Abban minden zenerajongó egyetért, hogy a kedvenc dalokat élőben a legjobb hallani, de hát mégsem mehetünk minden egyes nap koncertre, a legtöbb esetben be kell érnünk azzal, ha felvételről hallgatjuk őket.
adv
Lifestyle tippek és trükkök
Tippek nőknek: az egészség megőrzése természetes módszerekkel (x)
Nőnek lenni sosem volt egyszerű a történelem során, és napjainkban sincs ez másképp. Bár ma már a fejlett országokban a hölgyek nem elnyomásban élnek, viszont az élet több területén is helyt kell állniuk, sokszor egyszerre.
Hiszen a mai nők nagy része karriert épít, gyermeket nevel, viszi a háztartást, emellett pedig szeretne néha pihenni, szórakozni, a hobbijának hódolni, és természetesen az emberi kapcsolatait is ápolni.
Korunk népbetegsége és a kannabiszolaj (x)
Rengeteg embert érint szerte a világon a rákbetegség, amit sokan túlélnek ugyan, de nem mindenki ilyen szerencsés. Az orvosi kezelések mellett gyakran fordulnak a betegek alternatív megoldások felé is, ami kiegészítheti a terápiát és sok esetben pozitív végeredményt produkál.
A CBD olaj segíthet a tünetek vagy akár a kezelések mellékhatásainak enyhítésében, ezáltal a fizikai javulás mellett még érzelmi megkönnyebbüléshez is vezethet. A fájdalomcsillapítás vagy a hányinger leküzdése például már önmagában is nagyon pozitív lehet a beteg számára.

A CANNADOL kínálatában kapható készítmények többféle vegyületet tartalmaznak, nem csak CBD-t. Sok olyan kutatás történt már ezekkel kapcsolatban és folyik jelenleg is, amelyek reményre adhatnak okot a rák és a CBD olaj kapcsolatát tekintve. Fontos azonban tudni azt is, hogy ezek nem humán kísérletek, hanem jórészt sejtvonalakon végzik.
A THC rákellenes hatásai
Sok rosszindulatú daganatban különösen magas a kannabinoid receptorok szintje, amelyekhez a THC kapcsolódni tud, ezért ezek érzékenyen reagálnak a kannabinoidokra. A THC korlátozza a véráramlást is a rákos sejtekben, új erek fejlődése nélkül pedig a daganat nem kapja meg a megfelelő tápanyagokat, ami a rákos sejt halálát generálja.
A THC a fájdalom enyhítésében is segíthet.
A CBD megölheti a rákos sejteket
A CBD többféle módon fejtheti ki rákellenes tulajdonságát. Egyrészt korlátozza a tumor növekedését, másrészt képes megakadályozni a rákos sejtek más szövetekhez való kapcsolódását.
Figyelemreméltó azonban az is, hogy segít “kikapcsolni” az ID-1 gént. Mit jelent ez? Az ID-1 gén aktivitása csökken a kisgyermekkor után, mert kevésbé van rá szükség, mivel a fejlődéshez szükséges sejtek, szövetek és szervek növekedésében van szerepe. Azonban a rákos sejtek újraaktiválhatják, hogy elősegítse növekedésüket, ezzel növelve túlélési esélyüket is. Az ID-1 ráadásul az áttétképző képességet is fokozza, valamint védelmet biztosít bizonyos kemoterápiás szerek ellen is.
Rák kezelése CBD olaj segítségével
Több ígéretes kannabinoid is fellelhető a CANNADOL készítményeiben, amelyek külön-külön is remek hatásfokkal rendelkeznek, de egyben még inkább felerősítik egymást. Daganatos betegség esetén a teljes spektrumú CBD olajak hatásosabbak lehetnek, mert ezek THC-t is tartalmaznak.
Olyan termékeket érdemes alkalmazni, amelyek más kannabinoidokat is tartalmaznak a THC-n és a CBD-n kívül, mint például a CBDA, a CBN, a CBC, a CBDV vagy a CBG. Ezek kombinációja ugyanis jelentősen megnöveli a terápiás hatékonyságot.
Az adagolást mindig kis mennyiséggel kell kezdeni, majd a tünetek változása és a szervezet toleranciájának megfigyelése függvényében lehet fokozatosan növelni. Ha hasmenést, túlzott fáradtságot vagy élénkséget tapasztalsz, akkor csökkenteni kell a dózis. Az orvos tanácsát és javaslatát természetesen minden esetben szem előtt kell tartani.
(x) hirdetői tartalom
Hogyan gyorsította fel az innovációs folyamatokat a koronavírus-járvány? (x)
A koronavírus-járvány nem várt hullámokat indított el az egész világon. A pandémia első periódusaiban sokan nem is igazán tudták, merre az előre. Emberek haltak meg, cégek csődöltek be, munkahelyek mentek tönkre.
A pandémia és a lezárások sok mindent megváltoztattak. De lehet bármi pozitívumról beszélni? Az igazság az, hogy a COVID-19 sok olyan folyamatot felgyorsított, aminek már rég itt lett volna az ideje a 21. században.
