A hazai mobilos nagyágyúk

Megalakulása után fél évvel majdnem csődbe ment az első hazai mobilszolgáltató. A bankok ugyanis nem hittek a majdani Westel, a később piacvezetővé vált rádiótelefonos cég, a mai T-Mobile Magyarország egyik elődcégének sikerében, a pénz pedig vészesen fogyott.

1990. október 15-én, vagyis 20 évvel ezelőtt ezekben a napokban kezdődött meg a kereskedelmi mobiltelefon-szolgáltatás Magyarországon. Ebből az alkalomból a hazai távközlés igazi nagyágyúi, Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója, Sugár András, a Westel900 alapító vezérigazgatója, Winkler János, az egykori vezérigazgató-helyettes és Maradi István, a Westel üzemeltetési igazgatója, a Magyar Telekom műszaki vezérigazgató-helyettese idézték fel a mobiltávközlés kezdeti, (h)őskorszakának kulisszáit. Mint hallható, a sikerhez vezető út néha igencsak rögös és vérrel van kiközve, és nem csak a szkeptikus bankok miatt.

( A beszélgetés moderátora Geszti Péter, a híres Westel reklámfilmek kreatívja. Köszönet a közreműködésért az Origo.hu-nak.)

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A beszélgetés meghallgatása után nem árt felidézni két reklámot a Westel történetéből…

Rádiós digitális át(nem?)állás

A televízióval ellentétben szinte egyáltalán nem hallani a rádiós digitális átállásról Magyarországon, és az emberek sem indultak meg tömegével, hogy lecseréljék rádióikat az új fajtára. Pedig a jogszabály elvben a rádióval kapcsolatban is megfogalmaz kikapcsolási dátumot, amikor már nem lesznek hallhatók a régi analóg adások. Mi lesz a nagymama jó öreg Sokol rádiójával?

A témával kapcsolatban Rozgonyi Krisztinánál, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökénél és Márton Györgynél, az NHH szóvivőjénél tájékozódtam.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban