Nagy köszönet mindenkinek, aki szavazatával besegítette a vipcast.hu -t a Goldenblog 2010 verseny komplex kategóriájának top50-es listájába!
Papírraklaptól a 3G Multimédiáig
Az Elevator Pitch Competition második fordulójában bemutatkozott korai fázisú vállalkozások ismét bebizonyították, hogy szinte kifogyhatatlan kreativitással rendelkeznek a hazai innovátorok.
A második héten a tudományos kutatók együttműködését segítő új csoportmunka-program, a CooSci projekt, a vonalkód alapú elektronikus vásárlási utalványokra szakosodó DebitCode, a papírból készült raklap, a CG-Pallet, valamint a zenefogyasztási szokások radikális változására újszerű megoldással reagáló 3G Multimédia mutatkozott be.
Egyébként mind a négy vállalkozás komoly esélyekkel érkezett a versenyre, a szakmai zsűri azonban ezen az estén a mobil zenehallgatás új lehetőségeiben látott fantáziát. A hét győztese így a 3G Multimédia lett.
A hangfelvétel mint mindig, nem csak a honlapról hallgatható meg, de akár le is tölthető.
Az alábbi videóriport egyébként a 2. fordulóban készült:
EPC II. Forduló – Interjúk from Enterprising Culture on Vimeo.
Hamarosan ismét jelentkezünk, méghozzá a 3. forduló versenyzőivel.
(A vipcast.hu az Elevator Pitch Competition médiatámogatójaként lehetett jelen az eseményen. Az ott készült hangfelvételt a szervezők és a versenyzők beleegyezésével tesszük közzé.)
Sikersztorik születőben
A vipcast az Elevator Pitch Competition nevű, magyar startup vállalkozásokat bemutató és versenyeztető 5+1 hetes verseny- és előadássorozat médiatámogatójaként a következő hetekben bemutat néhány sikersztori-gyanús ötletet és ezek kitalálóit, illetve betekintést – pontosabban elsősorban belehallgatást – kínál a Budapesti Értéktőzsde épületében elhangzó előadásokba. A rendezvényeken hétről-hétre ott vagyunk, hogy a hangfelvételeket azután – előreláthatólag az 5. héten – a vipcasten meg is lehessen hallgatni.
De hogy mi is az Elevator Pitch Competition? A célja hétről-hétre egy olyan mikro-klíma kialakítása, amely
ben a magas piaci potenciállal rendelkező induló vállalkozások és a befektetők teremthetnek közvetlen kapcsolatot, viszonylag alacsony kezdeti tőkeigénytől. A bemutatkozó startupok két perces prezentációban, és előzetesen megismertetett pályázatuk alapján három perces kérdezz-felelek formában győzhetik meg a zsűri tagjait felkészültségükről. A befektetőkből álló zsűri tagjai végül értékelik a prezentációkat és egy képzeletbeli portfóliót állítanak össze, amely a végeredményt is szimbolizálja. A június 3-i nyilvános döntő nyertese négy hetet tölthet tapasztalatszerzéssel és kapcsolatépítéssel Kaliforniában, a Silicon Valley-ben.
Addig is, amíg az 5. hétig eljutunk, íme két, kedvcsináló videó, melyek a rendezvényen készültek.
EPC II. Forduló – Interjúk from Enterprising Culture on Vimeo.
EPC I. Forduó – Interjúk from Enterprising Culture on Vimeo.
A pilóta és a repülés kulisszái

Hogyan lesz valakiből egy 180 fős utasszállító repülőgép pilótája, és ezzel emberi életek és egy óriási jármű ura? Hogyan változott meg a repülés az elmúlt évtizedekben? Mikor volt könnyebb repülőgépet vezetni, a ’80-as években, vagy manapság? Miért utaznak mindig más és más városba a pilóták? Hogyan dolgozzák fel, ha légi katasztrófákról hallanak? Kérdések, melyeket nem mertél, vagy nem volt még alkalmad megkérdezni, de a vipcast most a MALÉV pilótájának, Viczián Istvánnak szegezett. A Japán legnagyobb légitársaságánál, a JAL-nál tett 5 éves kitérőjét nem számolva, a ’80-as évek óta folyamatosan a magyar légi vállalatnál dolgozó, eleinte TU-134-eseken, jelenleg Boeing 737-eseken repülő pilótával a repülés legérdekesebb kulisszatitkairól beszélgettünk.