Kockázatok és biztosítások a jövőben (x)
Az autózás jövője már jelenleg is tartogat új kockázatokat, mely új biztosításokat vagy épp a meglévők újragondolását vonzza magával. Nézzük meg, hogy milyen tendenciákat figyelhetünk meg, ez milyen kockázatokat és izgalmakat tartogathat számunkra!
Az autózás és a gépjárműipar tendenciái
A 2020 elején kirobbant Covid-19 világjárvány hatásai az egész világra kiterjedtek, nem maradt ki belőle természetesen az autóipar sem. A gazdasági környezet pillanatok alatt megváltozott, átmenetileg csökkentek a gyártási kapacitások, az ellátási lánc bizonyos részei is megtorpantak.
Ilyen helyzetben természetes, hogy az emberek megpróbálják racionalizálni a kiadásaikat, ezzel is alkalmazkodva az új környezethez. Ennek hatására még olyanok is kerestek olcsóbb megoldásokat, akik addig nem. Ez érintette az autóeladásokat, és természetesen a gépjármű biztosításokat is.

Mára már jól látható módon magukhoz tértek a gyártók, az ellátási lánc szereplői és maguk a vásárlók is sokkal bátrabban költenek. És hogy mire? Egyre nagyobb százalékban új elektromos meghajtású autókra.
Az önvezető autók és azok kockázata
A városok közlekedése a közeljövőben nagy valószínűséggel át fog alakulni. Ennek okai többek között az egyre jobban elterjedő okosváros projektek, valamint az önvezető elektromos autók megjelenése. Mindkettő számos lehetőséget hordoz magában!
Az önvezető autók városi közlekedési problémákat oldhatnak meg, de a megjelenésük kérdéseket is felvet. Eleve kérdéses, hogy vezetői oldalról mennyire elfogadott az irányítás átadása. Emellett természetesen visszatérő vitapont az is, hogy ilyenkor ha valamilyen káreset történik, akkor kié lesz a felelősség? Illetve hogyan működik majd a kötelező biztosítás ezekben a szituációkban?
Műszaki szempontból is izgalmas a szektor fejlődése
Nagyon komplex műszaki megoldásokra, szoftveres képességekre van szüksége ahhoz egy önvezető autónak, egy robottaxinak, hogy úgy tudjon vezetni, mint egy rutinos sofőr. Ráadásul nemcsak egy országnak, hanem többnek is ismernie kell a KRESZ szabályait, tábláit és burkolatfestéseit. Mással találkozik Magyarországon, Amerikában vagy épp Kínában.
Hogy ez milyen hatással lehet a jövőben a kötelező biztosításokra? Nem valószínű, hogy meg fognak szűnni, mivel a “károsultat kármentesíteni kell” alapelv alapján működnek jelenleg is, és a jövőben sem valószínű, hogy ez változni fog.
Ugyanakkor számos IT szakértői egyeztetésre lehet szükség a gyártók és a biztosítók között, konkrét esetekben vagy akár egyes frissítések élesítésekor is. Ehhez a feladathoz fel kell nőjenek a biztosítótársaságok. Szükségük lesz megfelelően képzett IT szakemberekre az ilyen egyeztetésekhez, valamint a robotpilóta-szoftverek működésének elemzéséhez.
Nem tudhatjuk pontosan, hogy milyen változásokat eredményeznek a fejlesztések a kockázatok és a biztosítások terén. Az viszont garantált, hogy izgalmas, ma még nem ismert jövő áll előttünk az autózás terén.
hirdetői tartalom (x)
Érezd magad otthon a kertben is! (x)
Ma már sok kerttel, terasszal rendelkező ingatlantulajdonos használja ki a lakáshoz szervesen kapcsolódó külterekben rejlő lehetőségeket, és növeli meg otthona alapterületét, hogy teljes kényelemben, második nappaliként használja azokat.
Hogyan kezelhető a túlerőltetetésből fakadó csuklófájdalom? (x)
Legtöbbször a csukló fájdalma a megerőltetés számlájára írható, vagyis a túlerőltetés következtében fellépő gyulladás miatt alakul ki. Nem is olyan meglepő, hiszen a kezünket különösen sok igénybevétel éri nap mint nap, gondoljunk például a számítógépes munkát végzőkre, de akár a házi munka során is könnyen túlerőltethetjük.
Hasznos tippek a fájdalom mérséklésére
A Rehaker.hu csuklórögzítői között számos olyan eszköz megtalálható, amelynek alkalmazásával segíthető a regeneráció, csökkenthető a fájdalom. Természetesen mielőtt kiválasztjuk az ideális terméket, fontos a panasz kiváltó okának felderítése. Semmiképp se mulasszuk el a gondos kivizsgálást, amellyel kizárhatók a súlyos ízületi problémák, sérülések.

