A terepgumik kapcsán is hasznos lehet megismerni a rendelkezésre álló változatokat, illetve azok fizikai tulajdonságait. A bejegyzés keretei között pontosan ebben igyekszünk segítséget nyújtani.
Egyaránt szó lesz tehát mindhárom terepgumi típusról, külön-külön kiemelve azok hasznosságát, valamint a leginkább javasolt felhasználási körülményeit.
Amit a terepgumik fizikai tulajdonságairól alapvetően tudni érdemes
Egy terepgumit szabad szemmel is egészen könnyű megkülönböztetni a hagyományos, országútra tervezett abroncsoktól. Ez főként annak köszönhető, hogy az anyagösszetétel mellett a mintázat tekintetében is bőven akadnak eltérések a kétféle gumiabroncs típus között.
A terepgumikon ugyanis sokkal mélyebbek a barázdák. Ennek egyrészt a vízelvezetés minél hatékonyabb kivitelezése kapcsán van funkciója, másrészt extra tapadást biztosít a nehezebb terepviszonyok között is.
A terepgumi elsődleges funkciója ugyanis az, hogy szükség esetén az eső áztatta, sáros és mély útviszonyok között is biztosított legyen az előrehaladás. De ide vehetjük a havas, fagyos viszonyokat is akár.
A terepgumik különféle változatai
Terepgumiból alapvetően háromféle variációt van lehetőségünk beszerezni és alkalmazni. Akadnak ugyanis olyan változatok, amelyek habár terepgumik, de elsősorban országútra valók. Nem túl zajosak, ugyanakkor stabil tartást biztosítanak.
Akadnak úgymond köztes verziók, vagyis a félig terepre, félig országútra tervezett abroncsok is. Ezeket főként olyankor javasolt alkalmazni, amikor mindkét funkcióra szükség van. Ezek a gumik jól teljesítenek földutakon, ugyanakkor közepes távon akár országúti viszonyok között is bátran alkalmazhatók.
A klasszikus értelemben vett terepgumik pedig szinte csakis a földutakra javasoltak. Országúton legfeljebb csak néhány kilométert célszerű megtenni velük, mert ezeket az abroncsokat a sáros, ingoványos terepviszonyokhoz tervezték.
Milyen típusú gépjárművekhez gondolkodhatunk terepgumi beszerzésében?
Értelemszerűen nem minden járműtípushoz passzolnak a terepgumik. Egy kisebb kasztnival rendelkező, alapvetően országútra tervezett autóhoz hiába is akarnánk terepgumit választani, az egésznek semmi értelme nem lenne.
Sokkal inkább gondolkodhatunk a terepgumik használatának lehetőségén akkor, ha városi terepjárót használunk. A magasabb felépítményű, erősebb kasztnival rendelkező SUV-khez ugyanis már jól passzolhat a terepgumi, akár köztes kivitelben is.
Emellett pedig a szó legszorosabb értelmében vett, terepre szánt gépekhez javasolt még a terepgumi alkalmazása. Tipikusan ilyenek az erdészetek, mezőgazdaságok által alkalmazott járművek, amelyekkel gyakran kell boldogulni nehezebb útviszonyok között is.
(x) Hirdetői tartalom.