Egy videó sokkal részletesebben és érzékletesebben be tudja mutatni a cégedet az ügyfelek számára, hiszen vissza tudja adni azt, hogy milyen gördülékenyen intézitek az ügyeket a cégben, vagy milyen jó hangulat uralkodik nálatok, milyen jó kapcsolatot ápolsz az ügyfelekkel.
adv
Lifestyle tippek és trükkök
Így lesz igazán szexi egy forró nyaralás (x)
Amint beköszönt a nyár, a forróság, úgy mindenkinek eszébe jut a szabadság, a pihenés, a szórakozás. Mindegy azonban, hogy párnapos kirándulásba gondolkodunk, esetleg egy hosszabb vakációra indulunk, itt az ideje annak, hogy lazítsunk és megpihenjünk a nagy első félévi hajtás után. Az örömről és a vágyakról főleg nyáron nem kell lemondani, főleg, ha nem egyedül utazunk, hiszen könnyedén izgalmasabbá és főleg szexibbé tehetjük a nyaralás alatti időszakot.
Rávilágítunk a kültéri lámpák előnyeire (x)
Azontúl, hogy a kültéri lámpák elengedhetetlenek, ha sötétedés után nem szeretnél a bejárati ajtóig botorkálni, számos más funkciójuk van. Mivel az ember nem lát olyan jól éjjel, ezért gondoskodnia kell megfelelő fényforrásról. Az épületen belül ez egyértelmű, de a fedett terasz, gépkocsibeálló, kerti járda biztonságos és komfortos használatához is célszerű lámpákat felszerelni.
Alakítson ki luxuskinézetű otthont a megfelelő teraszajtó segítségével! (x)
Nagyon fontos, hogy egy lakás legyen világos és napfényes, ezért amikor a tervrajzok készülnek, mindig figyeljünk oda arra, hogy megfelelő tájolást és benapozást kapjanak a szobák. Ha hatalmas üvegfelületeket használunk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy ezek pazar látványt nyújtanak, és elegáns, modern kinézetet biztosítanak a ház számára.
A szájreklám jelentősége a marketingben – miért ne becsüld alá? (x)
Bár ma már egy digitalizált világban élünk, mégis akadnak olyan módszerek, melyek sosem mennek ki a divatból, és várhatóan soha nem tudják őket teljesen kiszorítani az online megoldások.
Céges ajándékcsomagok – nőknek (x)
Szerencsére egyre több vállalati kultúrában érhető tetten az a változás, hogy a kollégák nem csupán karácsonyra, hanem egyéb alkalmakkor, kisebb ünnepek esetén is kapnak valamilyen ajándékot. Nem kell ennek feltétlenül valamilyen nagy és értékes tárgynak lennie, hiszen egy munkatárs mondhatni szinte bárminek örül, amellyel azt fejezi ki a vezetőség, hogy ő is hasznos része a kollektívának, hosszú távon számítanak rá, és megbecsülik a munkáját.
Összeállítások a közelgő nőnap ünnepére
Nemsokára itt van a nőnap ünnepe, ezért érdemes végigböngészni A Hónap Ajándéka ajándékküldő szolgálat céges ajándékcsomagok kínálatát. A közelgő ünnep mindjárt lehet egy pozitív példája és ékes bizonyítéka annak, hogyan honoráljuk céges vezetőként hölgy munkatársaink odaadó munkáját. Ugyan egy kissé megosztó ez a típusú ünnep az emberek körében, de amikor ajándékozásról van szó, akkor szinte mindegy, hogy mi az apropója, aki kapja, mindig örülni fog, bármilyen apróságról legyen is szó.

A Hónap Ajándéka ajándékküldő szolgálat kategóriákba rendezve tárja elénk bőséges kínálatát. Egyrészt alkalmak szerint is kereshetünk, másrészt külön bontásban találhatunk nőknek, férfiaknak, akár gyerekeknek is ajándékokat. Teljesen önálló kategóriát képviselnek a céges ajándékcsomagok, hiszen más az összeállítása is, és más lehet az értéke is.
