Kapitány Iván filmrendező, a rendkívül népszerű A mi kis falunk és a néhány nap múlva az RTL-re megérkezőGólkirályság című RTL-es saját gyártású sorozat, valamint a tervezett HA-LCI alkotója volt a Media1 e heti vendége.
Kapitány Iván filmrendező, A mi kis falunk, a Gólkirályság és a HA-LCI című malévos sorozat alkotója a Televíziós Újságírók Díja Gálán korábban
Kapitány Iván beavatta a Media1-et egy csomó érdekes, eddig nem ismert kulisszatitokba az új focis sorozattal kapcsolatban.
Az RTL Gólkirályság címmel érkező saját gyártású sorozata
Megkérdeztük Kapitány Ivánt arról is, mikor jön már végre a már korábban beharangozott, a MALÉV bejrúti légijáratának katasztrófáját feldolgozó HA-LCI sorozat, hiszen úgy volt, hogy az még 2022-ben képernyőre kerülhet.
Beszélgettünk a mostani gazdasági körülményekről is, Kapitány Iván ezenkívül figyelmünkbe ajánlott több értékes (tőle független, általa látott) filmes tartalmat is, melyet érdemes megnézni.
Beszélgetésünk Kapitány Ivánnal az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.
Mint a napokban a hírekből már kiderült, új felelős szerkesztő veszi át a HVG hetilap irányítását Jakus Ibolyától. Gergely Márton, a HVG új vezetője a kinevezésével összefüggésben első interjúját a Media1 műsorának adta.
A Media1 2021.06.21-i adásában nem csak arról beszéltünk, miért kerül sor a vezetőváltásra, és hogy hogy áll most a HVG, illetve mik a tervei Gergely Mártonnak a hetilap élén, de szó esett a HVG legendás címlapjairól, valamint a kiadó a MAHIR Cityposterrel való pereskedéséről és a lapban megjelenő portréinterjúkról, de a magyar sajtó helyzetét is kitárgyaltuk több aspektusból. Gergely Márton azt is elárulta, miben különbözik a HVG az egykori munkahelyétől, a bezárt Népszabadságtól, de például még az Index Mészáros Lőrinccel készített, napokban megjelent interjúja is szóba került.
Gergely Márton, a HVG új felelős szerkesztője
A Media1 műsor első felében volt egy meglepetésvendégünk is, Kapitány Iván rendező személyében, akit jól ismerhetnek már a Media1 hallgatói, hiszen volt már a vendégünk korábban. Kapitány Ivánt ezúttal abból az alkalomból hívtuk fel, hogy most lett 60 éves: épp egy tévés forgatás napi munkálatai után hívtuk fel a mit sem sejtő rendezőt, akit sikerült meglepnünk a hívással, majd elárulta, milyen tervei vannak, meddig lesz például aktív. Megemlítette A mi kis falunk című sorozat most befejeződő évadának eredményeit és elmondta a pár perces telefonhívás során, mekkora „kraft” van még a szériában, valamint a Malév bejrúti katasztrófáját feldolgozó tervezett mini sorozattal (HA-LCI) kapcsolatos fejleményekről is beszélt. Kapitány Iván elmondta azt is, amikor fiatal volt, így képzelte-e a saját jövőjét…
Kapitány-Diószegi Judit és Kapitány Iván a Media1 egy korábbi műsorában válaszol Szalay Dániel kérdéseire (archív)
A Gergely Mártonnal és Kapitány Ivánnal készült beszélgetések a Media1 legutóbbi adásában hangzottak el, mely elérhető a lejátszó segítségével, vagy akár le is tölthető.
