A Hazatalálsz kulisszatitkai – interjú Illés Gabriával (Media1, 2023.01.30.)

Ahogyan arról a Media1.hu beszámolt, Törőcsik Franciska, Hajmási Dávid és Jaskó Bálint főszereplésével indult el egy új sorozat Hazatalálsz címmel, mely a képzeletbeli Farkasligeten játszódik, de Ábel Anita, Csapó Virág, Esztergályos Cecília, Jordán Tamás, Kamarás Iván, Kárász Zénó, Lékai-Kiss Ramóna, Nagy-Kálózy Eszter és Pindroch Csaba is fontos szerepet alakítanak a sorozatban.

Az új széria napi jelleggel látható a TV2 képernyőjén.

A TV2 Hazatalálsz című műsora
A TV2 Hazatalálsz című műsora

A Media1 immáron 15 rádióban hallható podcast- és rádióműsorában Illés Gabriellával, a Hazatalálsz producerével az új sorozat kulisszatitkairól beszélgettünk. A beszélgetésből sok érdekesség kiderült, például megtudhattuk, mennyi ideig készítették elő a sorozatot, mennyiben tértek el a külföldi eredetitől, hogyan választották ki a szereplőket, de még az energiaválság és az is szóba került, hogy hány rész készült a sorozatból, és az is, hogy miben különbözik ez a sorozat a többi, manapság látható napi sorozattól.

Illés Gabriella, a Hazatalálsz producere
Illés Gabriella, a Hazatalálsz producere
 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

Nemrég Kapitány Ivánnal, az RTL-en futó Gólkirályság alkotójával is beszélgettünk.

Kapitány Iván elárulta, meddig kell még várni a malévos HA-LCI sorozatra és a Gólkirályság kulisszatitkaiba is beavatott bennünket (Media1, 2023.01.02.)

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

A Media1 műsorával többek között az alábbi rádiókban is találkozhat:

  • Spirit FM (Budapest FM 92,9 MHz)
  • Budaörs Rádió (Budapest FM 104,8 MHz)
  • Balaton Rádió (Siófok FM 88,7 MHz)
  • Érd FM (Érd FM 101,3 MHz)
  • Alpha Rádió (Székesfehérvár FM 88,9 MHz)
  • Maxi Rádió (Gyöngyös FM 92,4 MHz)
  • Mega Rádió (Békéscsaba FM 98,4 MHz, Orosháza FM 90,2 MHz, Gyula FM 90,5 MHz)
  • Csaba Rádió (Békéscsaba FM 88,9 MHz)
  • Radio-B (online rádió)
  • Hobby Rádió (online rádió és egyes kábelszolgáltatók set-top-boxain)
  • Radio N Café (online)
  • Pannónia Rádió (online)
  • Menő Rádió (online)
  • Mex Rádió (online)

 

 

Győrffy Miklósra emlékeztünk –Vendégünk volt Gyuricza Péter, A Győrffy című könyv szerzője (Media1, 2023. 01. 09.)

A Győrffy címmel jelent meg nemrég egy alapos kutatómunkával elkészített könyv a Pulitzer-emlékdíjas újságíróról, a magyar médiaoktatás egyik megteremtőjéről, Győrffy Miklós rádiós és televíziós műsorvezetőről, a Kodolányi Egyetem médiatanszékének 2020-ban elhunyt alapítójától. A könyv szerzője, Gyuricza Péter volt a Media1 podcast- és rádióműsorának vendége, akivel felidéztük Győrffy Miklós életét.

 

Gyuricza Péter, A Győrffy című, Győrffy Miklósról szóló kötet szerzője
Gyuricza Péter, A Győrffy című, Győrffy Miklósról szóló kötet szerzője

A beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Dezső András és Győrffy Miklós kapta a Joseph Pulitzer-emlékdíjat

Elhunyt Győrffy Miklós tévés-rádiós műsorvezető

Győrffy Miklós emléktáblát avattak a Kodolányi János Egyetemen

„Megkérdezték, baloldali vagy jobboldali vagyok-e. Nem, én a Javorniczky István vagyok!” – interjú Javorniczky Istvánnal

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

AddThis Sharing Buttons

Interjú Javorniczky Istvánnal (Media1, 2023. 01. 16.)

A Media1 podcast- és rádióműsorának vendége volt nemrégiben Javorniczky István Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF), a mai Budapesti Metropolitan Egyetem / METU kommunikáció-újságírás szakának megalapítója, a Pulitzer Emlékdíjakról döntő bizottság tagja, aki épp a beszélgetés készítésekor, januárban lett 71 éves. Beszélgetésünk apropóját részben az is adta, hogy Javorniczky István nem sokkal korábban úgy döntött, befejezi a tanítást az egyetemen, ahol az újságírás szakot a kezdetektől, 2001-től, azaz több mint két évtizeden át vezette.