Amennyiben beigazolódik, hogy a túlerőltetés miatt jelentkeztek a panaszok, a legfontosabb teendőnk a pihentetés, emellett szükségünk lesz a megfelelő csuklórögzítőre, amellyel megtámaszthatjuk és tehermentesíthetjük az érintett szakaszt.
Alkalmazhatók műtétek, sérülések után, illetve ínhüvelygyulladás, túlerőltetés esetén is.
Elérhetők univerzálisabb termékek, illetve speciálisabbak is, mint például a Chrisofix ulnaris csukló ortézis, amely ínhüvelygyulladás kezelésére lett kifejlesztve. Egy vékony alumínium lemez jelenti a sín alapját, amely polietilén habba ágyazottan található meg a termékben. Könnyen rögzíthetjük a textilpántokkal, a komfortos viseletről pedig a pamut-poliamid bársony borítás gondoskodik.
Ha pedig kéztőalagút szindróma kezelésére keresünk speciális terméket, az éjszakai Chrisofix carpalis alagút szindróma ortézis ajánlott.
Milyen tünetekben nyilvánulhat meg a csukló túlerőltetése? Mi válthatja ki?
A panaszok az enyhébbtől az egészen súlyos állapotokig változóak lehetnek, s ennek okán ínhüvelygyulladás is felléphet, ilyenkor a hüvelykujj érintett, vagyis a mozgató ín és az ínhüvely gyulladása áll a tünetek hátterében.
Fontos megemlítenünk a kéztőalagút szindrómát is, amelynek legfőbb jellemzője a csukló, de akár az egész alkar fájdalma, illetve zsibbadása. A gyengébbtől a nagyon intenzív fájdalomig bármelyik előfordulhat, ez utóbbinál már a csukló szorítóereje is csökken. Egészen odáig elfajulhat, hogy még a könnyebb tárgyak is kieshetnek a kezünkből, s ez jelentősen megnehezítheti a hétköznapi tevékenységek elvégzését.
A helytelen tartás is szerepet játszhat a csuklóízület gyulladásában, különösen az irodai munkakörökben dolgozóknál jelentkezhet, ugyanis a hosszabb időn keresztül hátrafeszített kézfejű csukló a feszítőerő következtében begyulladhat.
Kérjük ki szakember véleményét!
Mindig járjunk utána, hogy valóban a megerőltetés áll-e a panaszok hátterében, s amennyiben nem történik javulás, a tünetek súlyosbodnak, mielőbb konzultáljunk szakorvossal!
(x) hirdetői tartalom
A kerti padok a pihenés mesterei (x)
A modern kerti bútorok, különösen a padok, ma már többet kínálnak, mint egyszerű ülőhelyet. Megteremtik a funkcionalitás, a kényelem és az esztétikum harmóniáját. Egy órácska lazítás a puha párnák között, és máris úgy érezzük, mintha kicseréltek volna bennünket.
Ha különleges, egyedi tervezésű darabról álmodunk, beszerezhetjük közvetlenül a készítőktől, valamint szétnézhetünk a kertészeti központokban.
Az internetes webáruházak előnye, hogy szélesebb a választék, gyakran találhatók jó ajánlatok és házhoz is szállítják nekünk. A MÖBELIX kerti pad kínálatában tallózva nem csak ihletet meríthetünk. Praktikus tanácsokat is kaphatunk ahhoz, hogyan alakíthatjuk ki a saját pihenő szigetünket egyetlen bútordarab segítségével.

Erkélyre? Miért ne?
Egy pad nem csak a kert vagy tágas terasz dísze lehet. Sok társasházi erkélyen elfér, így minden előnyét élvezhetjük sűrűbb lakókörnyezetben is. A korlátozott tér nem akadályozza, hogy a természethez való kötődésen keresztül megtapasztaljuk a test és a lélek megújulását.
Kiülhetünk beszélgetni egy csésze kávéval, olvasgathatunk, szusszanhatunk egyet az irodai munka után. Otthon vagyunk, de a szabadban, a városban, mégis a természetben.
Lehet egyszerre tartós és szép
A fa és fém kerti padok egyaránt népszerűek, mindegyiknek megvan a maga előnye. A fa természetes szépségével és melegségével a rusztikus báj megtestesítője. Rendszeres karbantartással megelőzhető, hogy nyomot hagyjon rajta az időjárás.
A fém a modern dizájn és tartósság szinonimája. Minimalista eleganciáját kölcsönöz a környezetének. Könnyen tisztítható és rendkívül időtálló. Mivel hajlamos felmelegedni a napsütésben, érdemes árnyékba húzni vagy letakarni.
Extrák és kiegészítők
Válasszunk olyan ülőhelyet, amely nemcsak a szemünknek, hanem a lelkünknek is kedves.
- A kihúzható lábrésszel rendelkező padokon bátran kinyújtózhatunk. A teljes relaxációt szolgálva luxus pihenőhellyé változtatják a legegyszerűbb modelleket is.
- A szakemberek a tervezés során figyelembe veszik a rugalmasságot. A leengedhető karfákkal egyszerűen növelhető az ülőhelyek száma.
