Media1 műsor 2020.02.17: Az új Pesti Hírlap főszerkesztőjével és tulajdonosával beszélgettünk

Pesti Hírlap

Kerényi György, a nemrégiben indult új Pesti Hírlap című ingyenes fővárosi napilap főszerkesztője volt a Media1 műsor 2020. február 17-i, két héttel ezelőtti adásának vendége, valamint telefonon kapcsoltuk Brüsszelből Milkovics Pál médiavállalkozót, a lap tulajdonosát.

A páros interjúban szó esett arról, miért indít valaki egy új napilapot egy olyan sajtópiacon, ahonnan manapság inkább távoztak a befektetők, mi a lap üzleti modellje, mikorra térülhet meg a befektetés és egyáltalán mekkora összeg egy új újság elindítása, milyen kilátásai vannak a Pesti Hírlapnak, de szó esett arról is, hogyan készül a lap, miért van két lapzárta, hány fős és hogyan épült fel a Pesti Hírlap stábja, kiderült az is, hogy melyik lapszámukra a legbüszkébbek eddig. Milkovics Pál szólt arról a tervéről is, hogy a Pesti Hírlap azt tervezi, hogy a legnagyobb példányszámú magyarországi napilap legyen és ezt hogyan akarják elérni, de kérdeztük a terjesztéssel kapcsolatban is.

Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa
Milkovics Pál, a Pesti Hírlap tulajdonosa

Nem kerültük meg azt a témát sem, hogy milyen nehézségek támadtak a lap elindítása körül, ami miatt több alkalommal is el kellett halasztani a Pesti Hírlap megjelenését, de Milkovics Pálnál rákérdeztem arra a korábban tervezett két magyarországi tévécsatornára is, amit még 2018-ban bejelentett, de azok nem valósultak meg. Szóba került az is, van más tulajdonosa is a Pesti Hírlapnak az eddig megismert Milkovics Pál mellett, és kíváncsiskodtam arról is, miért pont Kerényi Györgyre esett a tulajdonos választása a főszerkesztő személyének megtalálásakor, illetve nem éri-e a lapot támadás Kerényi politikai kommunikációs múltja miatt.

A Media1 február 17-i műsora az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A Pesti Hírlapról további információk és az indulás előzményei megtalálhatók a Media1 hírportál cikksorozatában.

Hamarosan közzétesszük a Media1 műsorának következő, március 2-án sugárzott epizódját is, melynek vendége volt Diószegi Judit tévés producer és Kapitány Iván rendező (akinek legsikeresebb sorozata, A mi kis falunk). Velük a magyarországi tévés sorozatgyártásról és különböző kulisszatitkokról beszéltünk, majd stúdiónkban volt Döbrentey Dániel, a Társaság a Szabadságjogokért jogásza is, akivel a sajtószabadság kapcsán most publikált kutatási jelentésük részleteiről beszélgettünk.

Néhány héttel ezelőtt Kovács Tibor, a Magyar Lapkiadók Egyesülete elnöke, a Ringier Axel Springer Magyarország ügyvezetője is a vendégünk volt.

Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a kéthetente hétfőnként 19 órakor és szombat délelőttönként 11 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcastként, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu hírportálon keresztül is.

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Figyelő szemetek a Figyelőre vessétek!

Meglehetősen sok mostanában a rossz hír a hazai médiapiacon,  fizetésmegvonások, létszámleépítések, megszűnő régi kedvelt márkák, elhallgató rádió(k), végelszámolás alá került üzleti alapon működő hírügynökség…

Talán ezért is ijedtek meg sokan, és az említett trendbe illeszkedőnek vélték, amikor a Sanoma bejelentette, hogy megválik magas szakmai presztízzsel rendelkező szeriőz lapjától, a Figyelőtől.

Az új tulajdonos, az IPM és a Családi lap kiadójaként ismert Word Communications a Sanomától még tavaly nyáron távozó Ruszkai Nóra vezérigazgató-helyettest kérte fel szakmai tanácsadóként, hogy menedzselje a Figyelő lapcsaládot. Szerinte az aggályok alaptalanok voltak, a Figyelő nyereséges az új működés mellett, és vannak jelek, hogy a példányszám növelésére tett kísérletek is sikeresek lehetnek.

Ruszkai Nórával a hazai médiapiaci helyzet mellett természetesen a Figyelő jövőjéről beszélgettünk.

Klikk a lejátszó gombra, és már indul is a hanganyag!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Természetesen várjuk a véleményeket, kommenteket, alább erre most is lehetőség van.