Javorniczky István Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a BKF / METU kommunikáció-újságírás szakának leköszönő szakvezető docense
Javorniczky István Pulitzer-emlékdíjas újságíró, a BKF / METU kommunikáció-újságírás szakának leköszönő szakvezető docense a Media1 műsorának felvételekor

Javorniczky elmesélte, miért döntött úgy, hogy felhagy a tanítással és a szak vezetésével, és elárulta azt is, mik a tervei a következő időszakra. Sokat beszélgettünk arról, milyen irányba változott meg az újságírás az elmúlt évtizedekben, amióta 1976-ban elkezdett újságíróként dolgozni a „régi” Magyar Nemzetnél, miért hagyta ott a lapot 2000-ben és hogyan is indult el az újságíró szak megalapítása a kezdetben BKF néven működő felsőoktatási intézményben.

Természetesen a Media1 rákérdezett a Pulitzer-emlékdíjra is, melyet Javorniczky István még 1998-ban, a Magyar Nemzet munkatársaként kapott meg, és az is, hogy az elmúlt néhány évben az emlékdíj odaítélésében döntő grémiumnak Javorniczky István is tagja.

A beszélgetésben szó esett arról is, hogy Javorniczky István 1991-1998 között az akkoriban Sólyom László vezette Alkotmánybíróság sajtófőnöke volt. Javorniczky az ezzel kapcsolatos tapasztalatairól is beszámolt a Media1 műsorában.

A teljes beszélgetés meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

Bejelentésekkel érkezett Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary ügyvezetője a Media1-be (2023.02.13.)

Fenyővári Szilviát 2022-ben nevezték ki a Marquard Group Hungary médiavállalat ügyvezető igazgatójának, aki a több mint két évtized után távozó Óhidi Zsuzsannát váltotta.

Most Fenyővári Szilvia a Media1-nek adta első, bemutatkozó interjúját és rögtön tett is egy eddig sehol máshol el nem hangzó bejelentést egy hamarosan induló lapról, az InStyle Men című magazinról és annak stábjáról.

Szóba került ezenkívül a papír és nyomdai árak megugrása, a kuponos világ és ennek új szabályozása, a podcastok, és sok minden más is.

Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary / Marquard Magyarország ügyvezető igazgatója
Fenyővári Szilvia, a Marquard Group Hungary / Marquard Magyarország ügyvezető igazgatója

Érdemes meghallgatni a teljes beszélgetést az alábbi lejátszó segítségével!

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

 

Kapitány Iván elárulta, meddig kell még várni a malévos HA-LCI sorozatra és a Gólkirályság kulisszatitkaiba is beavatott bennünket (Media1, 2023.01.02.)

Kapitány Iván filmrendező, a rendkívül népszerű A mi kis falunk és a néhány nap múlva az RTL-re megérkező Gólkirályság című RTL-es saját gyártású sorozat, valamint a tervezett HA-LCI alkotója volt a Media1 e heti vendége.

Kapitány Iván filmrendező, A mi kis falunk, a Gólkirályság és a HA-LCI című malévos sorozat alkotója a Televíziós Újságírók Díja Gálán korábban
Kapitány Iván filmrendező, A mi kis falunk, a Gólkirályság és a HA-LCI című malévos sorozat alkotója a Televíziós Újságírók Díja Gálán korábban

Kapitány Iván beavatta a Media1-et egy csomó érdekes, eddig nem ismert kulisszatitokba az új focis sorozattal kapcsolatban.

Az RTL Gólkirályság címmel érkező saját gyártású sorozata
Az RTL Gólkirályság címmel érkező saját gyártású sorozata

Megkérdeztük Kapitány Ivánt arról is, mikor jön már végre a már korábban beharangozott, a MALÉV bejrúti légijáratának katasztrófáját feldolgozó HA-LCI sorozat, hiszen úgy volt, hogy az még 2022-ben képernyőre kerülhet.

Beszélgettünk a mostani gazdasági körülményekről is, Kapitány Iván ezenkívül figyelmünkbe ajánlott több értékes (tőle független, általa látott) filmes tartalmat is, melyet érdemes megnézni.

Beszélgetésünk Kapitány Ivánnal az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Exkluzív interjú Pavel Stanchevvel, a TV2 Csoport vezérigazgatójával (Media1, 2022.12.26.)

Exclusive interview with Pavel Stanchev, the CEO of TV2 Media Group (Media1, 2022.12.26) – The original sound for international listeners

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

Exkluzív interjú Pavel Stanchevvel, a TV2 Csoport vezérigazgatójával (Media1, 2022.12.26.)

Pavel Stanchev, a TV2 Média Csoport három és fél éve kinevezett vezérigazgatója exkluzív nagyinterjút adott karácsony előtt a Media1 portál podcast- és rádióműsorának.

