Rádiós digitális át(nem?)állás

A televízióval ellentétben szinte egyáltalán nem hallani a rádiós digitális átállásról Magyarországon, és az emberek sem indultak meg tömegével, hogy lecseréljék rádióikat az új fajtára. Pedig a jogszabály elvben a rádióval kapcsolatban is megfogalmaz kikapcsolási dátumot, amikor már nem lesznek hallhatók a régi analóg adások. Mi lesz a nagymama jó öreg Sokol rádiójával?

A témával kapcsolatban Rozgonyi Krisztinánál, a Nemzeti Hírközlési Hatóság elnökénél és Márton Györgynél, az NHH szóvivőjénél tájékozódtam.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Szól még a rádió?

A vipcast ugyan hallgatott mostanában, de csak egy ideig. Nem úgy a Danubius és a Sláger Rádió, amelyek elnémulása (a frekvenciaháborúvá fajult pályázat miatt) most már tényleg véglegesnek mondható. De nem ez utóbbi az egyetlen változás a rádiós piacon: nem sokkal a Danubius és a Sláger eltűnése és a helyükre lépő Neo FM és ClassFM megjelenése után szinte teljesen megváltozott a rádiós hallgatottságmérés technikája. Ez azért fontos, mert ezen a mérésen illetve ennek eredményén múlik az egyes adók kereskedelmi sikere vagy kudarca. A mostanáig sokak szerint “ósdi”, úgynevezett naplós mérési technikát rég óta szerették volna lecserélni, mégsem sikerült. Eddig.

Ezt az alkalmat felhasználva Kovács Barnát, az Ipsos (régi nevén Szonda Ipsos) kutatásvezetőjét a hallgatottságmérés kulisszái mellett arról is kérdeztem, hogy kik az új viszonyok nyertesei, illetve egyáltalán hogy áll most a piac? Tényleg érdemes-e temetni a rádiózást, ahogy azt az elmúlt években sokan megtették már? De a piac- és közvéleménykutató cég munkatársával a digitális átállás rádiós vetületéről és az internetes rádiózás népszerűségéről is beszélgettünk.

Katt a lejátszó gombjára és már indul is a hangzóanyag a témáról…

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Az Internet Hungary tíz éve

Több mint 500 előadás, közel 10 ezer résztvevő – ez a mérlege az elmúlt tíz év Internet Hungary-jainak számokban. Merthogy kedden és szerdán rendezték Tihanyban az ideit, méghozzá már a tizediket. Csermely Ákos főszervezőt a konferencia aktuális témái mellett arról kérdeztem, hogy hogyan változott meg az elmúlt években a rendezvény. Szó esett arról is, hogy keresik Magyarország első netminiszterelnökét.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Krecz

Krecz Tibor, a Figyelő főszerkesztőjeEz alkalommal a Figyelő hetilap régi-új munkatársánál, Krecz Tibor főszerkesztőnél jártam, aki 12 éves online tartalomszolgáltatói, tévés és tanácsadói irányba tett kitérője után tavasszal visszatért a lappiacra, illetve a Figyelő élére. Vajon miért nem inkább az internetes médiapiacot választotta és mik a tervei a hetilappal? Egyáltalán milyen a helyzete a Figyelőnek? Többek között ezekről a témákról beszélgettünk.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Éhen halhatnak a site-ok?

Vértes JánosNéhány napja Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás (többek között a „The Times”, a „Fox News” és a „The Sun” tulajdonosa) bejelentette, fizetőssé tenné a cége tulajdonában lévő jelentősebb internetes portálok tartalomszolgáltatását. Nemrég hasonló hírek érkeztek az Axel Springer médiakonszern háza tájáról is, vagyis ők is lelakatolnak néhány webes szolgáltatást, amit ezután csak fizetétség ellenében lehet elérni. Lehet, hogy mégsem lefutott meccs, hogy az internetes tartalmakhoz ingyen juthatunk hozzá, cserébe a néhány reklámbanner elviselésért?

Egy új trend hajnalán vagyunk, vagy csak a válság miatt nehéz helyzetbe került médiatulajdonosok elkeseredett és sikertelenségre ítélt próbálkozásáról van szó? Többek között erről, valamint a bannerek tiltásáról, az Adverticum hirdetéskiszolgáló nemrég publikált átkattintási statisztikáiról és a globális válság online reklámpiacra gyakorolt hatásairól beszélgettem Vértes Jánossal, az Adverticum elnökével, aki tapasztalatairól nem csak e minőségében, de mint tartalomszolgáltató (a Prim.hu főszerkesztője) is be tudott számolni.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban