Ezúttal nem Hoffmann Rózsával, hanem egymással, 3 millió forintért és a befektetők kegyeiért csatáztak az egyetemisták. Ugyanis idén is folytatódott a Blind Investment versenysorozat, ahol vállalkozni vágyó egyetemisták bizonyíthattak a nekik felajánlott 3-3 millió forintért.
A fiatalok a Műegyetemről (BME) és a Közgázról (BCE) érkeztek, így a startup verseny tétje egyúttal az is volt, hogy a két egymással rivalizáló oktatási intézmény hallgatói közül kik bizonyulnak jobbnak. Csakúgy mint korábban, a verseny során ezúttal is minden előadónak 2-2 perce volt bemutatni elképzelését, majd a zsűri és a hallgatóság kérdéseire válaszoltak.
Ahogy az egyik előadó fogalmazott: „a jó elevator pitch olyan, mint a miniszoknya: elég rövid ahhoz, hogy felkeltse az érdeklődést, de elég hosszú ahhoz, hogy lefedje a lényeget.” Nézzük, mennyire felelt meg ennek a követelménynek a Budapest Running tours, az E-könyv gyár, az eduBOT, a MiniBrake, a BProgi és az eNeum.
Klikk a lejátszógombra, és már indul is a hangfelvétel, melyben az egyetemisták bemutatták startup projektjeiket!
A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
Egyébként a MNG Investments 3-3 millió forintos befektetését végül a MiniBrake-nek – Szirtes Marcell, Bognár Dániel, Szesztay Péter; és az E-könyv gyárnak – Pájer Donát ítélte a szakmai zsűri.
A vipcast.hu az esemény médiatámogatójaként lehetett jelen az eseményen.
Végezetül még egy kis adalék. Ezt a riportot a díjátadást követően készítették a szervezők:
Tetszenek a tartalmaink? Like-olhatod a Facebook oldalunkat és ingyenesen feliratkozhatsz a podcastra is.