Ungár Péter politikai döntést hozott az Azonnali bezárása kapcsán? Vendégünk volt Bakó Beáta, a megszűnő lap szülési szabadságon lévő társfőszerkesztője (Media1, 2022.08.22.)

Nemrég a Media1.hu írta meg elsőként, hogy megszűnik az Azonnali, akkor ezt Gerényi Gábor társtulajdonos erősítette meg, mivel Ungár Péter LMP-s politikus, a lap többségi tulajdonosa azt mondta, nem kíván nyilatkozni ilyen ügyről, és Kósa András főszerkesztő is csak annyit reagált, szabadságon van, így ő sem tud nyilatkozni a témáról.

Gerényi Gábor a megszűnést gazdasági okokkal, az évek óta veszteséges működéssel magyarázta, és azzal, hogy ezt a tulajdonosoknak nem áll módjában finanszírozni. A bezárást azután nagyjából egy hétre rá megerősítette az érintett szerkesztőség is, hozzátéve, hogy erről a Media1-ről értesültek. Ungár azóta sem szólalt meg a lapjával kapcsolatban, pedig kerestük újból, amikor felmerült, hogy az Azonnali Média Kft. végelszámolása után mi lesz az Egriügyek.hu-val, az is megszűnik-e.  Azt mondta, ne keressük többé a céges ügyeivel kapcsolatban.

A Media1 Podcast most Bakó Beátával interjúzott, aki a tavaly leváltott Bukovics Martinnal közösen volt a lap társfőszerkesztője, és akit formálisan, papíron csak azért nem bocsátották még el, mert szülési szabadsága alatt erre nem talált jogi lehetőséget az Azonnali Média Kft., a gyakorlatban viszont már egy ideje nem vett részt a közös munkában.

Bakó Bea a Media1 Podcastban azt mondta, szerinte Ungár Péter döntése a lap bezárásáról alapvetően politikai természetű… A teljes beszélgetés az alábbi lejátszóval hallgatható meg.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Frissítés:

A témát egy héttel később más megközelítésben is feldolgoztuk. Akkor Pintér Bence, a lap volt ideiglenes főszerkesztője, a szintén Ungár Péter érdekeltségű Ugytudjuk.hu győri főmunkatársa mondta el a véleményét az ügyről, aki merőben másképp látja, mint Bakó Beáta. Érdemes meghallgatni azt a beszélgetést is!

Pintér Bence szerint nem politikai döntés az Azonnali bezárása (Media1, 2022.08.29.)

 

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.