Amikor gyerekcipőt veszünk, akkor számos szempontot kell figyelembe venni ahhoz, hogy a lurkó számára a legjobb lábbelit találjuk meg. Fontos ügyelni az egészséges fejlődésre, amihez elengedhetetlen a megfelelő méret, kivitel, szélesség, valamint a kényelem. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk minden fontos információt, aminek segítségével könnyebb lesz a döntés.
A kicsik lábának fejlődése
A Borgo.hu baba-mama részlegén számos lábbelit találni, amelyek jól passzolnak a kisebbek és nagyobbak lábára egyaránt. Bár érdemes figyelembe venni, hogy az újszülöttek 98%-a egészséges lábbal jön világra. A fejlődés szempontjából kiemelt fontosságú tehát, hogy amikortól elkezd járni, már akkor olyan lábbelit adjunk a lábára, amely megfelelő alátámasztást nyújt neki. Ez azért is lényeges, hiszen így a lábfej csontozata a képlékenysége ellenére sem lesz veszélyben.
Az újszülöttek talpán még nem látszik a későbbi lábboltozat homorulata. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a csecsemőnek később ne lenne lúdtalpa. Az izmok, valamint az inak fejlődése és a csontok elrendeződése a kicsik talpra állását követően indul meg igazán. Éppen ezért ez az időszak kiemelt fontosságú, nem szabad rossz minőségű surranót a lábukra adni.
Mi történik a mászós és a járós hónapok alatt?
A mászós időszak alatt, amikor a gyerkőc nagyjából 8-12 hónapos, jellemző a négykézláb mozgás. Minden egészséges pici úgy áll fel, hogy a sarka egy kicsit befelé dől, a boka belső része pedig valamivel lejjebb van. Ez azért történik így, mert az épp csak talpra állt csöppségek térde általában kifelé áll és egy “O” alakot formál. Amikor elkezd felállni, akkor oldalazva lépeget, ilyenkor a lábujjakat behúzza, szinte kapaszkodik bele a talajba, hogy biztonságban érezze magát. Ilyenkor a legjobb, ha még nem kap cipőt, mert mezítláb sokkal jobban fejlődik a lábizma, mintha egy merev talpú lábbelit kapna.
Ebben az időszakban megoldást jelenthet a csúszásgátlós zokni, valamint a bőrdarabokból varrott puha talpú mamuszok, hiszen ezek biztonságot adnak a számára, nem csúszkál és még fel sem fázik. Amennyiben valami miatt a járás nem megfelelő, esetleg késik, akkor a lábboltozat fejlődése sem lesz egyenletes. A felállást tehát nem szabad siettetni, minden történik majd magától.
Mi történik, amikor már cipőre van szükség?
Nem mindig megoldható, hogy a kicsik mezítláb rohangáljanak, néha bizony cipőt kell rájuk adni. A megfelelő lábbeli az, amely stabilizálja a csontokat, körülöleli azokat, tartja a bokát, valamint a talpa nem túl nehéz és hajlékony. Nem szabad, hogy csúszkáljon benne a láb.
Ellenőrizzük azt, hogy a cipő sarka keményített-e, a talpa gumiból készült-e, hiszen ezek szintén fontos és lényeges szempontok egy jó cipő esetében. A lábfej mindig legyen széles, tegye lehetővé a kicsik kaparó mozgását. Egy magas lábfejű gyerkőc esetében igyekezzünk olyan lépőt venni, amelynek nincs varrása a nyelvgyöknél. Így nem fogja magát kellemetlenül érezni, nem nyomja majd sehol az adott lábbeli.
(x) hirdetői tartalom