Amikor egy vidéki költöztetésről van szó, akkor sokan úgy gondolják, hogy az valami sokkal nehezebb, mint egy fővárosi. Pedig erről szó sincs. Sőt, sok esetben még könnyebb is, mint a fővárosi szűk utcákból való szállítás.
Azonban itt is vannak buktatók, talán legfőképp a nem megbízható, magukat igazi költöztetőnek kiadó cégek miatt.
Csak megbízható költöztető céget bízzon meg
Mindennek az alfája és omegája a megbízható költöztető cég kiválasztása. Sajnos vidéken is a fővárosihoz hasonló a helyzet, vannak úgynevezett hiénák a piacon. Ők azok a társaságok, akik magukat hivatalos költöztetőnek adják ki, és megkárosítják az embereket. Jellemző rájuk, hogy megbeszélnek velünk egy összeget, majd amikor felkerült minden a teherautóra, akkor hirtelen változik a végösszeg. Igen, ekkor, és akár a többszörösére is. És addig nem hajlandóak továbbmenni a folyamatban, amíg nem kerül kifizetésre a magasabb összeg.
Az ilyeneket el kell kerülnie! Eleve csak olyan céggel szerződjön, akik hivatalosan is ezt a tevékenységet folytatják. Olyanokkal, akik mögött lehetőleg egy cég áll, amely leinformálható. Legyen honlapjuk, melyen legyenek elérhetőségek és cégadatok is, adószámmal együtt.
Az elérhetőségeket vegyék fel, és ne beszéljenek úgy rajta az emberrel, mint a kutyával. Ha már itt próbálják lerázni az embert, vagy szóban mindent megígérnek, akkor már rég rossz. Az ilyeneket messziről kerülje el, és keressen más, megbízható partnert!
Továbbá az is nagyon fontos, hogy ne csak szóban lehessen velük kommunikálni, hanem írásban is. Ezt sokan elfelejtik, és adnak a telefonban adott szóra. De ez sajnos nagyon kevés. Ebből lesznek azok a kellemetlen szituációk, mint amit fent már részleteztünk.
Egy vidéki költöztetés árazása
Ha megnézzük egy vidéki költöztetés árazását, akkor itt kétféle megoldást találunk. Sajnos vannak, akik kvázi duplán számláznak, mert egyrészt felszámolják a kilométer díjat, valamint a költöztető szakemberek óradíját is.
Ezzel szemben sokkal korrektebb az a cég (mint pl. a Servitius és Partnerei költöztetés), akik csak kilométerdíjat számolnak. Emellett persze a fel- és lepakolásnál lesz még óradíj, és a kiállási díj is ott van, de ez másnál is megvan. Ezzel egy igazán átlátható és valóban korrekt díjazást kapunk. Hab a tortán, hogy az említett cégnél nem is óraalapon, hanem percalapon számláznak.
És milyen jó, ha ezt már a kiszállás előtt tudjuk, igaz? Ezért is kell írásban ajánlatot kérni, mert ebből egyből látjuk, hogy mire számítsunk. Valamint lesz egy írásos ajánlatunk (biztosítékunk), amire bármikor hivatkozhatunk. Így elkerülhetjük azt, hogy a felpakolást követően hirtelen a triplájára nőjön a szállítás díja.
Belföldi költöztetést fizetni csak utólag!
Sajnos sok hiéna megy rá az előlegre is. Elkérik a megbeszélt díj felét, és többet nem látjuk őket. Belföldi költöztetés esetén soha se fizessünk előre, mindig csak utólag!
(x) Hirdetői tartalom