- Néhány jó minőségű, puha ülőpárnával a kerti pad új értelmet nyer. A kiegészítők nem csupán a kényelmünket szolgálják, de stílusos megjelenést is adnak.
A feltöltődés nem ígéret
Keressünk a kerti padnak egy nyugodt helyet, ahol zavartalanul élvezhetjük a fák, a virágok látványát, a madárcsicsergést. Fontos, hogy ne legyen útban, és könnyen megközelíthető legyen.
Egy jól megválasztott és elhelyezett pad nem csupán egy bútordarab a szabadban, hanem egy varázslatos hely. Lehet a reggeli meditációnk helyszíne, ahol a nap első sugarainak kíséretében készítjük fel magunkat a nap kihívásaira. Esetleg az a csendes zug, ahová este szívesen elvonulunk egy bögre teával. Ki hagyná ki szívesen ezt az élményt?
hirdetői tartalom (x)
Ezért éri meg kültéri falburkolatot használni (x)
A modern lakóépületek homlokzatának stílusossá tétele minden esetben a külsőnél kezdődik. Manapság már rengeteg lehetőségünk van arra, hogy megóvjuk az állagát, az állapotát, elkerüljük a komolyabb sérüléseket, valamint az időjárás okozta károkat.
A burkolati anyagok széles skálán mozognak, így lehet szó természetes kőről, kőhatású falburkolatokról egyaránt, amelyek kiemelkednek a többi közül. Ezek a megoldások növelik az ingatlan értékét, emellett védőréteget képeznek az otthonunk számára.
De vajon miért éri meg őket alkalmazni? Íme pár tény, ami miatt mindenkinek meg kellene fontolnia a külső falburkolatok használatát.
Energiahatékony otthon
A Tiissa kültéri falpaneljeinek alkalmazásával egy úgymond pajzsot képezünk az épület külső rétege számára. Ezek a burkolatok segítenek szabályozni az épület belső hőmérsékletét. Mindegy, hogy tél vagy nyár, amennyiben burkolattal látjuk el a falakat, növelni tudjuk az ingatlan energiahatékonyságát. Hozzájárulhatunk a család kényelméhez, emellett pénzt takaríthatunk meg vele.

Egyszer kell rá beruházni és felhelyezni, onnantól fogva éveken, de akár évtizedeken át jó szolgálatot tehet. Fontos azonban, hogy a legtöbb kültéri burkolat felszereléséhez tartószerkezetre van szükség. Ez készülhet közvetlenül a falra erősített falécekből, valamint fém profilokból egyaránt. Ami viszont a paneleket illeti, felszerelhetőek vízszintesen és függőlegesen is, így mindenki egyéni igényekre szabhatja azokat.
A falak védelme a külső hatások ellen
Az otthonunkat valamilyen módon meg kell óvnunk a különféle időjárási jelenségektől. Az eső, a jégeső, valamint a vegyi szennyezés, de sokszor még a napfény is károkat okozhat a falazatban. A kültéri falburkolatok azonban remek megoldást nyújtanak, hogy megvédjük a homlokzatot, javítsuk a repedésekkel szembeni ellenálló képességet. A panelekkel növelhetjük az épület szerkezeti szilárdságát, végül, de nem utolsósorban csökkenthetjük a javításokra fordított költségeket.
A Kerrafront modern homlokzati burkolat nem igényel karbantartást, ráadásul az innovatív technológiának köszönhetően tartós és ellenáll a változó körülményeknek. Ezek a gyártmányok nem fakulnak ki, nem deformálódnak el a túlzottan magas nyári hőmérséklet hatására sem. A könnyű súlyuknak köszönhetően könnyedén felszerelhetőek, emellett egyszerűen tisztíthatóak. A vízálló panelek vágott élei nem igényelnek további védelmet.
Külső zajok csökkentése
További fontos szempont lehet, hogy a kültéri homlokzati burkolatok képesek komfortosabbá és nyugodtabbá tenni az életünket. A külső zajok ugyanis jelentősen megzavarhatják az ingatlanban élők nyugalmát, főleg egy forgalmasabb környéken.
A prémiumanyagból készült panelek azonban csökkenthetik a külső hangok lakásba jutását. A választott típustól függően, ezekkel a modellekkel különböző mértékű hangszigetelést érhetünk el. Nincs többé problémás home office nap, se álmatlan éjszaka, csak csend és békesség.
(x) hirdetői tartalom
Milyen mosodatechnikai eszközök szükségesek egy szállodába? (x)
Nem is gondolunk bele, hogy mennyi speciális gépet használ egy szálloda a minőségi szolgáltatás nyújtása érdekében: pedig így van! Ha például a mosást nézzük, akkor nagy teljesítményű mosógépre, szárítógépre, sőt még mángorlógépre is szüksége van a hoteleknek, apartmanoknak.