Ugyanakkor elképzelhető, hogy valaki a céges ajándékok között tud találni olyat, amelyet egy családtagja, barátja kaphat, vagy éppen fordítva. Épp ezért is fontos, hogy időről időre visszatérjünk a webáruházba, hiszen a kínálat folyamatosan bővül és sosem lehet tudni, hogy melyik csomag nyeri el a tetszésünket.
A céges ajándékok sokoldalúsága
Egy céges ajándék nem csupán annak okoz örömet, aki kapja. Üzleti szempontból is van jelentősége abban az esetben, ha a csomagolást vagy a benne lévő valamelyik terméket logózható emblémával látjuk el. Egy logózható reklámédesség esetében lehet, hogy kisebb lesz a szerepe, hiszen a csomagolás hamar a szemetesben landol, viszont ha egy logózható vászontáska vagy bögre kerül az ajándékcsomagba, akkor tartós termék lévén sok ember látni fogja.
A megajándékozott munkatárs közvetlen családtagjai is látják már, hogy olyan helyen dolgozik, ahol megbecsülik. Ha viszont ismerősök, barátok is érkeznek a házhoz vendégségbe, akkor már jelentősen nőhet a hírneve a cégnek, így a logózott reklámajándék egy remek marketing- és PR eszköz.
Legnépszerűbb összeállítások
Nőnaphoz közeledvén az édesszájú hölgyek kedvelt csomagját ajánljuk, a Piroska összeállítást, amely egy cseresznyés étcsokoládé, egy kézműves gyümölcslekvár és a sokak által igen népszerű Szamos marcipán triójából áll.
Mivel a hölgyek nem csupán a készen kapott virágcsokrokat szeretik, hanem maguk is szoktak nevelgetni növényeket, ezért újdonság a kínálatban a virágmag, amely biztosan szintén több női kolléga tetszését is elnyeri majd. Továbbá érdemes megtekinteni a külön nőnapra szánt ajándékcsomagok széles körű kínálatát.
(x) hirdetői tartalom
Tudod, hogy mi az a band ring? (x)
A band ring, azaz „körbeköves” fazon roppant elegáns választás és népszerű is egyben. Egy vagy több sorban helyezkednek el a kövek, melyekkel a gyűrű díszítve van.
A gyűrű felületén vagy a kerületén kerülhetnek elhelyezésre. A kövek mérete, formája és színe teljesen egyedi lehet.
Tudjuk, mit fogsz hordani idén télen! (x)
És ezt el is fogjuk mondani neked! Bár a tél magával hozza a hideget, a nedvességet, a ködöt, a hajnali fagyokat, de hahó, nem kell elkeseredni, érkezik a karácsony, a szilveszter és az újév is! És az is biztos, hogy továbbra is tudsz divatosan és vagányan öltözködni, amihez nem is kell más, mint egy szupervagány fekete csizma, ami elkísér minden egyes havas, csúszós, jeges és zúzmarás utadon!
Fordítsd érdeklődésedet, tudásodat a biztonság javára, tanulj etikus hackernek! (x)
Vannak, akiknek gyerekkoruk óta a játékok és azok háttere, a programozás a mindene, és éjjel-nappal gép előtt ülnek. Amennyiben Te is közéjük tartozol, de még nem döntötted el, mi legyél, vagy a karrierváltást fontolgatod, de még nem igazán tudod, merre, fontold meg az egyik legkeresettebb szakma kitanulását, legyél etikus hacker.
Ma már az élet nagy területe az online térben zajlik, így a kiberbiztonság fontos kérdés. A digitális világban az adatok, információk sokat érnek, nemcsak a tulajdonosok, hanem a konkurencia számára is. A hackerek bűnözők, azonban magasan képzett etikus hackerként a jó oldalra állhatsz, kamatoztathatod érdeklődésedet, tudásodat.
Black hat vs. etikus hackerek
A DevAkadémia etikus hacker tanfolyamán az alapoktól ismerheted meg és sajátíthatod el, hogy mivel foglalkozik, milyen eszközöket használ, és hogyan is gondolkodik egy hacker, aki a jó oldalon áll.

