Az emberiség jövőjét egészen biztosan meghatározza majd a mesterséges intelligencia. Sőt, ez a technológia, amit röviden csak AI-nak rövidítenek, valójában már nagyon is itt van és befolyásolja a mindennapjainkat. Mint az a kapcsolódó beszélgetésben is elhangzik, a mesterséges intelligencia már megjelenik a budapesti tömegközlekedés szervezésében, és akkor is, amikor például a Google-ben keresést végzünk. De vajon kik lesznek a felelősök, ha a mesterséges intelligencia hibázik, és ez akár üzleti károkat okoz, vagy akár emberi életeket olt ki a nem megfelelően programozott rendszer, például egy önvezető autó hibás döntést hoz? Lesz-e országokon átívelő szabályozás, vagy előfordulhat, hogy lesz kommunista és liberális mesterséges intelligencia is? Elveheti-e a taxisofőrök és újságírók munkáját az AI? Többek között ezekről is beszélgettünk a mesterséges intelligencia témakör egyik szakértőjével, Varga Zsigmonddal, az SAP Hungary üzletfejlesztési vezetőjével.
A podcast beszélgetés a lejátszó gomb segítségével a weboldalon közvetlenül is lejátszható, de akár le is tölthető, így útközben is meghallgathatod.
Digitális kihívások – emberi válaszok. Ez volt a szlogenje az idén már kilencedik alkalommal megrendezett SMART konferenciának 2018. április 4-én. Az asztaltársaságunk két tagja is az előadók között szerepelt, majd az esemény helyszínéről bejelentkezett Skype-on. Pintér Róbert és Keleti Arthur beszámolója a budapesti Akváriumklubban megrendezett SMART-ról.
Pintér Róbert és Keleti Arthur a SMART konferencia szünetében az Akvárium Klubban.
A podcast hangfelvétel lejátszása a „play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.
A Digitális Talkshow 2017. május 16-i adásának harmad részét is visszahallgathatod, sőt visszanézheted .
A harmadik rész témái:
40 éves lett a Star Wars (Csillagok háborúja).
Kinek küldött szerelmes levelet Képes Gábor kisfiú korában, avagy Leia hercegnő az Anonim Alkoholista Robotok Klubjában (az IBM Watson klipje)?
Az önvezető autók csökkentik majd a forgalmi dugókat és még benzint is megspórolnak – és végül a Szomszédokból is kapunk egy kamerába nézős, „szomorú” mondatot (Vágási Feri szerepében Keleti Arthur).
A podcast hangfelvétel lejátszása a “play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.
Néhány nap múlva kezdődik az ITBN, vagyis az Infomatikai Biztonság Napja. A helyszín ezúttal is a Groupama Aréna lesz az Üllői út mentén. A főszervezővel, Keleti Arthurral beszélget a várható programokról Szilágyi Árpád a DTM műsorban.
