Ajtóbehúzó, amely igazodik tempódhoz

Manapság már nincs ideje az embernek arra, hogy mindenre odafigyeljen. Sokan vagyunk úgy vele, hogy amint felkelünk, már rohanással indul a napunk. Sietünk, hogy elérjük a villamost, sietünk, hogy időben beérjünk a munkahelyünkre, sietünk az ügyintézéssel, hogy hamarabb az otthon melegében lehessünk. Kevés olyan pillanatunk van, mikor megállunk egy kis időre és a jelenre fókuszálunk, és figyelembe vesszük a körülöttünk lévő világot.

Rohanásunkat sok esetben a minket körülvevő ajtók bánják. Nincs időnk megállni és szépen visszacsukni, hanem magunk előtt kilökve hajtunk tovább sietve. Az ajtók megkímélésének érdekében, valamint a körülöttünk lévők nyugalmának megőrzése miatt, annak érdekében, hogy ne hallgassák egész nap az ajtócsapódást a leghatékonyabb megoldás a csuklókaros vagy csúszókaros ajtóbehúzó lehet.

A netker8.hu-nál elérhető ajtóbehúzók között mindenki megtalálhatja az igényeinek leginkább megfelelő kivitelt.

Mit kell tudni az ajtóbehúzóról?

Leginkább jellemző, hogy elősegíti az ajtók könnyed becsukódását csapódás és nyitva felejtés nélkül. Így mind az ajtó rongálódását, mind a huzat általi becsapódást vagy nyitva hagyás esetében a hideg vagy éppenséggel meleg levegő bejövetelét is megakadályozza. Ma már minden ajtó típushoz meg lehet találni a legmegfelelőbb ajtóbehúzót, legyen alumínium, műanyag vagy vas, csupán a súlyhoz kell igazítani a szerkezetet.

Media1 - Hírek a média világából
Hirdetés

Az sem kizáró tényező, hogy az adott nyílászáró jobbra vagy esetleg balra nyílik. Lehetőség van különféle színek kiválasztására is, amely által a csukódást segítő szerkezet könnyen a helyiség dísze lehet és feldobhatja annak hangulatát. Nincs szükség szakértelemre felszereléséhez, csupán egy kis odafigyelésre. A mellékelt útmutatót követve nagy figyelemmel könnyedén rögzítheted te magad is az ajtóbehúzót. Ennek köszönhetően nincs szükség szakemberek munkadíját kifizetni, te is könnyedén megoldhatod.

Mi a különbség a csuklókaros és csúszókaros ajtóbehúzó között?

A csuklókaros ajtóbehúzó 25-45 kg-os ajtók becsukásáért felelős. A csuklókar hosszúsága könnyedén állítható, mindemellett függőlegesen és vízszintesen egyaránt felszerelhető. A zárási ciklus végén automatikusan lassítja az ajtót, elkerülve a kisebb csapódást is. Magas minőségű olaj a kenőanyaga, így sokkal hosszabb ideig fog problémamentesen működni.

A Netker8 ajtóbehúzója

A csúszókaros ajtóbehúzó súlyban szintén a 25-45 kg-os ajtókhoz szerelhető fel, szintén vízszintesen és függőlegesen egyaránt. A csúszókar hosszúsága állítható, valamint a működési sebessége is egyszerűen szabályozható. A behúzókar és a készülékház erős alumíniumból készült, így nagyon strapabíró.

Amennyiben te is szeretnéd megkímélni ajtóidat, és elkerülni az egész napos csapkodást, akkor keresd fel bátran a netker8.hu weboldalát, ahol számos lehetőség közül válogathatsz!

Natív támogatói tartalom, azt nem a Vipcast készítette. (x)