A nem etikus vagy black hat hackerek illetéktelenül férnek hozzá az IT eszközökhöz azok manipulálása, az adatok megszerzése céljából, míg az etikus vagy white hat hackerek pedig felhatalmazással. Az etikus hacker egy, az információbiztonságért felelős szakember, akinek a feladata, hogy megelőzze, illetve kivédje a hackerek által elkövetett támadásokat azáltal, hogy a megbízója számítógépein, számítástechnikai eszközein bizonyos programokat helyezzen el vagy módosításokat hajtson végre.
Hackerek a biztonságért és az ellen
Etikus hackert azért alkalmaznak egyes vállalatok, hogy szakmai felkészültségével, hozzáértésével megtalálja az adott számítógépes rendszer, hálózat vagy alkalmazás biztonsági gyengeségeit, és kijavítsa azokat, mielőtt valós hackertámadás éri.
A white hat hacker megbízás alapján dolgozik, a black hat illegálisan, hiszen az ő célja, hogy kihasználja a rendszerek esetleges hibáit, védelmi réseit anyagi érdekből. Ezzel szemben az etikus hacker a biztonságért dolgozik.
De a szakma ismer még ún. grey hat hackereket, akik ugyan a tulajdonos tudta nélkül keresik a rendszerek gyenge pontjait, ám haszonszerzés helyett jelzik azt a tulajdonosoknak, továbbá felajánlják a segítségüket.
A blue hat hackerek egyfajta tesztelő feladatot végeznek, megjelenés előtt a problémák orvoslása céljából támadják a weboldalakat, alkalmazásokat.
Kereslet az etikus hackerek iránt
A cégeknek komoly kiesést és veszteségeket okozó kiberbűnözés növekedésével a kiberbiztonságnak egyre fontosabb szerep jut, ehhez pedig tapasztalt és jó szakemberekre van szükség. A rendszerek sebezhetőségének a felkutatása a nagy tudású etikus hackerekre vár, amihez naprakész ismeretek, hackelési technikák és tudás birtokában segíthetnek a cégeknek a black hat hackerek támadásaival szemben.
Minősítést szerzett fehérkalapos hackerként képessé válhatsz az informatikai rendszerek biztonsági réseinek feltérképezésére, cybertámadások kivédésére, betörési tesztelések elvégzésére, sérülékenységelemzésre, biztonsági fejlesztésekre és kódfejtésre itthon és külföldön.
(x) hirdetői tartalom
Polcok: ezek nélkül nincs komfortos szoba (x)
A lakberendezés megtervezésekor a legtöbben arra figyelnek, milyen szekrényt, milyen ágyat, asztalt válasszanak, holott az apró kiegészítők azok, amelyek igazán otthonossá és kényelmessé teszik majd a lakást.
Nem árt például szétnézni a Bútorvilág fali polcainak kínálatában, ahol minőségi, fenyőfából készült bútorokat is találunk. Sok más praktikus termék is elérhető még ebben a webáruházban, így a költözködőknek, felújítóknak mindenképp célszerű itt nézelődnie.

A fali polcok szerepe a nappaliban
A modern nappalikban sajnos már száműzve lettek a könyvespolcok, azt látjuk, egyre kevesebben olvasnak. Persze a könyvek halmozása manapság nem túl praktikus dolog, főleg, hogy ma már az okoseszközökre is letölthetjük a kedvenc regényünket: utazáskor is egyszerűbb egy tabletet magunkkal vinni.
A dizájnos nappalikban a tv-szekrények kapnak inkább helyet, ahová a különféle technikai kütyük is tehetők – sorozatnézéshez, zenehallgatáshoz használatos eszközök. Ám a fali polcoknak ez esetben is juthat szerep!
A stílusos lakberendezéshez még mindig hozzátartozik, hogy legyenek látható helyen a személyes tárgyaink: egy-egy családi fotó, egy kedves kis figura, kisebb csecsebecsék. Ezeknek remek helyet biztosít egy fali polc a nappaliban.