Pavel Stanchev a TV2 Csoport vezérigazgatója Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője mellett az exkluzív interjú helyszínéül szolgáló rádióstúdióban, a beszélgetés után 2022 decemberében
Pavel Stanchev a TV2 Csoport vezérigazgatója Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője mellett az exkluzív interjú helyszínéül szolgáló rádióstúdióban, a beszélgetés után 2022 decemberében

A beszélgetésben megvitattuk, miért torpant meg idén a TV2 külföldi terjeszkedése, szó esett arról, hogy idén ősszel milyen jelentős nézettségi sikereket ért el a TV2 Csoport, majd ennek kapcsán szó esett arról, hogy vajon ez a trend mennyire lesz tartós és mi tartott ilyen sokáig, hiszen a megelőző években, de még az idei év korábbi szakaszában is a TV2 a főműsoridőben főleg inkább csak a 2. helyet tudta megszerezni. Szó esett a műsorban a TV2 Tények című műsora körüli ügyekről, például arról, hogy nemrég Juhász Péter kapcsán olyan sok helyreigazítást kellett közölni, hogy az be sem fért a műsoridőbe. Pavel Stanchev reagált a hírre. Szóba került a kereskedelmi televíziózás elmúlt 25 éve, de az is, hogy miért nem lesz 2023-ban Exatlon, és beszélgettünk a streamingszolgáltatásokról, a majdnem bevezetett reklámadóról és az általános üzleti, gazdasági környezetről is. A TV2 vezérigazgatója végül azt is elárulta, hány évre tervezi magyarországi karrierjét.

Szalay Dániel és a Media1 exkluzív interjúja Pavel Stanchevvel magyar szinkrontolmácsolással itt érhető el.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A beszélgetés eredeti, angol nyelvű változata is meghallgatható az alábbi lejátszó segítségével.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

(A szinkrontolmács B. Lawani Alex volt, köszönjük a közreműködését.)

Még az RTL-t is meglepte, hogy ennyire rosszul alakult a nézettsége a TV2-vel szemben az elmúlt hónapokban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

A Media1 hírportál a www.media1.hu oldalon érhető el. RSS csatornájára feliratkozva mindig elsőként értesülhet a média világának híreiről! Kérheti a Media1 híreit Telegram applikációval is.

 

Exclusive interview with Pavel Stanchev, the CEO of TV2 Media Group (Media1, 2022.12.26) – The original sound for international listeners

Pavel Stanchev, the CEO of TV2 Media Group (TV2 Média Csoport) was the guest of Media1’s podcast and radio show brodcasted by 15 radio channels.

In the exclusive interview we’ve discussed the foreign expansion of the TV2 Group, TV ratings, plans for future, the scandals of Tények, Exatlon, streaming, the tax-ad, the business situation etc…

Pavel Stanchev, the CEO of TV2 Media Group with Daniel Szalay, the chief-editor of Media1 after the exclusive interview
Pavel Stanchev, the CEO of TV2 Media Group with Daniel Szalay, the chief-editor of Media1 after the exclusive interview

You can listen the interview in two languages (English, Hungarian). (The reporter was Daniel Szalay, the chief-editor of Media1, the dubbing interpreter was B. Lawani Alex.)

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

A TV2 Csoport vezérigazgatójával, Pavel Stanchevvel készült exkluzív interjúnk magyar változata itt érhető el //  The Hungarian version of the interview is available here.

Exkluzív interjú Pavel Stanchevvel, a TV2 Csoport vezérigazgatójával (Media1, 2022.12.26.)

Please subscribe to the vipcast podcast powered by Media1 !  We are on Spotify, iTunes, Google Podcast and other platforms. You can find Media1’s news portal at media1.hu! Media1.hu has also RSS.

Média vs protokoll? Vendégünk volt Gáspár Ágnes protokollszakértő (Media1, 2022. 12.12.)

A protokoll és a média, az újságírás valójában elválaszthatlan egymástól – mondta el a Media1 podcast- és rádióműsorában Gáspár Ágnes címzetes egyetemi docens, a Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) protokoll szakirányú képzésének szakvezetője.

Gáspár Ágnes elmondta, hogy hogyan lehet a médiát jó célok érdekében, megfelelően felhasználni, de szóba került a beszélgetésben az is, hogy a médiapiac szereplői tisztában vannak-e a protokoll szabályaival, mik a leggyakoribb problémák és hogy hogyan lehet fejleszteni a hiányosságokat, hogy a médiaszereplések hatékonyak, sikeresek legyenek.

