Media1 2020.05.25.: Megfigyelések? Szerverlekapcsolások? Krasznay Csabát (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és Remport Ádámot (Társaság a Szabadságjogokért) kérdeztük az új nemzetbiztonsági törvényről

kamera, megfigyelés

Mint arról a Media1 beszámolt, az Országgyűlés a napokban elfogadta a nemzetbiztonsági törvény a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett változtatását, mely megkönnyíti a szakszolgálatok számára a telefon- és internetszolgáltatók forgalmának megfigyelését, illetve lehetővé teszi internetes szolgáltatások akár 180 napra történő elérhetetlenné tételét. A kormány állítja, a cél a nemzetbiztonság védelme. Azonban sokan fogalmazták meg aggodalmaikat is. Kritikát fogalmazott meg Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, továbbá az ellenzék, valamint több civil szervezet, köztük a TASZ is.

A Media1 május 25-i adásában közel 50 percben veséztük ki a témát, és azt, hogy van-e mitől tartani, például ki lehet-e így deríteni az újságírók informátorait, de néhány más kapcsolódó téma is előkerült a titkosszolgálatok működése kapcsán.

Remport Ádámot, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogászát és Krasznay Csabát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetőjét kérdeztük.

A Media1 műsor 2020. május 25-i adása az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Nézz szét a Vipcast.hu-n alaposabban, mert ott további podcastokat is találsz, immáron több mint tíz évre visszamenőleg!

Hacker nyuszi és napi 11 millió támadás – DTM extra, 2018.03.08.

Magenta Security címmel rendezték meg március 7-én és 8-án  a németországi Bonn városában a Deutsche Telekom kiberbiztonsági konferenciáját. Az eseményről Keleti Arthur jelentkezett be az előadások szünetében. A tudósításban láthatjuk a hacker nyulat, a demonstráció kedvéért meghackelt ipari gépet, továbbá a konferencia látványos, 270 fokos (szinte körkörös) megjelenítéssel gazdagított bemutatóját is.

Keleti Arthur kiberbiztonsági szakértő a Deutsche Telekom biztonsági konferenciájáról jelentkezett be
Előadás a felhős biztonsági rendszerekről
Előadás a felhős biztonsági rendszerekről
A konferencia 270 fokos megjelenítése
A konferencia 270 fokos megjelenítése

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó a műsor ezen részletéről:

 Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

Robotprogramozás táborban és érdekességek az ITBN témáiból – DTM, 2017.09.12/2.

A PC World magazin szerkesztősége a nyáron robotprogramozó táborokat szervezett gyerekeknek: Molnár József főszerkesztővel és néhány képsor segítségével bepillantunk a szám szerint hat tábor egyikébe, ahol Lego robotokkal tanulják a programozás alapjait, továbbá megmutatjuk a Lego Mindstorms robot-készlet néhány darabját is. Ezután a szeptember 20-21-én megrendezett ITBN (Informatikai Biztonság Napja) témáiról a főszervező, Keleti Arthur beszélt. Például arról, hogy a démon lakozik-e a mesterséges intelligenciában, jobbak-e a gépek az embernél és hogy milyen lehetőségek vannak az ember-gép összekapcsolásban.

Molnár József a PC World főszerkesztője és Bódi Zoltán netnyelvész Fotó: Nemes Cilla
Molnár József a PC World főszerkesztője és Bódi Zoltán netnyelvész. Fotó: Nemes Cilla
Keleti Arthur IT biztonsági szakember és Molnár József , a PC World főszerkesztője. Fotó: Nemes Cilla
Keleti Arthur IT biztonsági szakember és Molnár József, a PC World főszerkesztője. Fotó: Nemes Cilla

A podcast hangfelvétel lejátszása aplayikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Van videónk is:

Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád

Az asztaltársaság tagjai ezúttal: Bódi Zoltán nyetnyelvész; Keleti Arthur, IT biztonsági szakember; Molnár József, a PC World főszerkesztője és Google Hangouts vonalon az erdélyi Csíkszeredából Páll Zelinda egyetemi hallgató.

Hangtechnikus: Orsós József
Operatőr: Gál Marcell
Adásrendező: Koczka Alíz
Szignál: LukHash zenéje, www.lukhash.com

A műsor a Hyp-R stúdióban készült, a Lurdy Házban, Budapesten.

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: www.facebook.com/DTMasztaltarsasag

IT biztonság közérthetően – DTM, 2017.07.18/2.

Mire figyelünk a bankautomaták használata közben? Mit reklámoznak a hackerek a YouTube-on? Hogyan állítsuk be a Facebook posztjainkat? Vendégünk volt Solymos Ákos, a Quadron kibervédelmi Kft. szakértője, aki az egyik szerzője az IT biztonság közérthetően c. elektronikus könyvnek, melyet a Neumann János Számítógéptudományi Társaság (NJSZT) adott ki és tett az internetről ingyenesen letölthetővé.  A lényeg: ma már senki sem tolhatja el magától az IT biztonsági szempontokat – pont ugyanúgy figyelnünk kell, mint például a közlekedés közben.

Justin Viktor és Solymos Ákos a DTM 2017.07.18-i adásában.
Justin Viktor és Solymos Ákos a DTM 2017.07.18-i adásában.

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A DTM adásának ezen részletét is sugároztuk élőben a YouTube Live-on. Ekkor készült ez a videofelvétel:

Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád
Az asztaltársaság tagjai ezúttal: Justin Viktor, Keleti Arthur és Solymos Ákos.

Hangtechnikus és adásvezető: Orsós József