A Media1 tegnapi, március 8-i adásának vendége volt Forgács Mariann közösségimédia-szakértő, a Be Social ügyvezetője, akivel aktuális social media ügyekről beszélgettünk.
Például arról, hogy a napokban Magyarországon is elindította a Facebook a tényellenőrző programját az álhírek kiszűrése érdekében. Kitárgyaltuk azt is, hogy jól érzékeljük-e, hogy egyre inkább elüzletiesedik a közösségi média, hiszen például aki nem fizet a Facebooknak, az egyre kevésbé jut el még a saját oldalának követőihez is. Nem vezet-e ez oda, hogy a gazdagok előnybe kerülnek az üzeneteik célba juttatásában?
Beszélgettünk a Facebook algoritmusáról és a „beauty filterek” etikájáról is. Kitárgyaltuk a mostanában egyre felkapottabb legújabb közösségi médiás szolgáltatást, a Clubhouse-t is, és megbeszéltük azt is, szakértő vendégünk milyen eredményekre számít a most zajló közösségi médiás tinikutatás kapcsán, illetve milyen változásokat észlel a tavalyi évhez képest.

A Media1 március 8-i adása, benne Forgács Mariannal teljes egészében visszahallgatható a lenti lejátszó segítségével, vagy akár le is tölthető, illetve elindítható a hangfelvétel akár különálló ablakban is.
A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban
Lájkold a vipcast.hu Facebook-oldalát és iratkozz fel teljesen ingyenesen a podcastra is, hogy ne maradj le a következő hanganyagokról! Feliratkozhatsz a podcastra a Spotify-on és az Apple iTunes-on is, de megtalálod a főbb podcast programokban, például a Google Podcastsban is.
Iratkozz fel a Media1.hu hírlevelére a hírportál főoldalán, és lájkold vagy kövesd a Media1 Facebook-oldalát is.