Nehéz helyzetben a kisebb hazai kábelszolgáltatók – interjú Kéry Ferenccel, Ökrös Gergellyel és Ballai Ferenccel (Media1, 2022.01.17.)

Nehéz helyzetbe hozta a kisebb hazai kábelszolgáltatókat, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a televíziós műsorterjesztői piac több éve húzódó átfogó ágazati vizsgálatának lezárásaként végül idén januárban csak egy ajánlást fogalmazott meg, de érdemben nem lép fel (azaz nem szankcionál) a televíziós műsorszolgáltatók azon gyakorlata ellen, hogy a médiaszolgáltatók (azaz a tévétársaságok) a nagy kábelszolgáltatóknak nagyon jelentős árkedvezményeket biztosítanak a tévécsatornák (például RTL Klub, TV2) terjesztési díjából, míg a kisebb kábelszolgáltatók nem kapják meg ugyanezen kedvezményeket.

Ez a kisebb szolgáltatók számára hátrányt okoz, hiszen a nagy kábelszolgáltatók (például a Telekom, DIGI, Vodafone) könnyebben biztosítanak kedvező árakat előfizetőiknek, mint a kisebb, jellemzően hazai tulajdonú kkv-k.

televízió, tévé, TV
Fotó: depositphotos.com / stock

A Media1 legutóbbi podcastjában Szalay Dániel erről beszélgetett Kéry Ferenccel, a Magyar Kábelkommunikációs Szövetség (MKSZ) elnökével, Ökrös Gergellyel, a Magyar Kábeltelevíziós és Hírközlési Szövetség (MHKSZ) elnökével és Ballai Ferenccel, a Nemzeti Műsorterjesztő Klaszter menedzserével, de a kábelszolgáltatók képviselői beszámoltak arról is, hogy milyen súlyos problémákat okoz az is, hogy az Orbán Viktor kormányfő által 2020-ban először egy hónapra elrendelt, majd később további időszakra meghosszabbított ingyenes internetszolgáltatás ellenértékét a kormány nem kompenzálta az internetszolgáltatók felé, akiknek ez súlyos bevételkiesést okozott, amit máshonnan kellett elvonniuk. A szolgáltatók átverve, megkárosítva érzik magukat, amiért ingyen kellett szolgáltatást nyújtaniuk.

A beszélgetésben egyébként szóba kerültek egyéb, a televíziós piacra vonatkozó kérdések is, például, hogy miért nem válogathatják össze maguknak a tévénézők, hogy milyen tévécsatornákra fizetnek elő, azaz hogy mi kerül a csomagjukba, és amire nincs szükségük, azt miért nem mondhatják le. A műsorterjesztő cégek beszéltek arról is, hogy milyen nehézségeket okoz az, hogy számos kisebb, jellemzően ismétlő tévécsatornát rájuk erőszakolnak a tévétársaságok.

A Media1 podcastja az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg. Érdemes feliratkozni a podcastra, hogy ne maradj le a következő epizódról sem!  Elérhető a podcastunk a Spotify-on, az Apple iTunes-ban és RSS segítségével is. Érdemes feliratkozni a Media1 hírportál napi hírlevelére is! A Media1.hu podcastja jelenleg 10 rádióban is hallható hétről-hétre.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Media1 műsor 2020.02.03.: élőben kapcsolódtunk össze a Civil Rádióval; felhívtunk egy fiatal rádióst; kitárgyaltuk a KESMA-GVH ügyet

Media1 műsor, stúdió

A rádiózás volt az egyik kiemelt témája a Media1 február 3-i adásának. A műsor első részében körülbelül 10 percen át élőben kapcsolódott össze a Media1 a 25 éves múltú Civil Rádióval, mely tavaly december 22-én Queen the Show Must go on! című dalával kénytelen volt elbúcsúzni az FM 98-as frekvenciától, a közösségi rádió médiaszolgáltatási jogosultságát ugyanis – már egyébként szankcionált korábbi jogsértésekre hivatkozva – nem hosszabbította meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa.

A Media1 műsorában az összekapcsolódáskor Tóth Mónika, a Civil Rádió műsorvezetője és szerkesztőbizottsági tagját kérdeztük.

A műsor további részében bemutattunk egy 14 éves rádiós műsorvezetőt, Kenéz Kolost is is, aki iskolai tanulmányai mellett egyre több helyen hallható saját műsorával, és médiás karrierjét már 8 évesen elkezdte. Elmesélte, hogyan tudott ilyen fiatalon bekapcsolódni a média világába, majd szólt az internetes rádiózás technikai és egyéb feltételeiről is.

A Media1 műsor harmadik vendége Dojcsák Dalma, a Társaság a Szabadságjogokért, a TASZ Politikai Szabadságjogi Projekt vezetője mondta el, mi a baj a fideszes médiaholdinggal, a KESMA-val, miért perelte a Szabad Pécs a TASZ segítségével a Gazdasági Versenyhivatalt, és mi lesz most, hogy a TASZ és a Szabad Pécs által közösen indított és megnyert per után a GVH ismét szabad utat biztosított a fideszes médiaholding számára. Megkérdeztük azt is, széteshet-e a KESMA, ha a kilátásba helyezett újabb per és a többi lépésük eredményre vezet.

A Media1 műsor az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a kéthetente hétfőnként 19 órakor és szombat délelőttönként 11 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcast formájában, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu hírportálon keresztül is.

A következő friss műsor február 17-án, 19 órakor kezdődik. A mostani adás ismétlése a 87,6 MHz-en február 8-án lesz.

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Kép: Készül a Media1 műsor. Fotó: Szalay Dániel, Media1