Egy évvel kinevezése után újra a Media1 vendége volt Starcz Ákos, az Index.hu vezérigazgatója (2021.12.06.)

A Media1 heti podcastjának ezúttal Starcz Ákos, az Index.hu vezérigazgatója, az Indamedia igazgatósági tagja volt a vendége. Starczot egy évvel ezelőtt nevezték ki, miután a (korábban a Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Echo TV és az MTVA vezérigazgatójaként is tevékenykedő) Vaszily Miklós és Ziegler Gábor érdekeltségében lévő Indamedia lett az Index.hu közvetlen tulajdonosa a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) helyett, és a tömeges távozások, illetve Dull Szabolcs főszerkesztő elbocsátása után kinevezett Szombathy Pál vezérigazgató távozott.

Starcz Ákos, az Index.hu vezérigazgatója, az Indamedia igazgatósági tagja
Starcz Ákos, az Index.hu vezérigazgatója, az Indamedia igazgatósági tagja (archív)

A beszélgetésben átbeszéltük a tulajdonosváltás és a tömeges távozások óta történteket, illetve a vezérigazgatóval készült tavalyi interjúnk óta eltelt egy évet. Starcz a beszélgetés elején beszélt az Index egy éves látogatottságáról, de szóba hoztuk azt is, hogy novemberben a Blikk mennyire előretört – a vezérigazgató elmondta erre, hogy minek tulajdonítja ezt.

Jó pár, az Index.hu-val és az Indamedia többi lapjával kapcsolatos történésről is sok szó esett a beszélgetésben, a Mészáros Lőrinccel készült, az alákérdezések miatt sokak által bírált interjú kapcsán arra is rákérdeztünk, van-e Mészáros Lőrincnek köze az Indamediához és az Indexhez. Szó esett a Dívány stábjának távozásáról, az Index Konyhanyelv című műsorában elhangzott, nagy botrányt kavaró Wahorn András interjúról, ami miatt nemrég távozott Várbíró Péter, az Index tavaly kinevezett lapigazgatója, a külső gyártású produkciók producere, de beszélgettünk a szintén az Indamediához tartozó Femina főszerkesztőjének és ügyvezetőjének távozásáról és a Totalcarnál történt személyi változásokról is. A beszélgetés során az Index vezérigazgatója és az Indamedia igazgatósági tagja értékelte az elmúlt egy évet, és egy fontos bejelentés is elhangzott, ami az Index címlapjával kapcsolatos.  Hosszan beszélgettünk a Facebookról is, melyről a vezérigazgató azt állította, hogy korlátozással élt a lap megosztásaival kapcsolatban.

A teljes interjú az alábbi lejátszógomb segítségével azonnal elindítható. Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem!  Elérhető a podcastunk a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja mintegy 10 rádióban is hallható hétről-hétre.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

 

Media1 2020.12.21: Starcz Ákos, az Index.hu új vezérigazgatója a Media1-nek adta első nagy interjúját

A Media1 2020. december 21-i műsorának vendége volt Starcz Ákos, az Index.hu november végén, az Indamedia tulajdonossá válásakor kinevezett új vezérigazgatója, aki azt a Szombathy Pált váltotta az Index és a Velvet kiadójának élén, aki a nyár végén, Dull Szabolcs menesztése után lett a lap főszerkesztője és a kiadó vezérigazgatója. Starcz a Media1-nek adta első nagyobb interjúját a kinevezése után.

Starcz Ákostól megkérdeztük, mit szól ahhoz az interjúhoz, amelyben a nemrég távozni kényszerülő Szombathy Pál azt nyilatkozta, hogy kidobóemberek jelentek meg az elbocsátásakor Vaszily Miklós (az Indexet tulajdonló Indamedia 50 százalékos tulajdonosának) irodájánál, de előkerül az is, mennyire van súlyos pénzügyi helyzetben az Index, és milyen intézkedésekkel próbálják javítani a helyzetét.

Starcz Ákos, az Index.hu néhány hete kinevezett új vezérigazgatója
Starcz Ákos, az Index.hu néhány hete kinevezett új vezérigazgatója

Kiderült a Starcz Ákos vezérigazgatóval készült beszélgetésből az is, hogy milyen tervei vannak a lap élén, mik voltak az első intézkedései, miért vette vissza Balogh Ákos Gergelyt (a Mandiner egykori főszerkesztőjét, akit sokan nem tartanak elfogulatlannak, hiszen az orbanviktor.hu szerkesztője is volt korábban) a kiadóhoz vezetőként, és milyen ráhatása lehet az Index tartalmára, de rákérdeztünk arra is, mit gondol Vaszily Miklósról, az Index társtulajdonosáról, hiszen sokan úgy gondolják, hogy ahol ő felbukkan, ott sokszor maga a NER (a Nemzeti Együttműködés Rendszere, azaz a Fidesz) teszi be a lábát, hiszen Vaszily bocsátotta el az Origo egykori főszerkesztőjét, miután oknyomozó cikk jelent meg Lázár János luxusutazásról a lapban, majd Vaszily lett a közmédia vezérigazgatója, azután pedig az Echo Tv élére került, jelenleg pedig a Mészáros Lőrinchez közeli TV2 elnöke és a Pesti TV társtulajdonosa.

A Media1 műsora rákérdezett Starcz Ákosnál arra is, mi garantálja most a lap függetlenségét, hogy az eddig az Index védelmére hivatott ketrec, a Magyar Fejlődésért Alapítvány (MFA) megszűnt. Szóba került az Index címlapjának jövőbeni átalakítása és az is, hogy voltaképpen miért kellett távoznia Szombathy Pálnak, aki a nyár végi tömeges távozások után lett a lap főszerkesztője, de előkerült az is, mit szól hozzá, hogy csicskamédiának nevezte az Indamediát (az Indexet is tulajdonló cégcsoportot) a Totalcartól távozó Winkler Róbert.

A Media1 műsor 2020. december 21-i adása, benne Starcz Ákossal, az Index néhány hete kinevezett vezérigazgatójával készült interjúval, az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.