A következő példákon keresztül olyan munkalehetőségeket szeretnénk bemutatni, ahol észrevehető a menedzsment lényege, ami nem más, mint összehangolni, koordinálni egy adott szervezet tevékenységét a hatékonyságnövelés céljából.
Kereskedelmi koordinátor
A Szekszardallas álláskereső portálon több hirdetést is adtak fel cégek, amikben kereskedelmi koordinátorokat keresnek. Az egyik cég az exportpiacon aktívan résztvevő műanyag nyílászárók forgalmazásával foglalkozik, és partnereinek bővítése céljából keres új munkatársat, akinek feladata lesz feltérképezni és elemezni a piaci helyzetet és a fogyasztói igényeket.
Új értékesítési stratégia kialakításában számítanak a közreműködésére, valamint annak végrehajtásban is. Az új partnereket értékesítési hálózatba fogja. A megvalósult, valamint a folyamatban lévő projektekről rendszeres jelentések készítésével segíti az üzemvezetőt.
A sikeres pályázat képzettségi követelménye között szerepel a főiskolai vagy egyetemi végzettség, továbbá a minimum két éves értékesítési és üzletfejlesztési tapasztalat. A munka jellegéből adódóan inkább a műszaki beállítottságú szakemberek jelentkezését várják. Nyelvismeret tekintetében tárgyalóképes angol vagy német nyelvismeret szükséges a külföldi partnerekkel való kommunikáció miatt.
Az állásért cserébe versenyképes fizetés, céges autó, laptop és mobil is jár.
Termelésirányító
A termelésirányító az a személy, aki egy gyártó egységén belül felügyeli a termelést és biztosítja annak folyamatosságát. Több szekszárdi üzem is keres ilyen vezetőket. A termelés folyamatossága miatt legnagyobb feladata a határidők betartatásában lesz az új kollégának.
Elvárásként fogalmazzák meg a nyílászáró gyártásban szerzett korábbi tapasztalatot, valamint azt, hogy az új munkatárs legyen jó vezető. Figyeljen oda a rábízott kollégákra, tudjon irányítani, legyen biztos a dolgában. Mivel ez a munka kiegészül némi adminisztrációval is, ezért a Microsoft irodai programjait felhasználó szinten ismernie kell. A bérezést tekintve versenyképes jövedelmet ígérnek.
Üzemvezető
Budapesti székhelyű cég szekszárdi lakatos műhelyébe keres üzemvezető kollégát. Vezetői feladatai közé tartozik, hogy a műhely többi alkalmazottjára odafigyeljen, munkájukat ellenőrizze. Nem nagy létszámú csapatról van szó, csupán 5-10 főről.
Elvárásként sok éves munkatapasztalatot írnak elő (3-10 év), B kategóriás jogosítványt gépjárművezetői gyakorlattal és szekszárdi lakhelyet. Bére a jutalékokkal együtt a havi bruttó félmillió forintot is elérheti.
Aki a menedzsmentben vállal munkát tudnia kell, hogy vezetői pozícióba kerül, ami felelősséggel és komoly munkával jár, viszont a kezdő fizetések is már jóval meghaladják a minimálbért.
(x) hirdetői tartalom