradíjas alapon, de a Media1 honlap vagy épp a műsor tartalmába egyetlen, a műsort reléző műhelynek, így a Spiritnek és a hozzá közelálló köröknek sincs beleszólása, mindössze arról dönthet, hogy leadja-e a kész műsort, vagy sem.

Az említett rádiókon kívül az elmúlt időszakban további rádiók is kifejezték az érdeklődésüket a podcast tartalom átvételéről, további terjesztéséről, valamint a Media1 is felvette a kapcsolatot néhány potenciális rádióval, akikkel mint lehetséges további átvevőkkel a Media1 tárgyalásokat folytat.

Fontos leszögezni, hogy a Media1 műsora (ahogyan a hírportál is) minden ezzel ellentétes rosszindulatú híreszteléssel ellentétben egy valamennyi átvevő rádiótól is önálló, független podcastműsor, annak tartalmába egyetlen szereplő, így az átvevő rádiók sem képesek beleszólni, ahogyan a Media1 sem szól bele az érintett rádiók működésébe, nem felel azok stratégiai és egyéb döntéseiért, műsorpolitikájukért, más műsoraikban elhangzó tartalmakért. Hasonló együttműködésről van szó, mint amikor a Deutsche Welle (DW) átadja tartalmait a Telexnek, a 24.hu-nak, a 444.hu-nak, az atv.hu-nak, vagy ahogyan nyilatkozták a napokban a DW-től, akár kormánypárti partnereknek is. Ugyancsak példaként említhető a BBC és az InfoRádió együttműködése (az Inforádió sugározza a BBC műsorait). A Media1 minden olyan FM-frekvenciás, vagy akár csak online elérhető rádió számára kész átadni műsorait, akik vállalják, hogy a kész műsorának tartalmát korrekten, a szakmai normák betartásával, megfelelő körülmények mentén relézik, terjesztik. Jelenleg is várjuk további rádiók jelentkezését, akik szívesen átvennék a Media1 műsorait. Érdeklődni az [email protected] email címen lehet.

* A hírünk elején említett Pannónia Rádió nem tévesztendő össze a MIÉP egykori rádiójával, melynek neve Pannon Rádió volt, illetve ugyancsak nem tévesztendő össze a vajdasági Pannon Rádióval.

Media1 2021.03.15.: Szabad Sajtó Napja? Vendégünk volt Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke

2021. március 15-én, az 1848-49-es szabadságharc és forradalom ünnepén (ami egyben a Szabad Sajtó Napja) is jelentkezett a Media1 műsora.

A sajtóünnep jó apropó volt arra, hogy felhívjuk Hargitai Miklóst, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) elnökét, hogy a médiaszabadság aktuális helyzetéről beszélgessünk.

Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke egy Media1 által támogatott rendezvényen korábban
Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke egy Media1 által támogatott rendezvényen korábban

A beszélgetésben szóba került az Európai Parlamentben a napokban lezajlott plenáris vita a médiaszabadság helyzetéről, és természetesen a beszélgetés előtt épp egy hónappal elnémított az FM 92,9 MHz, azaz a Klubrádió ügye is.

Az egy hónappal ezelőtt frekvencia nélkül maradt és jelenleg internetre szorított rádió kapcsán szóba került, milyen lenne az ideális médiaszabályozás Magyarországon. A Klubrádió mellett persze más médiás ügyek is előkerültek, és eljutottunk oda, hogy vajon mi lehet az oka, hogy az Európai Bizottság évek óta csak aggodalmát fejezi ki a magyar médiahelyzet kapcsán, mégsem cselekszik érdemben, és nem foglalkozik az előtte fekvő beadványokkal érdemben, amelyek az állami reklámköltéseken keresztül megvalósuló piactorzítást, vagy épp a KESMA túlzott piaci koncentrációját kifogásolták.

Hargitai Miklós elmondta azt is, mit gondol Karas Monikáról, az NMHH Médiatanács elnökéről és az egész grémiumról. A MÚOSZ elnöke ismertette továbbá a Szabad Sajtó Napján a legnagyobb újságíró-szervezet által kitüntettek névsorát és elmondta azt is, mit gondol az állami Táncsics-díjról.

A Media1 2021.03.15-i adása, benne a Hargitai Miklóssal készült közel egyórás beszélgetés a lejátszóval meghallgatható, vagy akár le is tölthető!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is.

Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Media1 2021.02.15: Rozgonyi Krisztina, az NHH egykori elnöke a Klubrádió lekapcsolásáról és a magyar médiaszabályozásról

Rozgonyi Krisztina, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 2010-ben, a kormányváltáskor lemondó elnöke a Media1 2021. február 15-i műsorában, 19 órával a Klubrádió megmaradt egyetlen FM-frekvenciájának lekapcsolása és internetre való kényszerű átköltöztetése után a Klubrádió ügyéről és a magyar médiaszabályozásról nyilatkozott.

Rogonyi Krisztina, az NHH egykori elnöke
Rogonyi Krisztina, az NHH egykori elnöke. fotó: Rozgonyi Krisztina / Facebook

A Klubrádió FM adásának lekapcsolásáról azt mondta, ez óriási veszteség a magyar nyilvánosság sokszínűsége szempontjából, ugyanis a Klubrádió fontos terepe az ellentétes vélemények bemutatásának.

