Meglehetősen sok mostanában a rossz hír a hazai médiapiacon, fizetésmegvonások, létszámleépítések, megszűnő régi kedvelt márkák, elhallgató rádió(k), végelszámolás alá került üzleti alapon működő hírügynökség…
Talán ezért is ijedtek meg sokan, és az említett trendbe illeszkedőnek vélték, amikor a Sanoma bejelentette, hogy megválik magas szakmai presztízzsel rendelkező szeriőz lapjától, a Figyelőtől.
Az új tulajdonos, az IPM és a Családi lap kiadójaként ismert Word Communications a Sanomától még tavaly nyáron távozó Ruszkai Nóra vezérigazgató-helyettest kérte fel szakmai tanácsadóként, hogy menedzselje a Figyelő lapcsaládot. Szerinte az aggályok alaptalanok voltak, a Figyelő nyereséges az új működés mellett, és vannak jelek, hogy a példányszám növelésére tett kísérletek is sikeresek lehetnek.
Ruszkai Nórával a hazai médiapiaci helyzet mellett természetesen a Figyelő jövőjéről beszélgettünk.
Klikk a lejátszó gombra, és már indul is a hanganyag!
Természetesen várjuk a véleményeket, kommenteket, alább erre most is lehetőség van.
A 20 évvel ezelőtt, egy újpesti lakás 6 négyzetméteres szobájában, 50 ezer forint alaptőkével megalapított betéti társaság, a Kulcs-Soft alapító elnök-vezérigazgatóját, Kulcsár Tibort többek között arról faggattam, nem őrültség-e a válság idején lépni a tőzsdeparkettre és egyáltalán mi vele a szándékuk. Nem volt-e visszatartó erő, ami a KEG papírjaival történt, vagyis hogy a gázcég néhány hónappal ezelőtti
Hogyan él egy profi tőzsdei elemző és mennyire ingatta meg az elemzőkbe vetett hitet az Egyesült Államokból kibontakozott globális pénzügyi válság, amelynek következtében dollármilliárdok váltak köddé? Vége van-e már a krízis időszaknak, vagy jön-e még újabb mélypont? Hogyan határoznak meg célárat az elemzők? Mennyire tekinthető fejlettnek a hazai tőkepiac? Reális-e az OTP jelenlegi árfolyama, vagy ismét kidurranhat egy lufi? Csak néhány téma abból a beszélgetésből, amelyet az egyik ismert brókercég, a