Ahhoz azonban, hogy minden a lehető legtökéletesebb legyen, érdemes magas minőségű eszközökbe fektetni: a Miele ipari mosodatechnikai gépei kimondottan ilyenek, és maximálisan kielégítik az elvárt igényeket. Nézzük, miben különböznek ezek a modellek a háztartási gépektől!

Ipari mosógép
Akár szállodáról, akár egy lakóotthonról, klinikáról vagy kollégiumról van szó, fontos, hogy a mosás során minél nagyobb mennyiségű ruha kerülhessen be a gépbe, és természetesen az is, hogy azok maradéktalanul tiszták legyenek a művelet végén. De nem elhanyagolható a mosási időtartam sem!
Éppen e szempontok szerint fejlesztették ki a Mielénél az ipari mosógépeket, amelyek elsősorban a textilkímélő dob miatt nagyon népszerűek a vendéglátás és a szállodaipar területén.
A speciális termékek között találunk olyat, amely mindössze 49 perces mosási idővel rendelkezik, és egy szárítógéppel kombinálva rövid idő alatt megoldja a tiszta ágynemű, terítő, stb. kérdését.
Természetesen ezek a mosógépek számos programmal működtethetők és speciális fertőtlenítő programok is vannak köztük, ami különösen lényeges az adott területeken. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy az ipari felhasználásra szánt eszközök energiahatékonyan működnek.
Felhasználóbarát kezelőfelületük lehetővé teszi, hogy a személyzet bármely tagja el tudja indítani a gépet, és más egyéb funkciók is segítik az optimális munkavégzést.
Ipari szárítógépek
Egy mosógép azonban a legtöbbször nem elegendő, ha nagy mennyiségben kell rövid idő alatt tiszta törölközőket, lepedőket, ágyneműket szolgáltatni a vendégek számára. Az ipari szárítógépek is segíthetnek ilyen esetben.
A fenti gyártó termékei azért mondhatók kiemelkedően ergonomikusnak e téren, mert a két készüléket egymás mellett (Side-by-Side) és toronyban is el lehet helyezni: mindezt rendkívül helytakarékos módon.
A mosógéphez hasonlóan a szárítógépek is a lehető legjobb teljesítménnyel működnek, nem véletlenül választotta a cég a jelmondatául a következőt: “Immer Besser” – mindig jobban!
A PerfectDry technológia lehetővé teszi a textíliák hajszálpontos szárítását, a kímélő dob gondoskodik arról, hogy a kelmék ne károsodjanak. Egyes gépekben kosár elhelyezésével még a cipők is száríthatók! A nagy felületű szűrő tisztítása sem okoz gondot.
Ipari mángorló
A mángorló segítségével a nagyobb, szélesebb textíliák – lepedők, függönyök, terítők, drapériák – egyszerűen és könnyen vasalhatók. Itt is az ergonomikus kialakítás az, amely nagyban megkönnyíti a munkát: ezek a gépek lábbal hajthatók, így mindkét kéz szabad marad a vasaláshoz.
A fenti eszközök beszerzése indokolt minden olyan esetben, ahol a professzionális mosás-szárítás-vasalás szükségszerű.
(x) hirdetői tartalom
Tökéletes, tartós szemöldök percek alatt akár házilag is (x)
Nincs új a nap alatt, így a szemöldök feltöltése, vagyis teltségének, alakjának és megjelenésének javítására szolgáló technikák évezredes múltra tekintenek vissza, nemcsak korunk nőit foglalkoztatja a tökéletes forma megalkotása.
A nők számára a szépség mindig is fontos volt, ma sincs ez másként. Napjainkban számtalan ideiglenes és tartós eredményt biztosító módszer közül választhatjuk ki a megfelelőt, amellyel javíthatjuk a megjelenésünket és fokozhatjuk a szépségünket. De miért is olyan fontos a szemöldök esztétikuma? És milyen módszerekkel varázsolhatjuk hibátlanná?
Változatos módszerek a szemöldök formázására
Bár minden kornak megvolt a szépségideálja, az igéző tekintet mindig nagy jelentőséggel bírt, és ennek érdekében mindent megtettek a hölgyek, különböző módszerekkel festették, emelték ki a szemüket. Az Alveolashop.hu kiváló minőségű RefectoCil termékei a szemöldök és szempilla festésére kínálnak professzionális megoldást.

Az ókori Egyiptomban a viasszal végzett szemöldökgyantázás elterjedt gyakorlat volt a megjelenés javítására, de tetoválást is alkalmaztak a dúsabbá és stílusosabbá tétel érdekében. A ma ismert szemöldökfestés is létezett az egyiptomi, ősi közel-keleti és keleti kultúrákban, igaz, más anyagokkal, mint manapság.
De nincs új a nap alatt, a szálazás vagy cérnázás is 5000 évvel ezelőttre vezethető vissza és lehetővé tette a forma megváltoztatását, valamint a nemkívánatos szőrszálak eltávolítását.
Modernkori szemöldökjavító technikák
Ma már számos technika közül választhatunk adottságainknak, igényeinknek megfelelően.