Az olyan modern kivitelű darabok, mint a Joker fali polc a Bútorvilág kínálatából egyedivé teszik a szobát – és ami a legjobb, ez a fenyőfa bútor tetszőleges színben is kérhető, illeszkedni fog tehát a lakberendezés többi tárgyához.
Fali polcok a gyerekszobában
Ha a nappaliban nem is, a gyerekszobában mindenképp gondoskodjunk egy olyan polc meglétéről, ahol a csemeténk tárolhatja a játékait, könyveit, tanszereit. Ha kicsi a hely, és nem fér be egy nagy magasságú könyvespolc, akkor a fali polcok jelenthetnek megoldást.
Falra szerelhető változatok ezek: kerülhetnek tehát az asztal fölé is, ez helytakarékos megoldás. Lehetőleg ne a gyerek ágya fölé szereljünk fel ilyen bútort, mert balesetet okozhat, ha arról lepottyan valami az éjszaka közepén.
Mindig figyeljünk a biztonságos rögzítésre, és előzetesen győződjünk meg arról is, mekkora a polc teherbírása.
Itt is törekedhetünk egyedi megoldásokra: a Lexa fali polc például úgy néz ki, mint egy doboz, 35 x 35 cm-es, ezeket egymástól távolabb, feljebb-lejjebb is elhelyezhetjük, egy kis játékosságot vihetünk így a térbe.
Fali polcok a folyosón
A folyosó a lakások kevésbé kihasznált helyisége, pedig tárolás szempontjából vehetjük hasznát itt is a fali polcoknak. Apróbb kellékeket tehetünk ide, akár kalaptartóként, esernyőtartóként is használhatjuk őket.
Ehhez ideális modell az Éva kis fali polc, amelynek oldalára még kulcstartót is felszerelhetünk.
Polcok fenyőből
A minőségi, borovi fenyő alapanyagú bútorok jól illeszthetők minden stílusú otthonba, főleg a rusztikus és mediterrán hangulatú lakásokban mutatnak igazán jól. A természetes anyagú polcok látványa kihathat a hangulatunkra is, nyugodt, kellemes környezetet teremthetünk általuk.
(x) hirdetői tartalom
A tudatos bőrápolás alapjai – a megfelelő rutin kialakítása (x)
A “tudatos bőrápolás” napjainkra egy trendi fogalommá vált, főleg a közösségi médiában aktívkodó skinfluencerek hirdetik előszeretettel, hogy ők mennyire alaposan és körültekintően állítják össze a rutinjukat.
Tény, hogy mint mindent, a bőrápolást is lehet jól és rosszul csinálni, valamint az is nyilvánvaló, hogy senki sem születik e téren profinak. Cikkünkben a tudatos rutin kialakításának legalapvetőbb lépéseit vesszük sorra.
Légy magabiztos a meghitt pillanatokban – hiszen ez valóban számít (X)
Az önbizalom szó sokféleképpen csenghet: valakinek egy erős kézfogás, másnak egy jól elmondott prezentáció jut róla eszébe. De mi a helyzet a magánélettel? A belső egyensúllyal, a testtudattal, az intimitásban megélt biztonságérzettel?
Ezekről kevesebb szó esik, pedig legalább annyira fontosak. Az intimitással kapcsolatos önbizalom nem feltétlenül egy hangos, látványos dolog. Sokkal inkább csendes, stabil jelenlét, amely átsugárzik az ember egész személyiségén. Aki komfortosan érzi magát a saját testében, aki meri kimondani, mit szeret és mit nem, az általában kiegyensúlyozottabb is a párkapcsolatában. Jó hír: ez a fajta önbizalom tanulható, ráadásul egy megbízható sexshop oldalán tippeket is adhatnak erre.

Mi segíthet abban, hogy legyen önbizalmad e téren is?
