Segítség, betörtek a lakásomba!

Képzelje el, hogy egy hosszú és fárasztó nap után éppen hazafelé tart, már alig várja, hogy végre egyen egy pár falatot, aztán pedig egy kicsit lepihenjen! A lépcsőházban azonban a szomszédja egy megdöbbentő hírrel fogadja: nemrég látott egy gyanús alakot kiosonni a lakásából. Azonnal a helyszínre siet, és rögvest látja, hogy a szomszéd sajnos nem tévedett: a bejárati ajtón rongálás nyomai látszanak. Már előre retteg a gondolattól, hogy mi várja odabenn, és a hosszas huzavonától, ami ezután még Önre vár. (x)

Amikor áldozattá válik

Betörésekről már mindenki hallott, a többség azonban abba a hitbe ringatja magát, hogy vele ez úgysem fordulhat elő, ezért nem is tesz semmiféle megelőző intézkedést. Rosszakarója azonban bárkinek lehet, sőt, előfordulhat, hogy épp egy ismeretlen szemelte ki a lakását és gondolta úgy, hogy megszabadítja Önt néhány értékétől.

Épp ezért sosem lehet biztos benne, hogy Önhöz márpedig nem fognak betörni. Amikor pedig megtörténik a baj, kezdődhet a helyszínelés, a hosszas nyomozási procedúra, az egyeztetés a biztosítóval, és mindezek ellenére közel sem lehet biztos benne, hogy az elkövető kiléte valaha napvilágra kerül.

Ami azonban nem tűr halasztást, az a bejárati ajtó kérdése. Ugyan elképzelhető, hogy a betörő néhány mozdulattal kiiktatta a zárat, és magában az ajtóban nem keletkezett nagy kár, no de ezek után vajon nyugodtan tudna aludni esténként? Biztos benne, hogy aki egyszer már bejutott, az nem fog újra próbálkozni? Emellett ha elterjed a környéken a hír, hogy betörés áldozata lett, az felkeltheti egyesek figyelmét, akik úgy gondolják, hogy ezzel nekik is érdemes megpróbálkozniuk. A legjobb, amit tehet, ha megszabadul a régi, megrongált ajtótól, és biztonságosabb szintre lép.

Ne adjon esélyt az ismételt betörésnek!

Egy éles hangú riasztó és egy bárhonnan nyomon követhető IP kamera ugyan hasznos lehet a védekezéshez, ám önmagában cseppet sem elegendő. Ezek az eszközök ugyanis nem gátolják meg az illetéktelen személyek bejutását a lakásba, ráadásul könnyedén kiiktathatóak, így pedig már semmi hasznuk sem lesz.

A Nívó Biztonsági Ajtók Standard változata azonban tökéletes választás lehet minden zárt lépcsőházban elhelyezkedő lakáshoz. A 7 cm vastag, 100 kg súlyú betörésbiztos ajtó belsejében egy 1,5 mm vastag tömör acéltábla található, amely ellenáll a rongálási kísérleteknek. Emellett 3 fix- és 3 mobilponton záródik, és 3 db cilinderzár található benne.

Biztonsági ajtó
Biztonsági ajtó

Ezeket az adatokat olvasva Ön is beláthatja, hogy egy ilyen bejárati ajtó esetében bizony nincs sok esélyük a betörőknek! A társas- vagy tömbházakban ráadásul a lakások közel helyezkednek el egymáshoz, így a lakóknak hamar szemet szúr, ha valaki efféle tevékenységgel próbálkozik.

Ha pedig az illető nem tudja halkan és gyorsan átküzdeni magát a bejárati ajtón, akkor minden valószínűség szerint sietve odébbáll, és egy életre elmegy a kedve attól, hogy az Ön otthonánál próbálkozzon.

Hirdetői tartalom, azt nem a Vipcast készítette.

Media1 - Hírek a média világából
Hirdetés