3… 2… 1… Rajt!
Szalagvágás, pezsgőzés és miegymás helyett ezennel egyszerűen ünnepélyesen elindítom a vipcast magyar nyelvű podcastot! Régi tervem valósul meg ezzel, így aztán remélem, hamar megszeretitek. Ehhez remélhetőleg sok érdekes interjúval tudok hozzájárulni mostantól. (A vipcast céljairól, irányairól itt olvashattok egy picit bővebben.)
Fontos, hogy most még minden kísérleti (béta) üzemben van, ezért megértéseteket kérem, ha valami esetleg nem tökéletes. Azon vagyok, hogy minden az legyen. Persze jelezzetek bátran, ha bármi problémát észleltek, illetve máris jöhetnek az interjúötletek is, hogy kikkel szeretnétek beszélgetést hallani a későbbiekben! No és ne felejtsétek el beállítani az RSS-t, illetve a podcastot, hogy a friss anyagok automatikusan eljuthassanak majd hozzátok! A beállításhoz találtok egy kis segítséget itt.
U.i.: Kísérletképpen máris megtaláltok egy interjút Szávuly Krisztiánnal, a Sanoma Budapest Újmédia-divíziójának lapigazgatójával.
Van új a Lap.hu alatt
XIX. Laptalálkozóját tartotta nemrég a 10. születésnapját tortával is ünneplő Startlap, illetve a 8 éves Lap.hu mozgalom. Itt a Lap.hu tematikus oldalak önkéntes szerkesztői elsőként leshették meg a megújuló Lap.hu felületét, illetve ismerkedhettek meg a főbb változásokkal. Ugyancsak elsőként nézhették meg azt, hogy milyen lesz az ország legismertebb nyitóoldala, a Startlap még az idén. Ebből az alkalomból Szávuly Krisztiánnal, a Sanoma Budapest Újmédia-divíziójának lapigazgatójával beszélgettem. (Magam is szerkesztője vagyok néhány lap.hu oldalnak.)
A Netidők 16 éve
A vipcast.hu témája ezúttal egy rádióműsor, mely 1995-ben – akkor még MODEM IDŐK néven indult el a Petőfi Adón, és a mai napig hallható Netidők címmel. Szilágyi Árpád csapatának tagjaként 2001-től körülbelül 6 éven át különböző szerepkörökben magam is részt vehettem a produkció készítésében, mégsem személyes érintettségem miatt kerestem fel őt. Arra voltam kíváncsi, hogyan lehetséges túlélni ennyi változást, ami az elmúlt 16 évben is jellemezte a média világát. Hisz a produkció mostanra a legendás Szabó Család 48 éves életciklusának harmadán is túl van.
Árpáddal egy budapesti étterem teraszán beszélgettünk a műsor múltjáról, jelenéről és jövőjéről, de mivel kollégám a Petőfi Rádió programszerkesztőjeként is tevékenykedik egy ideje, az adó átalakításáról is kérdezősködtem nála, ő pedig tényleg mindenre válaszolt. Elárulta azt is, hogy hamarosan ismét lesz élő műsor a Petőfi Rádióban.
Az Árpáddal készült interjú szerkesztett változata a Médiapiac című havilap következő számában, valamint a mediapiac.com oldalon hamarosan írásban is megjelenik, de most akkor következzék egy sztorizgatósabb hanganyag.
Klikk a nyilacskás gombra, és már indul is a lejátszás.
Tarolt az intelligens foglalat
Energiamegtakarítást hozó intelligens foglalat – ezzel az ötlettel nyerték meg nemcsak az Elevator Pitch Competition 3. fordulóját, de végül egyébként a döntőt is. Folytatjuk az EPC startup verseny hanganyagainak közzétételét, ezúttal már az utolsó előtti fordulóval. Benne elsőként a Holvegyekautot.hu oldallal, mely segít megtalálni az ország legkedvezőbb árú autóját, majd jön az energiamegtakarítást hozó Smartsocket intelligens foglalat, a webvideóban érdekelt Dragontape, végül két egészségügyi megoldás, a Paticare és az iPatientdiary.
Klikk a nyilacskás lejátszógombra vagy a letöltésre, és már indul is a hanganyag!