Az első és talán legfontosabb lépés: figyeld meg, hogyan beszélsz magadról. A saját testeddel kapcsolatos gondolatok jelentősen befolyásolják, mennyire vagy képes jelen lenni a meghitt pillanatokban. Ha kritikus vagy magaddal, ha folyton azon jár az agyad, mit kellene máshogy csinálnod, nehéz lesz önfeledten jelen lenni. Itt nem tökéletességről van szó – sokkal inkább elfogadásról.
A második lépés az őszinte kommunikáció. Akár friss kapcsolatról, akár hosszú távú kötődésről van szó, az egymás iránti figyelem és nyitottság erősíti az intimitást. A jó kapcsolatban lehet kérdezni, nevetni, próbálkozni, és lehet nemet is mondani. Ez mind hozzájárul az önbizalom építéséhez.
Vannak ám eszközök is hozzá…
Manapság már egyre többen fordulnak tudatosan olyan megoldásokhoz, amelyek segítenek jobban megismerni saját igényeiket. Egy jól kiválasztott eszköz vagy kiegészítő nem „pótlék”, hanem lehetőség: felfedezés, játék, önismereti kaland. Ebben pedig sokat számít, honnan szerzi be az ember a megfelelő kellékeket.
Egy minőségi sexshop ma már nem sötét sarkokban, hanem igényes, informatív környezetben segít a választásban. Sokkal inkább szól az egészségmegőrzésről, a testi-lelki jóllétről és az intimitásban megélt örömről, mint bármiféle taburól. Az ilyen webshopok nemcsak termékeket kínálnak, hanem egy szemléletmódot is: ahol a kíváncsiság természetes, az intimitás pedig nem valami „különleges”, hanem az élet szerves része.
Változás apró lépésekben – és a hely, ahol elkezdheted
A szexuális önbizalom nem egyik napról a másikra épül fel, és ez így van rendjén. Nem kell erőltetni, nem kell sietni. A lényeg az, hogy tudd: nem vagy egyedül az érzéseiddel. Sok ember küzd bizonytalansággal ezen a területen, de sokan találnak utat is a fejlődéshez. Ebben a folyamatban minden egyes apró lépés – egy nyílt beszélgetés, egy új tapasztalat, egy pozitív visszajelzés, és egy igényes sexshop is (mint a LoveSexshop.lt) számít.
Ha sikerül elindulni ezen az úton, az hatással lesz az egész életedre. Hiszen ha valaki magabiztos önmagával, az másokat is könnyebben enged közel. Talán ez az egyik legfontosabb dolog, amit egy sexshop ma adhat: nem csupán terméket, hanem támogatást egy tudatosabb, boldogabb önmagad felé.
(x) hirdetői tartalom
Hogyan válassz sötétítő függönyt? (x)
A hangulatos otthon varázsát lakóinak személyiségén és életszeretetén túl a berendezési tárgyak és kiegészítők ízlésesen összeválogatott harmóniája adja. Egy igazi otthonnak lelke van, és jól tesszük, ha ezt figyelembe vesszük az enteriőr kialakítása során.
Amikor minden bútordarab barátságban van minden egyes kellékkel, akkor elmondhatjuk, hogy jó munkát végeztünk. A színek, minták és anyagok megfelelő helyen és módon való alkalmazásával tökéletes egységet teremthetünk lakásunk arculatában.
Ebbe a képbe szorosan beletartozik a különböző textíliák elrendezésének módszere. A párnák, a szőnyegek, a függönyök és a sötétítő függönyök fontos szerepet játszanak a stílusos összkép megvalósításában.
A sötétítő függöny kiválasztása
A sötétítő függöny funkciója nem merül ki a sötétítésben, annál jóval többre képes: kitűnő védelmet nyújt a kíváncsi szemek, a huzat és a napfény ellen. Akkor lesz sikeres a kiválasztása, ha annak alapján történik, hogy milyen szerepet szánunk neki.

A blackout típusú sötétítő függöny teljesen kizárja a fényt, szóval jó választás, ha a maximális sötétség elérése a szándékunk. Ha részlegesen szeretnénk kizárni a fényt, akkor a sötétebb színű, sűrűbb szövésű anyagok között keresgéljünk. Az árnyékoláshoz pedig elegendő a lazább szövésű függönyanyag valamilyen világosabb színben.