Legújabb adásunk tartalmából: Érzelmeket is felismerő robotot dobtak piacra Japánban. Valóban igazi társ, vagy pusztán egy borsos áru játékszer? – erről beszélget az asztaltársaság a műsor elején. Hallgatóink ma este megismerkedhetnek az asztaltársaság új tagjával, egy csinos hölgy személyében! Erdélyi Fruzsina bemutatását Szilágyi Árpád egy rövid kérdőívvel oldotta meg: a válaszok a műsorban Fruzsina és a digitális világ viszonyáról, okostelefonokról, böngészőkről, hírportálokról és közösségi oldalakról. Hírösszeállításunk elején arról esik szó, hogy a párizsi terrorcselekmények elkövetői állítólag játékkonzolon kommunikálhattak egymással. Mi lehet igaz ebből? – Keleti Arthur. A WiFi után itt a LiFi – azaz a lámpás-napelemes adatátvitel – Justin Viktor. Egy szelfi miatt veszett el a nyeremény – mi történt? – Kovács Tücsi Mihály. Műsorunk mai vendége Györke Orsolya, a Ford Magyarország pr igazgatója. Már a jelenben létezik olyan autó, amely beszélget a sofőrrel, sőt még a nyelvjárásokat is megérti, működik benne a gyalogosérzékelő technológia, és az utastér olyan, mint egy zajszigetelő fejhallgató. Ezek mind a Ford újításai, melyekről vendégünk beszél. Pillow Talk – az eszköz, ami a szerelmesek szívdobbanását közvetíti a neten keresztül. – Keleti Arthur. Erdélyi Fruzsina első alkalommal egy olyan high tech módszerekkel fejlesztett
Györke Orsolya az autós hightech megoldásokról beszél
szemüvegről számol be, amit a színvakoknak készítenek. Érzelemdetektor. Miért kell, hogy a gépek felismerjék az érzelmeinket? – Justin Viktor. Infoszótár: Különbség az SD és SD között. Továbbá HD, 4K. Aki segít eligazodni: Bódi Zoltán. Mit tudjon az úl laptopom? Mindent! Ezzel kezdődtek a kalandok – Szalay Dániel. Ha a tenger alatti kábeleket elvágná valaki, akkor az felérne egy atomtámadással? – Kovács Tücsi Mihály.
DTM – A digitális világ érdekes!
A hangfelvétel lejátszása a “play” ikont ábrázoló ikonra kattintva indul, de a hangfájl akár le is tölthető. A lejátszó egy külön ablakban is elindítható.
Vendégünk: Györke Orsolya, a Ford Magyarország PR igazgatója
Bódi Zoltán – netnyelvész, az Infoszótár atyja
Erdélyi Fruzsina – a csapatunk új tagja, a digitális esélyegyenlőség lelkes híve
Justin Viktor – innovátor és a technológiai fejlesztések megszállottja
Keleti Arthur – az ITBN főszervezője és flippertudós
Kovács Tücsi Mihály – író, újságíró és a Nagy Testvérünk
Szalay Dániel – újságíró
Konferálás és keverés: Czinege Levente
Szignál: LukHash zenéje,www.lukhash.com
Hangtechnikus: Soltész Levente
Utómunka feladatok: Kunovics Anita és Soltész Levente
Fotók: Igazi Violett,www.facebook.com/IGAZIZOOM
Vipcast.hu és Facebook oldal frissítés: Giró-Szász Roland
Vajon mire használható egy háromméteres, hullámos tévékészülék, aminek ráadásul mindkét oldalán van kijelző? A berlini IFA kiállítás egyik újdonságáról beszélget az asztaltársaság a műsor elején. A hírösszeállításban ezúttal Justin Viktor beszámol a Canon cég 250 megapixeles képérzékelőjéről, majd Keleti Arthur, az idei ITBN programjáról mond további részleteket.
Mint már sokaknak kiderült, új szignálzenéje van a DTM-nek: ezúttal Keleti Arthur és Szilágyi Árpád bemutatják a zene alkotóját, az Angliában élő LukHash-t (www.lukhash.com) és két további zenéjét. Pintér Róbert szerint a következő 10-15 évben érdemes lesz kiélvezni az autóvezetés örömét, mert az autóipar kutatói szerint ezen időszak után várhatóan meg fogják tiltani, hogy ember vezesse a gépjárműveket… Vajon mi szükséges még az önjáró autókon kívül ahhoz, hogy ilyen radikális változás bekövetkezhessen a közlekedésben?
A fizikai alapkutatásokból milyen haszna lehet a digitális világnak? Két érdekes eredményről: az „időutazást” lehetővé tevő időgépről és a féregjárat megvalósításáról beszél Justin Viktor.
A Hear Plus nevű androidos app különleges segítséget jelent a hallássérülteknek – Szalay Dániel elmondja, hogy miképpen lehet használni. Bódi Zoltán netnyelvész pedig egy XXI. századi kézi „gőzgépről” számol be.
A Digitális Talkshow hangfelvétele a “play gombot” ábrázoló ikonra kattintva indul, illetve akár le is tölthető, vagy megnyitható egy különálló ablakban is.