Végül ismét egy kapcsolódó webvideó az EPC-ről
EPC 2011 | III. Forduló Interjúk from Colabs on Vimeo.
(A vipcast.hu az Elevator Pitch Competition médiatámogatójaként lehetett jelen az eseményen. A hangfelvételeket, éppúgy, mint tavaly, a szervezők és a résztvevők engedélyével tesszük közzé.)
Waterstarstól a tartályszakiig
15 éves korom óta földalatti üzemanyagtároló tartályokkal foglalkozom – ezzel a meghökkentő kijelentéssel kezdte előadását az Elevator Pitch Competition 5. fordulójának győztese. Az Elevator Pitch utolsó fordulójában minden korábbinál nagyobb arányban mutatkoztak be technológiai újdonságok, amelyek közül az előbb már említett tartályszaki, a most 22 éves Kajtár Máté és az általa bemutatott LeMoSys nevű találmány került ki győztesen.
De itt volt például a vizi sportolóknak fejlesztett műszer, a Waterstars, a mindent tudó Univerzális Teleszkóp és a Minotaurus szoftvercsomag is. Ezenkívül megismerhettünk egy webkamerás természetmegfigyelő laboratóriumot, a Webcam Laboratory-t és a Genie-t, a nyílt forráskódú szoftverek integrált rendszerét is.
És végül egy újabb videó, mely az 5. forduló alatt készült.
EPC V. Forduló – Interjúk from Enterprising Culture on Vimeo.
(A vipcast.hu az Elevator Pitch Competition médiatámogatójaként volt jelen az eseményen. Az ott készült hangfelvételt a szervezők és a versenyzők beleegyezésével tesszük közzé.)
Rendezd meg!
Gondoltatok-e már arra, hogy beleszóljatok egy film vagy egy filmsorozat cselekményébe? Ha Ti esetleg még nem is, egy fiatalember pontosan ezen ötletre alapozva indított nemrégiben egy különleges weboldalt. A rendezdmeg.hu lényege, hogy az internetezők dönthetik el egy film cselekményét, amelyet azután egy stáb le is forgat. Vajon milyen filmet szeretnének maguknak az internetezők? Mi inspirálta az oldal elindítóját és miből finanszírozzák a forgatások költségeit illetve a website fenntartását? Az oldal megálmodóját, Török Áront a vipcast egyik lelkes hallgatója, Schaller Balázs interjúvolta meg.
Szerelme a tőzsde
Hogyan él egy profi tőzsdei elemző és mennyire ingatta meg az elemzőkbe vetett hitet az Egyesült Államokból kibontakozott globális pénzügyi válság, amelynek következtében dollármilliárdok váltak köddé? Vége van-e már a krízis időszaknak, vagy jön-e még újabb mélypont? Hogyan határoznak meg célárat az elemzők? Mennyire tekinthető fejlettnek a hazai tőkepiac? Reális-e az OTP jelenlegi árfolyama, vagy ismét kidurranhat egy lufi? Csak néhány téma abból a beszélgetésből, amelyet az egyik ismert brókercég, a Cashline Értékpapír Zrt. vezető elemzőjével, Sarkadi Szabó Kornéllal készítettem.
A Szertáros
A web 2.0 technológiát felhasználva, szórakoztatva népszerűsíti a természettudományokat. Zsiros László Róbertről, a Szertár blog alapítójáról van szó, akit ma már itt-ott idegenek is felismernek. Látványos kísérleteit, videóit ugyanis ma már internetezők tízezrei nézik. Nemrég a HVG Golden Blog díját is megnyerte, szórakoztató kategóriában.

A Margitszigeten vasárnap megrendezett blogtalálkozón beszélgettem Lacival terveiről, céljairól. Figyelem, az interjúban a nyugalom megzavarására alkalmas hanghatások (pl. robbantás) is hallhatók! Ezek a blogtalálkozó hangzó lenyomataiként kerültek bele a beszélgetésbe.
Vajon Laci lesz a legendás Öveges professzor XXI. századi, internetes „reinkarnációja”? Ha van kedved, írd meg a véleményedet a bejegyzéshez kapcsolódóan!
Köszönet a fényképért Kiss Ákos fotóbloggernek, aki az eseményen több remek fotót is készített, érdemes tehát benézni a blogjába!