A kozmetikai cégek az 1920-as években dobták piacra az azóta rendkívül népszerűvé vált szemöldökceruzákat, amelyekkel kezdetben a nők vékony, ívelt szemöldököt rajzoltak az akkori filmsztárok stílusát utánozva.
Az 1940-es években a dúsabb kialakítás vált népszerűvé, így a nők szemöldökpúdereket használtak. Az 1960-as években a sűrű, természetes megjelenés hódított, ennek formázásához átlátszó zseléket használtak.
Napjainkban a szemöldököt hangsúlyozó termékek kedveltebbek, mint valaha, és számos termék kapható, köztük ceruzák, púderek, zselék, pomádék és tartós festékek. A sokféle lehetőség mellett nehéz lehet kiválasztani a megfelelőt, de fontos, hogy figyelembe vegyük az egyéni preferenciákat. Vékony vagy ritkának tűnő szemöldök esetén jó választás lehet egy szemöldökszérum vagy a microblading, természetes módon vastag szemöldök esetén egy szemöldökceruza vagy szemöldökpor.
Forradalmi újdonság
A RefectoCil BeautyLash szemöldökfestő szett mindössze két lépésben maximum 7 perc applikációs idővel 4-6 hétig tartó eredményt ígér, akár szalonban, akár otthon készítjük el. Bőrbarát módon, az allergiás reakciók minimalizálásával, henna effekt alkalmazásával színezi a szemöldököt és a bőrt, így látványos végeredményt, igény szerint kontúrosabb vagy természetes hatást biztosít.
(x) hirdetői tartalom
Vesd bele magad a német világába! (x)
Mindannyiunkkal előfordult már, hogy extázisban énekeltük a kedvenc filmünk főcímét vagy betétdalait, azonban egy árva szót sem tudtunk eltalálni a szövegből a hiányos idegen nyelvi ismereteinknek köszönhetően. Lendülj túl ezen a nehézségen a némettel!
A kistestű energiabomba, a tacskó (x)
Míg akadnak olyan gazdik, akik szerint a kisméretű ebeket nem is lehet kutyának tekinteni, és valahol a németjuhász környékén kezdődik az ideális méret, addig mások rajonganak az apróbb testű kutyákért, hiszen “ők annyira cukik és kis lakásban is tarthatóak”.
Egy felnőttképző oktatóközpontnál is vannak fontos események (x)
A felnőttképzés napjainkban reneszánszát éli: egyre többen és egyre több képzésre jelentkeznek, ami nem csoda. Minél több szakmában jártas valaki, annál biztosabb lábakon áll, stabil jövőt épít. Mert történjen bármi, a tudást senki sem veheti el tőled.
Események a felnőttképzésben
Sokan alig várják, hogy elhagyják az iskolapadot, majd kikerülve a nagybetűs életbe felnőttként már nosztalgiával gondolnak vissza a diákként eltöltött évekre. Aztán úgy hozza a sors, hogy a továbblépéshez újabb és újabb szakmákat kell elsajátítaniuk – legalábbis, ha nem egy helyben akarnak toporogni. Igen ám, de munka és család mellett nem tűnik olyan egyszerűnek mindez: tanulni, órákra, gyakorlatokra járni, vizsgázni.
A Gyémánthegy felnőttképző oktatóközpont azonban egyedülálló megoldást kínál erre a problémára. Egy előzetes tudásfelmérés teljesítése után csökkentett óraszámban is tanulhatsz. Több száz sikeres képzéssel a hátuk mögött, tapasztalt szakemberekből álló gárdával, minősített képzési programokkal várják a jelentkezőket. Szívesen elsajátítanál egy új szakmát? Fejlesztenéd a készségeidet? Elmélyítenéd a tudásodat? Akkor jelentkezz a képzéseik egyikére!

Képzések és előzetes tudásmérések
A következő képzésekre és tudásmérésekre jelentkezhetsz náluk:
- Szobafestő előzetes tudásmérés – 2023. december 4. – Jelentkezési határidő: 2023. december 2.
- Gipszkartonszerelő előzetes tudásmérés – 2023. december 5. – Jelentkezési határidő: 2023. december 3.
- Zsaluzó, állványozó előzetes tudásmérés – 2024. január 11. – Jelentkezési határidő: 2024. január 9.
- Gipszkartonszerelő előzetes tudásmérés – 2024. január 15. – Jelentkezési határidő: 2024. január 13.
- Szobafestő előzetes tudásmérés – 2024. január 16. – Jelentkezési határidő: 2024. január 14.
- Falazó kőműves előzetes tudásmérés – 2024. január 22. – Jelentkezési határidő: 2024. január 20.
- Gépi vakoló előzetes tudásmérés – 2024. január 23. – Jelentkezési határidő: 2024. január 21.
- Üveges előzetes tudásmérés – 2024. január 29. – Jelentkezési határidő: 2024. január 27.
- Hő- és hangszigetelő előzetes tudásmérés – 2024. január 30. – Jelentkezési határidő: 2024. január 28.