Gáspár Ágnes, a Budapest Metropolitan Egyetem protokoll szak szakvezetője és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője és műsorvezetője
Gáspár Ágnes, a Budapest Metropolitan Egyetem protokoll szak szakvezetője és Szalay Dániel, a Media1 főszerkesztője és műsorvezetője

Tipikus hiba a nonverbális kommunikációban a nem megfelelő öltözködés, a grimaszolás, a mimikák, de a verbális kommunikáció, a beszédstílus terén is bőven akadnak fejlesztendő, problémás területek. A protokollszakértő szerint egyre inkább teret nyer a durvaság és a szleng, illetve a túlzott lezserség.

Gáspár Ágnes figyelmeztetett, hogy a közszereplők viselkedése sokak számára mintaképként szolgálhat, szerinte ezért is különösen fontos odafigyelni a megfelelő fellépésre. Beszélgettünk az öltözködésről, például a nyakkendőről, a rövid ujjú ingről és sok minden másról. Szóba került a külföldiekkel való kommunikáció, és a médiaszerepléseket megelőző „lámpaláz” megelőzése, kezelése és az is, hogy hogyan alakítsuk ki a médiaszerepléseink stílusát.

Beszélgettünk a sajtótájékoztatók szervezéséről, a médiakapcsolatok ápolásáról, és több más olyan témáról, ami mindenki számára hasznos lehet. Az online kommunikáció, a közösségi média és az internetes viselkedés, valamint az udvarias, ámde hatékony érdekérvényesítés is szóba került. Az interjúból kiderül az is, hogy mi magyarok hol állunk a nemzetközi udvariassági versenyben, de a tegeződés/magázódás témaköre és a protokoll fejlődése is előkerült.

A teljes beszélgetés az alábbi lejátszó segítségével hallgatható meg, de akár le is tölthető.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

Frank Júliára emlékeztünk (Media1, 2022.11.28)

A Media1 legutóbbi műsorában a nemrég 76 éves korában elhunyt Frank Júlia gasztronómiai íróról beszélgettünk. A beszélgetésből, melyet V. Kulcsár Ildikóval, a Nők Lapja újságírójával, Frank Júlia barátjával készítettünk, kiderül, mitől is volt különleges Frank Júlia életútja és az, amit letett az asztalra, és milyen szellemi örökséget hagyott maga mögött.

Frank Júlia a Pirkadat c. műsor adásában
Frank Júlia a Pirkadat c. műsor adásában

A beszélgetésünk az alábbi lejátszó segítségével indítható.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.

 

80 perc Vágó Istvánnal televíziózásról, médiaszabadságról és arról, mikor volt jobb, a Kádár- vagy az Orbán-rendszerben (Media1, 2022.11.21.)

80 perces exkluzív interjút készített a Media1 Podcast Vágó István egykori televíziós műsorvezetővel (Legyen Ön is milliomos!, Álljunk meg egy szóra, Van benne valami, Mindent vagy semmit, Kerékbár, Pókerarc stb.), aki az elmúlt években a televíziózással felhagyva mint közéleti szereplő, a DK (Demokratikus Koalíció) politikusa szerepel időnként különféle műsorokban, illetve nagyon aktív a Facebookon is.

Vágó István a Legyen Ön is milliomosban az RTL Klub képernyőjén
Vágó István a Legyen Ön is milliomosban az RTL Klub képernyőjén

Beszélgettünk a tévézésről, az MTV-s kezdetektől a tévés karrierjének TV2-nél történő lezárultáig sok mindenről, de természetesen nem kerültük ki a médiapolitikával kapcsolatos kérdéseket sem. Vágó István elmondta, mit gondol arról, mikor volt jobb, a Kádár vagy az Orbán-rendszerben, de szóba került az is, van-e stratégiája az ellenzéknek, hogy a 2010 óta folyamatosan újra- és újraválasztott Orbán-kormányt egyszer legyőzze. Szóba került az eddig 97 országot felkereső Vágó Istvánnal az utazás, a nyelvtanulás (Vágó egészen extrém mennyiségű nyelvet sajátított el), és elárulta azt is, miért nem költözött el Magyarországról.

Vágó István az 1975-ös Riporter kerestetik című műsorban
Vágó István az 1975-ös Riporter kerestetik című műsorban. Fotó: Fortepan / Urbán Tamás

A beszélgetésünk az egykori „kvízprofesszorral” az alábbi lejátszó segítségével indítható.

 

A hanganyag letöltése | Lejátszó megnyitása új ablakban

Néhány hete a tudás alapú vetélkedők egyik másik ismert műsorvezetője, Gundel Takács Gábor is a Media1 vendége volt, a vele készült beszélgetésünk itt érhető el

A Géniusz kulisszatitkai – vendégünk volt Gundel Takács Gábor, az ATV műveltségi vetélkedőjének műsorvezetője

Érdemes feliratkozni a vipcast powered by Media1 Podcastra! Elérhető a podcast Spotify-on, iTunes-on, Google Podcastben és más podcast platformokon keresztül is.