Ki „menti” ki a „mamahotelból” a mostanában bumeránggyereknek vagy másképp „gyernőttnek” említett fiatalokat a szülői házból, ahol akár 30 évesen is gondoskodnak róluk?

Hol ismerkedhetnek manapság a fiatalok, vannak-e még igazi közösségek? Mit jelent a mai generáció számára a Facebook? Milyen értékekben hisznek az 1980-as években születettek? Alpár Balázzsal, a fiatal értelmiségieket tömörítő Kontra Műhely egyik alapítójával, a generáció egyik tagjával, az egyébként egyre ismertebb zenész-zeneszerzővel többek között ezekről a kérdésekről is beszélgettünk, no és persze a zenészek életéről.