Amennyiben kizárólag dekorációs szerepet tölt be a sötétítő függönyünk, abban az esetben tökéletesen kell passzolnia a bútorokhoz, berendezési tárgyakhoz, kiegészítőkhöz. A színe, az anyaga és a stílusa is kiemelt jelentőséggel bír a teljes esztétikum érdekében.
Sötétítő függöny a különböző lakberendezési stílusokban
A modern stílusú otthonok nagyméretű ablakaihoz finom anyagok és elegáns színek illenek, a fényesebb felületű anyagok is tökéletesek lehetnek. A rövid függöny azonban megtöri a tér eleganciáját, ezért mindenképpen padlóig érőt válasszunk.
A skandináv dizájn a világos, krémes pasztellszíneket kedveli. A természetes anyagok és színek képviselik ezt a fajta stílust és életérzést.
A minimál rajongói a nagyon letisztult, minta nélküli, egyszerű és nem túl színes arculathoz hasonló szempontok szerint válasszanak sötétítő függönyt is. A Szőnyeg textil webáruház kínálatában található termékek színvonalas minőséget képviselnek.
Legyél kreatív!
Bármilyen cél miatt is helyezünk el ablakainkon sötétítő függönyt, az kétségtelen, hogy a helyiség hangulatát erőteljesen tudják befolyásolni. Érdemes tehát játszani az anyagokkal, a formákkal, a színekkel, az arányokkal és a mintákkal.
Adjunk teret a fantáziánknak és használjuk kreativitásunkat a lakberendezés befejező szakaszához!
A hideg ellen védő, ablakra felfüggesztett állatbőr már réges-régen a múlté, ahogy a sok évszázaddal ezelőtti durva anyagú, kizárólag funkcionális függönyök is. Napjainkban a sötétítő függöny nagyon sokat tud hozzáadni egy otthon hangulatához. Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy ugyanígy elvenni is képes, ha nem megfelelően alkalmazzuk a színek, minták, anyagok összehangolását.
(x) hirdetői tartalom
Milyen a profi álláskeresés? (x)
Mindenki kerülhet olyan helyzetbe, hogy új munkahelyet kell keresnie, legyen bármi is az oka a váltásnak. Munkáltatói felmondás, saját döntés, költözés vagy akár a vállalkozás megszűnése is állhat a háttérben.
Építőanyag, amely átengedi a napfényt (x)
Többféle megoldás létezik arra, hogy házunkat fényesebbé tegyük. Az egyik lehetőség a sok közül a fénycsatorna alkalmazása, a másik, ha áttetsző építőanyagot építünk be a kívánt részre, például folyosókra vagy fürdőszobába. A következőkben ez utóbbit vizsgáljuk meg közelebbről.
A vérszívók maradjanak kint! (x)
A rovarok képezik az állatvilág legnépesebb osztályát. Képzeld, a ma ismert állatfajok több mint fele rovar, és a rovarok száma pedig meghaladja az egymilliót! Hazánkban is rengeteg rovar él, ezek között számos szúnyogfajta is megtalálható – ebből ötven őshonos és három új, invazív fajtát is azonosítottak. Nagyon kellemetlenek tudnak lenni a csípő szúnyogok, ki ne szeretné hát minél távolabb tartani őket az otthonától?
Mitől lesz jó egy munkaruha? (x)
A megfelelő munkaruha kiválasztása előtt fontos felmérni a cég tevékenységét és a munkakörnyezetet. Más követelménynek kell megfelelnie egy vegyipari dolgozó ruhájának, és másnak egy autószerelőnek.
Létfontosságú ruhák és kiegészítők kismamáknak (x)
Számos speciális kellék beszerzése javasolt a várandósság, illetve a szoptatás időszakára. Ilyenek például a kismama övterelők, a szoptatós termékek, a kényelmes ruhadarabok, amelyekkel sokkal komfortosabbá tehető ez az örömteli, mégis nehézségekkel tűzdelt időszak.
