Exkluzív interjú Szombathy Pállal, a 168 Óra új főszerkesztőjével, aki 2020-ban néhány hónapig az Indexet is vezette a tömeges távozások után (Media1, 2022.07.11.)

Mint arról elsőként a Media1 beszámolt, nemrég Szombathy Pál lett a Michaeli, Schwartz & Brit Zrt.-hez tartozó 168 Óra című hetilap új főszerkesztője, aki 2020-ban, Dull Szabolcs elbocsátása és a szerkesztőség tömeges távozása után néhány hónapon át az Index.hu vezérigazgatója és főszerkesztője volt. Szombathy Pál helyettese a 168 Óránál ugyanaz a Sztankóczy András lett, aki az Indexnél is helyettese volt, és aki e minőségében interjút is adott annak idején a Media1-nek.

A néhány hete (még Szombathy az új munkahelyén való munkába állását megelőző napokban) rögzített interúban Szombathy Pállal beszélgettünk a rövidre sikerült indexes korszakáról és arról is, hogy miért vállalta el most a rendkívül nehéz helyzetben lévő  lap, a 168 Óra főszerkesztését, hiszen a hetilap példányszáma rendkívül alacsony lett (nemrég a példányszám mérése meg is szűnt a MATESZ-nél), a lap kiadója hosszú ideje súlyosan veszteséges, a kiadó nemrég megvált a szerkesztőség szinte teljes belsős állományától, és sokan nagyon pesszimisták az újság fennmaradását illetően is. Szombathy elmondta, mik a várakozásai a lappal kapcsolatban, és nem tagadta, hogy tényleg nehéz a helyzet.

Szombathy Pál, a 168 Óra főszerkesztője és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője az interjú kezdetén (2022 július, Velencefürdő)
Szombathy Pál, a 168 Óra főszerkesztője és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője az interjú kezdetén (2022 július, Gárdony)

Szóba került az interjú során az egykoron liberális, majd az elmúlt időszakban kormánypárti Magyar Hírlap is, melynek korábbi korszakában, évekkel ezelőtt Szombathy volt főszerkesztője, mielőtt Széles Gábor nagyvállalkozó propagandalappá züllesztette az újságot – Szombathyék akkor távoztak és hozták létre Zóna néven internetes újságjukat, ami azonban nem bizonyult hosszútávon is életképesnek. Utóbbi témákról is beszélgettünk – beszélgetésünk érdekessége, hogy miután felvettük az interjút, alig néhány óra múlva érkezett a hír, hogy a kiadója felfüggeszti a Magyar Hírlap megjelentetését.

Szombathy Pál elmondta, mik a tervei a 168 Óránál, lesz-e kevesebb politika, illetve baloldali vagy középen álló lapként képzeli-e el a lapot, de elárulta azt is, hogyan töltötte az idejét 2020 vége, az Indextől való távozása után, illetve több más téma is szóba került. Szó esett arról is, miért lett az indexes korszaka ilyen rövid.

A beszélgetés az alábbi lejátszóval hallgatható meg. Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 podcastra, hogy a következő epizódokról sem maradjon le! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A 168 Óra borítója
A 168 Óra borítója egy újságosnál. Fotó: Szalay Dániel (mobiltelefonos felvétel)

Növekedésnek látszó csökkenés – A Media1 vendége Gulyás János, a Magyar Reklámszövetség elnöke (2022.04.11.)

Ahogy a korábbi években is, amikor megjelentek a reklámtorta adatok, úgy idén is felhívtuk Gulyás Jánost, a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnökét a nemrég megjelent, friss, 2021-es médiatorta (reklámtorta) és kommunikációs torta adatok kapcsán.

Azt elemezgettük, milyen helyzetben is van most a kommunikációs ipar, illetve azon belül a média számára bevételeket biztosító reklámipar, de szó esett a beszélgetésben az iparág előtt álló időszak komoly kihívásairól is.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Gulyás János, az MRSZ elnöke
Gulyás János, az MRSZ elnöke

Ha még nem tetted, érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem!  Elérhető a podcast a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 hírportál napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja jelenleg már 11 rádióban is hallható hétről-hétre.

Media1 műsor 2020.02.17: Az új Pesti Hírlap főszerkesztőjével és tulajdonosával beszélgettünk

Pesti Hírlap

Kerényi György, a nemrégiben indult új Pesti Hírlap című ingyenes fővárosi napilap főszerkesztője volt a Media1 műsor 2020. február 17-i, két héttel ezelőtti adásának vendége, valamint telefonon kapcsoltuk Brüsszelből Milkovics Pál médiavállalkozót, a lap tulajdonosát.

A páros interjúban szó esett arról, miért indít valaki egy új napilapot egy olyan sajtópiacon, ahonnan manapság inkább távoztak a befektetők, mi a lap üzleti modellje, mikorra térülhet meg a befektetés és egyáltalán mekkora összeg egy új újság elindítása, milyen kilátásai vannak a Pesti Hírlapnak, de szó esett arról is, hogyan készül a lap, miért van két lapzárta, hány fős és hogyan épült fel a Pesti Hírlap stábja, kiderült az is, hogy melyik lapszámukra a legbüszkébbek eddig. Milkovics Pál szólt arról a tervéről is, hogy a Pesti Hírlap azt tervezi, hogy a legnagyobb példányszámú magyarországi napilap legyen és ezt hogyan akarják elérni, de kérdeztük a terjesztéssel kapcsolatban is.

Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa
Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa

Nem kerültük meg azt a témát sem, hogy milyen nehézségek támadtak a lap elindítása körül, ami miatt több alkalommal is el kellett halasztani a Pesti Hírlap megjelenését, de Milkovics Pálnál rákérdeztem arra a korábban tervezett két magyarországi tévécsatornára is, amit még 2018-ban bejelentett, de azok nem valósultak meg. Szóba került az is, van más tulajdonosa is a Pesti Hírlapnak az eddig megismert Milkovics Pál mellett, és kíváncsiskodtam arról is, miért pont Kerényi Györgyre esett a tulajdonos választása a főszerkesztő személyének megtalálásakor, illetve nem éri-e a lapot támadás Kerényi politikai kommunikációs múltja miatt.

A Media1 február 17-i műsora az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A Pesti Hírlapról további információk és az indulás előzményei megtalálhatók a Media1 hírportál cikksorozatában.

Hamarosan közzétesszük a Media1 műsorának következő, március 2-án sugárzott epizódját is, melynek vendége volt Diószegi Judit tévés producer és Kapitány Iván rendező (akinek legsikeresebb sorozata, A mi kis falunk). Velük a magyarországi tévés sorozatgyártásról és különböző kulisszatitkokról beszéltünk, majd stúdiónkban volt Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza is, akivel a sajtószabadság kapcsán most publikált kutatási jelentésük részleteiről beszélgettünk.

Néhány héttel ezelőtt Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője is a vendégünk volt.

Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a kéthetente hétfőnként 19 órakor és szombat délelőttönként 11 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcastként, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu hírportálon keresztül is.

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.