- Ipari szigetelő bádogos előzetes tudásmérés – 2024. február 5. – Jelentkezési határidő: 2024. február 3.
- Homlokzatépítő- és szerelő előzetes tudásmérés – 2024. február 6. – Jelentkezési határidő: 2024. február 4.
Milyen előnyökkel jár egy új képzés elvégzése?
Egy felnőttképzés elvégzésével:
- Új lehetőségek nyílnak meg előtted, akár önálló vállalkozásba is kezdhetsz, vagy a meglévő munkahelyeden léphetsz előrébb.
- Ha eddig nem volt szakképzettséget igazoló dokumentum a kezedben, ezentúl már lesz, és így nem kell attól tartanod, hogy papír hiányában álláskeresőként esélytelen lesz elhelyezkedned.
- Magabiztosabbá válsz, ami lendületet ad.
- Lépést tarthatsz a korral, megismered a legújabb innovációkat az adott szakterületen és ezeket alkalmazva még professzionálisabb munkát végezhetsz.
Jelentkezz te is, helyezd biztosabb alapokra az életed!
(x) hirdetői tartalom
Általános konferenciabútorok alkalomra szabva (x)
A rendezvényhelyszínek többsége számtalan különböző típusú eseménynek ad otthont, így a konferenciabútorok kiválasztása komoly fejtörést igényelhet, hiszen az ünnepi alkalmak egészen más típusú berendezéseket kívánnak.
A szervezők részéről nagy fokú rugalmasság szükséges nemcsak az esetenként jelentősen eltérő létszám, hanem az igényelt változatos elrendezések miatt is. Az egyes alkalmak stílusban is más típusú bútorokat igényelhetnek, azonban a különféle konferenciakiegészítők lehetővé teszik a konferenciabútorok stílusának egyszerű és gyors megváltoztatását, illetve a berendezés egyszerű és gyors átrendezését. Tekintsük át, milyen eszközök nyújthatnak ebben segítséget!
A tökéletes konferenciabútorok nyomában
A rendezvények sikeréhez nagyszerű technikai háttér, összeszokott, olajozottan dolgozó csapat és megfelelő bútorok, berendezések, valamint a telepítési és bontási munkálatok megkönnyítését szolgáló, a Dublino-nál kapható kiegészítők szükségesek.

A bútorok speciális kialakítása, székek esetében a rakásolhatóság vagy összecsukhatóság, asztalok esetében a lehajtható asztallap lehetővé teszi a bútorok igény szerinti könnyű és gyors átrendezését, szállítását, tárolását, ehhez megfelelő eszközök állnak rendelkezésre. A kiválasztásuknál a megfelelőség és a komfort elsődleges, ennek ellenére az egyes bútorok nem minden esetben felelnek meg az ügyfelek elvárásainak, azonban ezen könnyen lehet segíteni a különféle kiegészítők használatával.
Alakítsa át az alkalomnak megfelelően!
Egyes rendezvényhelyszínek csak bizonyos típusú események megrendezését vállalják, mivel a beszerzett konferenciabútorok kialakítása nem felel meg más típusú rendezvények igényeinek. A székek kényelme és felszereltsége eltérő lehet, azt mérlegelni kell a beszerzésnél, illetve a szervezésnél.
Az esküvők, a bankettek, a díjátadók, a gálaestek sokkal elegánsabb berendezéseket igényelnek, mint például a konferenciák, workshopok, azonban a szék- és asztalszoknyák éppen ezek testreszabását teszik lehetővé. Egy kevésbé dekoratív asztal is könnyen és gyorsan alakítható ünnepélyessé ezek segítségével, legyen szó hagyományos vagy büféasztalról, és a székek díszítésére is nagyszerű megoldást nyújtanak egy sztreccs anyagú, gyorsan fel- és lehúzható huzatok.
Könnyítse meg a telepítést és a bontást!
Egyes időszakokban szorosan követhetik egymást a különféle rendezvények, amelyek más elrendezést és különböző székszámot igényelnek. A helyszín átrendezését, a berendezések telepítését, majd az esemény végén a bontását nagyban megkönnyítik a megfelelő eszközök. Az asztal- és székszállító kocsik vagy molnárkocsik segítségével a rakásolt és összecsukott székek és asztalok könnyedén és gyorsan mozgathatók, és megkönnyítik a raktározást is.
Nem kell, hogy fejtörést okozzon egy, a korábbiaktól eltérő, elegánsabb és nagyobb számú bútorokat igénylő rendezvény megszervezése, lebonyolítása, használja a konferenciabútor-kiegészítőket!
(x) hirdetői tartalom
Mire kell figyelni a jakuzzi vízkezelése során? (x)
Ma már otthoni használatra is egyszerűen beszerezhető jakuzzi, és fantasztikus élményt nyújt az egész család számára. Azonban fontos hangsúlyozni, hogy egy ilyen medence némi odafigyelést igényel a mindennapok során, hogy valóban tökéletes élményt nyújtson. Maximális élményt pedig akkor nyújt, ha a vize lágy, higiénikus és kristálytiszta. A prémium minőséget képviselő masszázsmedencék esetében ez hetente csupán néhány perc ráfordítással könnyedén elérhető.