Egy hétvégi wellness mindent feledtet (x)
Itt vagyunk az ősz derekán, és a vénasszonyok nyara lehetővé teszi, hogy minél több időt a szabadban töltsünk, töltődjünk, pihenjünk. Azonban sokszor nem elég a friss levegő, a víz közelsége is fontos, hogy ki tudjuk piheni a rohanó mindennapokat. Már messzinek tűnik a nyári szabadság felhőtlen időszaka, itt az ideje, hogy őszre is betervezzünk egy kis pihenést.
Wellness és kirándulások egy helyen
Ha valaki csak egy jól megérdemelt pezsgőfürdőzésre vágyik, de azoknak is, akik az aktív pihenés szerelmesei, érdemes átolvasni a Hotel OTP Birkenhof**** változatos szolgáltatásait, és választhatnak az őszi ajánlatok közül egy számukra megfelelőt.
Ausztria legdélebbi tartományában, Bad Kleinkirchheim közelében meseszép tájakkal ismerkedhetünk meg, mellette a szálloda nyújtotta wellness és spa fürdőzési élményekben is részünk lehet. A szálloda család-, gyerek- és kutyabarát, így bármelyik szerettünket is magunkkal vihetjük ebbe a magyaros vendégszeretettel bíró környezetbe.
A stressz levezetésének számtalan módja egy helyen
Ismerjük azt az érzést, amikor munkából hazatérve egy jóleső forró fürdőre vágyunk. De sokszor nincsenek meg otthon azok a feltételek, amelyek garantálni tudnák a nyugodt perceket, vagy szeretnénk hosszabb ideig víz közelében lenni. Ilyenkor érdemes elgondolkodni egy hétvégi vagy akár hosszabb wellnessezésen, amely hatására sikerül ismét feltölteni a tartalékainkat.
Messze a mindennapi környezetünktől, a nagyvárosi forgalomtól, a szennyezett levegőtől, zajoktól, sokkal jobban el tudunk lazulni, mintha csak otthonunkban töltjük el a várva várt szabadságot. Ha nem akarunk nagyon messzire menni, de azért mégis vágyunk a másfajta életérzésre, akkor a Hotel OTP Birkenhof**** nagyszerű választás.
Ebben a szállodában számtalan módja van az ellazulásnak. Pihenhetünk termálmedencékben, úszhatunk, vagy kipróbálhatjuk a szaunavilág különféle szolgáltatásait. Ha valaki az aktív kikapcsolódást kedveli, a stresszt és a felgyülemlett feszültséget az edzőteremben is levezetheti. Kiegészítő gyógymódként ki lehet próbálni a különféle masszázscsomagokat, arckezeléseket, sőt a szállodában még pedikűr és manikűr is található.
A wellness pozitív hatásai
Számtalan kültéri szabadidős sporttevékenység várja az idelátogatókat. Lehet kerékpárt kölcsönözni, túrázni az alpesi legelők mentén, teniszezni vagy golfozni, hogy csak néhányat említsünk. Akár úszik valaki, vagy csak sétál, mindez gyógyír lehet az alvásproblémáira is.
A hagyományos finn szaunázás vagy egy gőzkabin, infraszauna, a speciálisan összeállított masszázskezelések mind segítenek a szervezet regenerálásában, felpezsdítésében, a méregtelenítésben, a bőr megfiatalításában.
Mindezek hatására együttesen pedig bekövetkezhet nem csupán a test, hanem ennek következményeként a lélek feltöltődése is, így ismét jól fogjuk érezni magunkat a bőrünkben, újabb terveket szőhetünk, és nyugodt gondolatokkal térhetünk vissza a hétköznapokba.
(x)
Íme pár fogyókúrás tipp, amik biztosan hatásosak (x)
Az internet világában szinte nincsen olyan oldal, ahol ne adnának pár tippet azzal kapcsolatban, hogyan fogyhatunk le gyorsan és hatékonyan. A legtöbb esetben olyan diétákról olvashatunk, amelyek hosszú távon tarthatatlanok, pár nap alatt ígérnek látványos eredményeket.
