Több mint 500 előadás, közel 10 ezer résztvevő – ez a mérlege az elmúlt tíz év Internet Hungary-jainak számokban. Merthogy kedden és szerdán rendezték Tihanyban az ideit, méghozzá már a tizediket. Csermely Ákos főszervezőt a konferencia aktuális témái mellett arról kérdeztem, hogy hogyan változott meg az elmúlt években a rendezvény. Szó esett arról is, hogy keresik Magyarország első netminiszterelnökét.
tartalomszolgáltatók
Éhen halhatnak a site-ok?
Néhány napja Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás (többek között a „The Times”, a „Fox News” és a „The Sun” tulajdonosa) bejelentette, fizetőssé tenné a cége tulajdonában lévő jelentősebb internetes portálok tartalomszolgáltatását. Nemrég hasonló hírek érkeztek az Axel Springer médiakonszern háza tájáról is, vagyis ők is lelakatolnak néhány webes szolgáltatást, amit ezután csak fizetétség ellenében lehet elérni. Lehet, hogy mégsem lefutott meccs, hogy az internetes tartalmakhoz ingyen juthatunk hozzá, cserébe a néhány reklámbanner elviselésért?
Egy új trend hajnalán vagyunk, vagy csak a válság miatt nehéz helyzetbe került médiatulajdonosok elkeseredett és sikertelenségre ítélt próbálkozásáról van szó? Többek között erről, valamint a bannerek tiltásáról, az Adverticum hirdetéskiszolgáló nemrég publikált átkattintási statisztikáiról és a globális válság online reklámpiacra gyakorolt hatásairól beszélgettem Vértes Jánossal, az Adverticum elnökével, aki tapasztalatairól nem csak e minőségében, de mint tartalomszolgáltató (a Prim.hu főszerkesztője) is be tudott számolni.