Mit tehetsz, ha észreveszed, hogy kakit eszik a kutyád? (x)

Először is tudnod kell, hogy egyik kutyafajtánál sem normális jelenség a koprofágia (kakievés). Ez alól a szabályt erősítő kivételt képezik a mamakutyák, ők ugyanis rendszerint elfogyasztják kicsinyeik bélsarát. Éppen ezért kölyökkorban előfordulhat, hogy pusztán a minta utánzásából, kíváncsiságból vagy unalomból kóstolja meg a kiskutya a saját vagy testvérei ürülékét, de ez csak átmenetileg elfogadott. Egy egészséges felnőtt négylábú esetében mindig valamilyen fizikai vagy lelki probléma húzódik meg a háttérben.

Lelki okok miatti kakievés

Nemcsak testi, hanem pszichés eredetű is lehet ez a viselkedészavar. Kölyköknél említettük a mamakutya utánzását, illetve az unatkozást. Utóbbi számos negatív következménnyel járhat (pl. cipők, vezetékek megrágása), ezért mielőbb szerezz be neki méreganyagmentes kutyajátékot a BioZoo.hu webáruházból. Koprofágiához vezet a tartós egyedüllét vagy éppen a zsúfoltság. Rossz tartási körülmények, kínzás, éheztetés is lehet a bélsár evésének a kiváltó oka. Sőt, akár az is, ha a szobatisztaság idején egy baleset miatt jól megszidtad. Ilyenkor a kialakult szégyenérzet miatt inkább “eltünteti” a nyomokat.

kutya betegség

Betegségek, amiket a koprofágia jelezhet

1.Bélférgesség

A védtelen immunrendszereű kölykök zöme már a megszületéskor férges. A legtöbb féreg nem halálos, csak kellemetlen tünetekkel jár: viszketés, hányás, hasmenés. Tipikus jelenség a féreggel fertőzött kutyáknál, hogy húzzák a feneküket a talajon, vagy hiába kap elegendő mennyiségű táplálékot, a súlya csökkenni látszik. Szintén árulkodó, ha madár, macska vagy más kutya ürülékét eszi; hiszen így próbálja a tápanyagot pótolni. A paraziták miatt ugyanis a saját eleségében lévő nem elég számára.

2.Hasnyálmirigy, emésztési probléma

Fontos kérdés, hogy mivel táplálod a négylábút? A konzervek és a száraztápok gyakran túl sok szénhidrátot tartalmaznak, ami felborítja a kedvenced emésztési folyamatát. A hasnyálmirigy nem állítja elő az étel lebontásához szükséges enzimeket, emiatt nem tud a tápanyag hasznosulni. Mivel a kutya éhes, megeszi a saját vagy más állat kakiját.

3.Kísérő jelenség

Egyes orvosságok mellékhatásaként jelentkezhet koprofágia, vagy olyan betegséget jelezhet, amiről még nem is tudsz (cukorbetegség, pajzsmirigy rendellenesség).

Kezelése

Először is ki kell deríteni, hogy mi áll a jelenség a hátterében. Igyekezz nagyon pontos képet adni az állatorvosnak arról, hogy milyen mennyiséget fogyaszt a kutyus és hol van erre lehetősége. Ha vannak korábbról orvosi papírjaitok, vidd el azokat is. Ezeket az aktuális kivizsgálás eredményével összevetve pontosabb képet kap az állatorvos a betegségről. A viselkedészavar okozta kakievés megszüntetéséhez sok türelemre lesz szükséged. Ne büntesd a kutyát szeretetmegvonással vagy magányra ítéléssel. A berögzült szokást nagyobb odafigyeléssel, több játékkal, lefárasztással türelemmel és szeretettel tudod megváltoztatni.

(x) hirdetői tartalom

Media1 - Hírek a média világából
Hirdetés