A műsorban szó esett arról, hogy tudja-e pótolni az internetes rádiózás az FM-rádiózást. Rozgonyi a mintegy félórás interjúban bírálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságot, amiért az NMHH az elmúlt években mindent megtett a digitális rádiózás népszerűvé válása ellen, sőt Európával ellentétesen még a kísérleti DAB+ adást is megszüntette. Rozgonyi úgy vélte, a DAB+ technológia lehetővé tette volna, hogy a rádiós piacon több rádió jól megférjen egymás mellett, vagyis megszűnjön a frekvenciaszűkösség.

A hírközlési hatóság volt elnöke szerint a DAB+ kísérleti sugárzás lekapcsolásával a magyar rádiózás perspektíváját gyilkolta le az NMHH.

Rozgonyi a műsor során arról is beszélt, hogy az elmúlt években a Klubrádió mellett más rádiókkal is súlyos dolgok történtek, alig maradtak független rádiók, és jelentősen romlott a médiapluralizmus Magyarországon.

Az NHH volt elnöke elmondta a véleményét arról is, milyen médiaszabályozási modellt tartana kívánatosnak, illetve Európa más országaiban hogyan működik a frekvenciák elosztása. Jó példaként említette a brit médiahatóság működését, ahol a folyamatok átláthatóan zajlanak, a tagok függetlenek és elszámoltathatók.

Azt is mondta, az a kérdés, hogy a Klubrádiónak volt-e esélye tisztességes versenyben megmérettetni, illetve tisztességes módon született-e meg az, hogy nem kapott jogosultságot.

Rozgonyi azt mondta, 2010 óta Európa jelentősnek mondható része nem nézi jó szemmel, ami a magyar médiapiaccal történik, de kár lenne abban bízni, hogy ezt a folyamatot majd az Európai Unió fogja megállítani, mert a magyar állampolgároknak kell közvetlenül cselekednie, a zsebébe nyúlnia, támogatnia a médiumokat, vagy más módon kiállni a médiaszabadságért.

A Media1 műsor 2021. február 15-i adása, benne a Rozgonyi Krisztinával készült teljes interjúval az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Media1 2020.10.12.: Pataki Gábor, a Klubrádió főszerkesztője, Kárpáti Márton, a 10 napos Telex ügyvezetője és Ecsenyi Áron, az Indexbe beépülő pártelnök-újságíró volt a műsorunk vendége

A Media1 2020.10.12-i műsorának első vendége Pataki Gábor, a Klubrádió főszerkesztője volt, akit a 92,9 MHz-es frekvenciájuk jövő év február 14-i visszavétele kapcsán kérdeztünk a rádió jövőbeni kilátásairól, és arról, milyen „B” tervük vannak arra az esetre nézve, ha 2021. február 14. után nem tudják tovább használni a megszokott FM-frekvenciájukat. A főszerkesztő elmondta azt is, milyen hangulatban vannak a munkatársaik most, hogy újra a médiahatóság bizonytalan helyzetbe sodorta a munkahelyüket.

A Klubrádió 92,9 MHz-es frekvenciáját népszerűsítő tábla a Bokor utcában Budapesten
A Klubrádió 92,9 MHz-es frekvenciáját népszerűsítő tábla a Bokor utcában Budapesten
Fotó: Ladányi András / Media1

Szóba került Köves Slomó (a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezető rabbija) is, akiről azt mondta, az EMIH-hez közelálló Brit Media Kft. eddig is csak kisebbségi, körülbelül 14 százalékos tulajdonos volt, ezért nem volt érdemi befolyása a rádió működésére, de Pataki elismerte, hogy a Brit Media mentette meg a Klubrádiót, amikor pár éve a médiaszolgáltató már fizetést sem tudott adni a munkatársaknak. Winkler szavait a főszerkesztő érthetetlennek nevezte…

A műsor második részében felhívtuk Kárpáti Mártont, a Telex hírportál tulajdonosát és ügyvezetőjét, aki elárulta, hogy állnak 10 nappal az indulás után a látogatottság terén. Kiderült, hogy nem hivatalos mérési adataik szerint már napi 400 ezer egyedi látogató körül járnak. (Ezzel nagyjából a Freemail és 444 tegnapi látogatottsági adata körül voltak, lásd erről a Media1.hu különálló hírében.)

Kárpáti Márton, a Telex tulajdonosa
Kárpáti Márton, a Telex tulajdonosa

A műsor néhány percre felhívta Ecsenyi Áront, az LA75 Párt elnökét, aki pártelnöki funkciója ellenére (vagy talán épp azért?) jelentkezett az Indexbe újságírónak, majd minden további akadály nélkül, a külső szemlélőnek összeférhetetlenségnek tűnő helyzet ellenére felvették az internetes laphoz, és ott heteken át újságíró lehetett. Megkérdeztük, hogy ezt médiahacknek szánta-e, és elmondta azt is, mihez kezd most, hogy elbocsátották.

Ecsenyi Áron, az LA75 pártelnöke, az Index volt újságírója
Ecsenyi Áron, az LA75 pártelnöke, az Index volt újságírója. Fotó: LA Párt / Facebook

A Media1 műsora az alábbi lejátszó segítségével visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban és a TuneIn-ban. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.