Media1 2020.05.25.: Megfigyelések? Szerverlekapcsolások? Krasznay Csabát (Nemzeti Közszolgálati Egyetem) és Remport Ádámot (Társaság a Szabadságjogokért) kérdeztük az új nemzetbiztonsági törvényről

kamera, megfigyelés

Mint arról a Media1 beszámolt, az Országgyűlés a napokban elfogadta a nemzetbiztonsági törvény a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által kezdeményezett változtatását, mely megkönnyíti a szakszolgálatok számára a telefon- és internetszolgáltatók forgalmának megfigyelését, illetve lehetővé teszi internetes szolgáltatások akár 180 napra történő elérhetetlenné tételét. A kormány állítja, a cél a nemzetbiztonság védelme. Azonban sokan fogalmazták meg aggodalmaikat is. Kritikát fogalmazott meg Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke, továbbá az ellenzék, valamint több civil szervezet, köztük a TASZ is.

A Media1 május 25-i adásában közel 50 percben veséztük ki a témát, és azt, hogy van-e mitől tartani, például ki lehet-e így deríteni az újságírók informátorait, de néhány más kapcsolódó téma is előkerült a titkosszolgálatok működése kapcsán.

Remport Ádámot, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogászát és Krasznay Csabát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kiberbiztonsági Kutatóintézetének vezetőjét kérdeztük.

A Media1 műsor 2020. május 25-i adása az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Nézz szét a Vipcast.hu-n alaposabban, mert ott további podcastokat is találsz, immáron több mint tíz évre visszamenőleg!

DTM, 2015.12.07.

dtm_2015-12-07

A digitális világ továbbra is érdekes, ám ugyanakkor rejtélyes is. Egy előre nem várt technikai probléma miatt a 2015. december 7-i műsorunk több mint három hónapra a fiókba került, de rendbe tettük és íme, mostantól meghallgatható!

A tartalomból:

  • Az asztaltársaság a műsor elején tanácsokat ad a hallgatóknak ahhoz, hogy az okostelefon akkumulátora hogyan bírja ki a nap végéig lemerülés nélkül.
  • Egyre gyorsabb a Li-Fi, a fénnyel működő adatátvitel! Justin Viktor ismerteti a legújab fejlesztések hátterét.
  • Gondolattal vezérelt művégtagok. Erdélyi Fruzsinak nagyon megtetszett a robotkar, mert jól néz ki. A digitális esélyegyenlőség szellemében.
  • Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egy 34 oldalas útmutatót adott ki arról, hogy hogyan lehet elkerülni a terrorista elhárítók vagy titkosszolgálatok figyelmét az interneten. A témát IT biztonsági szakértőnk, Keleti Arthur kommentálja.
  • Csomagkiszállító drónok és droidok: avagy a csomagkiszállítás meglepő megoldásai a 21. században. Kovács Tücsi Mihály beszámolója.

DTM – A digitális világ érdekes!

A hangfelvétel lejátszása a “play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

Észrevételed van a műsorral kapcsolatban? Megírhatod hozzászólásként.

A DTM Facebook oldala: https://www.facebook.com/netidok/

Az asztaltársaság tagjai ezúttal:

Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád

Erdélyi Fruzsina – a digitális esélyegyenlőség lelkes híve
Justin Viktor – innovátor és a technológiai fejlesztések megszállottja
Keleti Arthur – az ITBN főszervezője és flippertudós
Kovács Tücsi Mihály – író, újságíró és a Nagy Testvérünk

Konferálás és keverés: Czinege Levente
Szignál: LukHash zenéje, www.lukhash.com
Hangtechnikus: Soltész Levente
Utómunka: Szilágyi Árpád
Fotók: Igazi Violett, www.facebook.com/IGAZIZOOM
vipcast.hu és Facebook oldal frissítés: Szalay Dániel, Giró-Szász Roland