Media1-műsor, 2020.01.06: Íme az első adás, benne Palocsay Gézával, Polyák Gáborral és Virágh Mártonnal

A Media1 műsor első adásában Szalay Dániel, a Media1 műsorvezetője és főszerkesztője főleg azt próbálta kideríteni, milyen trendek várhatók 2020-ban a hazai és a nemzetközi médiapiacon, ebben főleg a tavaly már harmadik alkalommal az év legmeghatározóbb digitális szakembere címet elnyerő Palocsay Géza, a Jófogás.hu, a Használtautó.hu és az Autónavigátor.hu oldalakat működtető, de már egy nyomtatott autós lappal is rendelkező Adevinta Classified Media Hungary (korábbi nevén Schibsted) ügyvezetője volt a segítségére a Spirit FM stúdiójában. A műsor első fele azzal a szomorú hírrel kezdődött, hogy a Playboy és a PC Guru mellett megszűnt idén januártól a GameStar nyomtatott kiadása: telefonon kérdezte a Media1 rádióműsor Virágh Mártont, a PC World és a Computerworld mellett mostanáig a GameStar című lapot is kiadó, valamint e termékek online kiadásit működtető Project029 Kft. ügyvezető igazgatóját arról, szerinte mi vezethetett ide, és miért pont most, ezzel a különös időzítéssel alakult így a GameStar sorsa, hiszen ráadásul a konkurens PC Guru is most szűnt meg. A Media1-műsor ezenkívül telefonon kapcsolta dr. Polyák Gábor egyetemi docenst, a Mérték Médiaelemző Műhely alapítóját, akit arról kérdezett, hogyan alakul a sajtószabadság helyzete Magyarországon, illetve szóba kerültek az ügyben folyamatban lévő uniós eljárások.

Az első műsor, mely 2020.01.06-án volt hallható a rádióban, az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, valamint podcastként a lenti linkre kattintva letölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Palocsay Géza, az Adevinta vezetője, az első adás stúdióvendége (balra) és Szalay Dániel, a Media1 műsorvezetője (jobbra)
Palocsay Géza, az Adevinta vezetője, az első adás stúdióvendége (balra) és Szalay Dániel, a méiMedia1 műsorvezetője (jobbra)

Ahogyan azt hétfőn bejelentettük, Media1 néven rádióműsort indított a Media1.hu hírportál, a két hetente hétfőnként 19 órakor a Spirit FM frekvenciáján az FM 87,6 MHz-en Budapesten és a spiritfm.hu-n élő streaming formájában hallgatható műsorban főleg a média aktuális világáról esik szó, kiegészítve ezzel a Media1.hu tartalmait. A műsorok ezenkívül podcast formájában, néhány nappal az adást követően visszahallgathatóvá válnak, méghozzá a vipcast.hu-ról, annak podcastjáról és a media1.hu-n keresztül is.

media1.hu logo

Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

 

Media1 - Hírek a média világából
Hirdetés