A Media1 2021. február 22-i podcast- és rádióműsorának vendége volt Kapitány Iván filmrendező-producer és Kapitány-Diószegi Judit kreatív vezető, producer, a ContentLab & Factory gyártócég társtulajdonosa, ismert tévés sorozat alkotók.
Kapitányék cégének nevéhez a teljesség igénye nélkül olyan sorozatok elkészítése fűződik mint például A mi kis falunk, a Drága örökösök, a Korhatáros szerelem, a Jófiúk, a tavaly a COVID alkalmából speciális körülmények között elkészített a Segítség! Itthon vagyok című karanténsorozat vagy a Doktor Balaton.
A műsor elején arról esett szó, hogyan befolyásolta a sorozatgyárosok életét és a gyártási folyamatokat a koronavírus, vagy hogy mennyire vitte el a bevételeket a járvány, beszélgettünk arról, mi lesz a mozikkal, lesz-e tartalom, ha a járvány miatti korlátozások után újra kinyithatnak, de szó esett arról is, mikor lesz látható a tavaly ősszel beharangozott malévos sorozatuk, a HA-LCI. Ennek kapcsán elárulták, hogy van egy nagy tervük, hogy a tévé mellett Netflixen is bemutatják a szériát, amelyről a media1.hu korábban már mutatott be előzetest. Elbeszélgettünk a különféle streaming szolgáltatásokról is, így például arról, mennyiben kell másnak lennie egy streaminges tartalomnak mint amit tévében vetítenek.
Kapitányék a beszélgetés második felében betekintést engedtek idei produkciós terveikbe is, és sok más filmes és tévés témáról is beszélgettünk, érdemes visszahallgatni a teljes beszélgetést.

A Media1 műsor teljes 2021. február 22-i adása, benne a Kapitány Iván filmrendezővel és Kapitány-Diószegi Judit kreatív vezetővel, producerrel készült interjúval az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.
A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is. Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.