Media1 2021.03.08: Forgács Mariann közösségimédia-szakértő

A Media1 tegnapi, március 8-i adásának vendége volt Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője, akivel aktuális social media ügyekről beszélgettünk.

Például arról, hogy a napokban Magyarországon is elindította a Facebook a tényellenőrző programját az álhírek kiszűrése érdekében. Kitárgyaltuk azt is, hogy jól érzékeljük-e, hogy egyre inkább elüzletiesedik a közösségi média, hiszen például aki nem fizet a Facebooknak, az egyre kevésbé jut el még a saját oldalának követőihez is. Nem vezet-e ez oda, hogy a gazdagok előnybe kerülnek az üzeneteik célba juttatásában?

Beszélgettünk a Facebook algoritmusáról és a „beauty filterek” etikájáról is. Kitárgyaltuk a mostanában egyre felkapottabb legújabb közösségi médiás szolgáltatást, a Clubhouse-t is, és megbeszéltük azt is, szakértő vendégünk milyen eredményekre számít a most zajló közösségi médiás tinikutatás kapcsán, illetve milyen változásokat észlel a tavalyi évhez képest.

Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője és Szalay Dániel, a Media1 műsorvezetője
Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője és Szalay Dániel, a Media1 műsorvezetője

A Media1 március 8-i adása, benne Forgács Mariannal teljes egészében visszahallgatható a lenti lejátszó segítségével, vagy akár le is tölthető, illetve elindítható a hangfelvétel akár különálló ablakban is.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is.

Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.

Magyar Facebook-kutatás és párizsi médiaművészet – DTM, 2018.05.08./2.

A Digitális Talkshow Mindenkinek április 8-i adásának Poszt-komment rovata kitárgyalta a Facebook-botrány után, a magyar internetezők körében készített NRC-kutatást:  az álhírekről szóló részt emelte ki a műsor a Kurucz Imrével készített korábbi interjúból. Az asztaltársaságban a netnyelvész, Bódi Zoltán elmondta, miért tartja nagyon fontosnak, a kutatás létét. Egy másik idézett videóban a párizsi Grand Palais médiaművészeti kiállításának ajánló klipjéből látunk snitteket.

Bódi Zoltán, a netnyelvész a témák megvitatása közben. Fotó: Nemes Ilona
Bódi Zoltán, a netnyelvész a témák megvitatása közben. Fotó: Nemes Ilona
Betyár, azaz Réz B. Gábor is beszáll a vitába. Fotó: Nemes Ilona
Betyár, azaz Réz B. Gábor is beszáll a vitába. Fotó: Nemes Ilona

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó a műsor ezen részletéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!

A DTM asztaltársasággal közvetlenül itt lehet kapcsolatba lépni: https://www.facebook.com/PosztmodeM/

A Facebook-botrány hatása a magyar netezőkre – NRC-kutatás, DTM extra

Az Amerikai Egyesült Államokban kipattant Facebook-ügynek hazánkban is van visszhangja. A Mark Zuckerberg meghallgatásáról szóló hírekből azt is tudjuk, hogy az április 8-i, magyarországi választások előtt például kamuprofilokat töröltek a Facebook rendszerben, hogy azokkal ne befolyásolhassák a voksolás eredményét. Az elmúlt időszakban legtöbbet emlegetett Facebook-problémák voltak az álhírek, a kamuprofilok és az adatok biztonsága. Vajon érzik-e a magyar netezők az ezekkel kapcsolatos veszélyeket? Kik osztják meg az álhíreket? Bevallják-e a magyar netezők, hogy álhíreket osztottak meg? Elolvassák-e a Facebookon megosztott híreket vagy csak a címek alapján vitatkoznak? Van-e felelőssége a Facebooknak e jelenségek kezelésében? Interjúnkban Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója ismerteti a friss kutatás eredményeit.

Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója
Kurucz Imre, az NRC kutatási igazgatója

A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Videó a műsor ezen részletéről:

Tetszenek a vipcast.hu tartalmai? Ha még nem tetted meg, lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról!