Az újév első műsorának elején a Facebookot vezető Mark Zuckerberg új projektjét beszéli meg az asztaltársaság: ki mire használna egy olyan mesterséges intelligenciát, ami az otthonunkban működik? A hírösszeállításból kiderül, hogy már 3,3 millió okostelefon-használó van hazánkban (eNET-kutatás), a Hitachi dolgozik a 300 millió évig adatokat tároló eszközön, illetve új módszert vezet be a hajnali ébresztgetésre a vonalkódok beolvasásával egy okostelefon applikáció. Thaiföldről, Bangkokból jelentkezik be (a Google Hangouts segítségével) Keleti Arthur, aki az ott már megtapasztalható jövőről (2016 helyett ott már 2559 van) tudósítja a műsort. Kovács Tücsi Mihály beszámol arról, hogy a svédek rövidesen leszoknak a készpénz használatáról. Mégiscsak megvalósítható az időutazás? Az ausztrál tudósok legalábbis a fotonokkal nem tartják lehetetlennek – erről számol be Justin Viktor. Az eNET egy másik kutatásából, amelyről Pintér Róbert számolt be, pedig az derül ki, hogy magyar netezők körében a családi internetezés is jellemző program és nem feltétlenül magányos tevékenység. Szalay Dániel pedig elmesélte a kellemetlen élményeit, amiket Londonban élt át egy Airbnb-s utazás során.
DTM – A digitális világ érdekes!
A hangfelvétel lejátszása a “play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.
A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
A DTM Facebook oldala: https://www.facebook.com/netidok/
Az asztaltársaság tagjai ezúttal:
Szerkesztő-műsorvezető: Szilágyi Árpád
Justin Viktor – innovátor és a technológiai fejlesztések megszállottja
Keleti Arthur – az ITBN főszervezője és flippertudós (Thaiföld fővárosából, Bangkokból jelentkezik – Google Hangouts)
Kovács Tücsi Mihály – író, újságíró és a Nagy Testvérünk
Pintér Róbert – információs társadalomkutató
Szalay Dániel – újságíró és applikáció-kutató
Konferálás és keverés: Czinege Levente
Szignál: LukHash zenéje, www.lukhash.com
Hangtechnikus és utómunka feladatok: Soltész Levente és Orsós József
Fotók: Igazi Violett, www.facebook.com/IGAZIZOOM
vipcast.hu és Facebook oldal frissítés: Giró-Szász Roland
Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!
Észrevételed van a műsorral kapcsolatban? Megírhatod hozzászólásként.