Karácsonyra készülődve az online vásárlással (x)
A karácsonyi készülődés sokak számára egy stresszel teli, rohanós időszak, pedig nem kell ilyennek lennie. A legtöbb időt a készülődésben a karácsonyt megelőző vásárlás és a főzés veszi el. Az utóbbiból nehéz lefaragni, talán úgy, ha bizonyos napokra rendelünk egy ételszállítótól, de a vásárlásra fordított időt mindenképpen jelentősen csökkenthetjük.
Okos öntözés érzékelőkkel hatékonyabb (x)
A növények életében az öntözésnek óriási a szerepe, főleg azokon a területeken, ahol nem sok a csapadék, vagy esetleg nagyon kiszámíthatatlan, mikor és mennyit esik az eső. A jól és kellően adagolt öntözésnek ezért kulcsfontosságú jelentősége van a növények életciklusában és abban is, hogy egészségesen fejlődhessenek.
A mai modern világunkban, ahol sokaknak minden perce be van osztva, egy intelligens kerti öntözőrendszer hatalmas támogatást jelent.
Öntözés a megfelelő időben, helyen és mértékben
Egy okosan kialakított, modern öntözőrendszerrel hatékonyan, gazdaságosan és pont oda, pont a helyes időben és pont megfelelő mennyiségben tudsz vizet kijuttatni a kerted növényeinek. A Medence Óriás öntözésérzékelők nagy választékát kínálja. Ezek használata számos előnnyel jár a kertészeti és öntözési rendszerek hatékonyabb és fenntarthatóbb működtetése érdekében.

A sokkal hatékonyabb vízfelhasználás az egyik legalapvetőbb ezek közül, mert ha az intelligens rendszer pontos képet kap az aktuális időjárási körülményekről, akkor a beállított paramétereknek megfelelően lesz képes reagálni. Ha esik az eső vagy nedves a talaj, az érzékelő leállíthatja az öntözést, így megakadályozva a felesleges vízfelhasználást és segítve a vízmegtakarítást. Természetesen kevesebb energiát is használ majd egy ilyen rendszer, tehát összességében rengeteg anyagi megtakarítás érhető el a használatával.
Időt, energiát spórol és óvja a környezetet
Az öntözésérzékelők képesek detektálni a talaj nedvességtartalmát, egy esőérzékelővel pedig tényleg csak azt a vizet fogja majd pótolni az öntözőrendszer, amelyre az adott növény- és talajviszonyokhoz ténylegesen szükség van. Kapható már átfolyásérzékelő is, amellyel a túl magas vagy a túl alacsony víznyomás esetén lehet a működésbe beavatkozni, ezzel is növelve az öntözési hatékonyságot.
Egy automatizált és okos érzékelőkkel is felszerelt modern öntözőrendszer, amely érzékeli az időjárási viszonyokat és a talajnedvességet, időt és energiát takaríthat meg a kertésznek. Emellett pedig még a környezet védelméhez is nagyban hozzájárulhat, mert így nem kell feleslegesen sok vizet kijuttatni.
Sokkal hatékonyabb
Egy öntözőrendszerhez az öntözésvezérlő és a szórófejek összehangolt együttműködése szükséges. Ezeknek és az okos érzékelőknek a használatával nagyon hatékonyan működő saját rendszert tudsz te is kialakítani a kertedben, legyen az bárhol is, és legyen annak a talajszerkezete bármilyen is. Mindig akkor és annyit locsolhatsz, amennyit kell, nem többet és nem kevesebbet.
A növények öntözés nélkül nem tudnak élni. Ez biztosítja a hűtést a melegben, nélküle nincs termés, betegségek alakulnak ki. A megfelelő öntözésért a növényeid nagyon hálásak lesznek. A jutalmad a csodálatosan illatozó virágok, a dúsan termő gyümölcsök és zöldségek, valamint a szemet gyönyörködtető egészséges pázsit lesz.
(x) hirdetői tartalom
Nincs túl sok hely a gyümölcsfák számára? Itt a megoldás! (x)
A családfa szó hallatán a legtöbben a szüleikre, nagyszüleikre, dédszüleire asszociálnak. Pedig ennek a szónak van egy másik jelentése is, erről lesz szó a következőkben!
Elérkezett az idő, készüljünk a disznótorra! (x)
A késő őszi és téli hónapok faluhelyen régen (és sok háznál most is) fontos dolgot jelentettek: elérkezett a disznóvágási szezon. Ilyenkorra minden bizonnyal már csak elvétve akad a kamrában egy-egy száraz kolbászvég vagy darabka szalonna, így itt az ideje annak, hogy a mostanra gondosan felhizlalt sertések leölése és feldolgozása megkezdődjön.