
Szilágyi Árpád, a vipcast.hu-n rendszeresen jelentkező Digitális Talkshow, illetve az egykori MODEM IDŐK majd Netidők házi és rendszergazdája, a Magyar Rádió egyik programszerkesztője volt a Debrecen Rádió FM 95 és a Szép napot Debrecen! című műsor vendége néhány héttel ezelőtt. A beszélgetés során Szilágyi Árpád mesélt a debreceni kötelékéről, a MODEM IDŐK és saját rádiós karrierjének indulásáról, például arról, hogy milyen volt, amikor egy reggel azzal ébresztették egy kollégiumban, hogy épp ő hallható a rádióban, és szóba került az is, hogy a napokban, egészen pontosan július 12-én lesz 20 esztendeje, hogy elindult a Petőfi Rádióban akkor még MODEM IDŐK néven a nagy sikerű digitális témájú műsor. Az azóta kissé átalakult Asztaltársaság manapság már itt a vipcast.hu-n hallható, podcast formájában. A Debrecen Rádió FM 95 által készített hangfelvétel a rádió munkatársainak engedélyével most a vipcasten is hallható!
A beszélgetés az alábbi lejátszógombra kattintva indul, illetve akár le is tölthető.
A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
Egyébként Szilágyi Árpáddal a vipcast.hu már készített egy nagyobb portréinterjút 2011-ben. Épp 16 éves volt az általa elindított műsor, és szintén sok érdekeset mesélt. Még Fábry Sándor is szóba került… Aki szeretné meghallgatni azt a beszélgetést is, azért, mert annak idején erről lemaradt, vagy egyszerűen szeretné ismét megtenni, erre a linkre kattintva megteheti.
Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a Facebook-oldalát és iratkozz fel ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!