Ezekben a rádiókban és podcast felületeken hallható a Media1 műsora
A Media1 hírportál háttérműsora, mely a Székesfehérvár FM 88,9 MHz-en az Alpha Rádióban; az Orosháza FM 90,2 MHz-en a Mega Rádióban, a Gyula FM 90,5 MHz-en a Gyula Rádióban, a Békéscsaba FM 88,9 MHz-en a Csaba Rádióban, a Békéscsaba FM 98,4 MHz-en a Mega Rádióban; a Budapest FM 92,9 MHz-en a Spirit FM-en és Gyöngyösön a Maxirádióban az FM 92,4-en, továbbá a Hobby Rádióban és a jelenleg csak neten elérhető Pannónia Rádióban is adásba kerül, elérhető a Spotify-on, az iTunes-on, és több más platformon.
A Media12021. február 22-i podcast- és rádióműsorának vendége volt Kapitány Iván filmrendező-producer és Kapitány-Diószegi Judit kreatív vezető, producer, a ContentLab & Factory gyártócég társtulajdonosa, ismert tévés sorozat alkotók.
Kapitányék cégének nevéhez a teljesség igénye nélkül olyan sorozatok elkészítése fűződik mint például A mi kis falunk, a Drága örökösök, a Korhatáros szerelem, a Jófiúk, a tavaly a COVID alkalmából speciális körülmények között elkészített a Segítség! Itthon vagyok című karanténsorozat vagy a Doktor Balaton.
A műsor elején arról esett szó, hogyan befolyásolta a sorozatgyárosok életét és a gyártási folyamatokat a koronavírus, vagy hogy mennyire vitte el a bevételeket a járvány, beszélgettünk arról, mi lesz a mozikkal, lesz-e tartalom, ha a járvány miatti korlátozások után újra kinyithatnak, de szó esett arról is, mikor lesz látható a tavaly ősszel beharangozott malévos sorozatuk, a HA-LCI. Ennek kapcsán elárulták, hogy van egy nagy tervük, hogy a tévé mellett Netflixen is bemutatják a szériát, amelyről a media1.hu korábban már mutatott be előzetest. Elbeszélgettünk a különféle streaming szolgáltatásokról is, így például arról, mennyiben kell másnak lennie egy streaminges tartalomnak mint amit tévében vetítenek.
Kapitányék a beszélgetés második felében betekintést engedtek idei produkciós terveikbe is, és sok más filmes és tévés témáról is beszélgettünk, érdemes visszahallgatni a teljes beszélgetést.
Kapitány-Diószegi Judit (balra, elől), Kapitány Iván (jobbra), és Szalay Dániel műsorvezető (hátul)
A Media1 műsor teljes 2021. február 22-i adása, benne a Kapitány Iván filmrendezővel és Kapitány-Diószegi Judit kreatív vezetővel, producerrel készült interjúval az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges.
A Media1 műsorának 2020. március 2-i adásában több mint fél órán át két tévés nagyágyú, Diószegi Judit producer és Kapitány Iván, számos sikersorozat – köztük a legsikeresebb, A mi kis falunk – rendezője mesélt a magyar sorozatgyártás kulisszatitkairól.
Diószegi Judit és Kapitány Iván a Media1 műsorában válaszol Szalay Dániel kérdéseire
A Media1 műsorának második felében pedig folytattuk a nem sokkal a műsor előtt megjelent, a magyarországi sajtószabadság rendszerszintű akadályozásával foglalkozó, konkrét példákat is bemutató kutatási jelentés témáját. A jelentés megállapításairól és hogy mit tehetnek az érintett újságírók, Döbrentey Dániel, a TASZ (Társaság a Szabadságjogokért) jogásza beszélt a Media1 műsorban.
A Media1 március 2-i műsora az alábbi lejátszón lévő play ikonra kattintva visszahallgatható, illetve podcastként a lenti linkre kattintva le is tölthető. A lejátszás akár külön ablakban is lehetséges!
Ha teheted, a járványügyi helyzet javulásáig, hallgasd vissza a vipcast.hu 2009 óta bővülő podcast kínálatát, ezzel is könnyebben űzheted el azt az időt, amíg felelősen eljárva te is bizonyára igyekszel minimalizálni a más emberekkel való találkozást! Bízunk benne, hogy hamarosan visszatérhet az élet a megszokott kerékvágásba.